Milyen élet az, amelyben fél, aki éli?

Hogy mit jelent a függőség? Ez azon kérdések egyike, amelyre, ha azt gondoljuk, hogy nincs pontos, szakszerű válaszunk, akkor nem is érdemes tovább menni. És látom és tapasztalom azokat az igyekezeteket is, hogy a szokás és a függőség között különbséget tegyen valaki, hogy egyiket a másiknak lássa.

Azaz, hogy szokásnak mondja azt, ami valójában függőség, úgy tenni ezzel, mintha attól bármikor megszabadulhatna. Ha tudja és tapasztalja, hogy „ez” csak egy rossz szokás, akkor mi akadályozza meg abban, hogy megszabaduljon tőle? Ha olyan könnyű ez, akkor miért is ismétel valami olyat, ami nem jó neki?

A kérdések távolról sem költőiek, mégsem fogom őket megválaszolni.

Megpróbálok inkább a függőségnek egy másik, a szívhez közelebb lépő „definícióját” adni. És akkor ez legyen a következő: függőség az, amikor valaki folyamatosan gyászolja a fantáziáját. Amikor folyamatosan gyászolja azt az életet, amit a legszívesebben élne. Azokat a családi helyzeteket, amelyekre vágyik. Azt a pályát, azt karriert, ami foglalkoztatja. Azt a levelet, amit soha nem írt megy egy nőnek. Azt a levelet, amit soha nem kapott meg egy férfitől.

A függőség az, amikor a fantázia nem a jövőre irányul, hanem a „bárcsak” kezdetű emlékekre. Függőség lehet ott, ahol a szégyen a történtekért, szégyenkezés a viselkedésért, szégyenkezés „ezért az egészért” betemeti a jövő kapuinak nyílásait. Függőség ott van, ahol „imádkozik” valaki, hogy csak közel ne jöjjenek hozzá, és megérezzék, vagy hogy fel ne tegyék neki: „hogy van”. Esetleg, hogy otthon ne kérdezzék meg tőle, hogy „na, mennyi?”. Függőség annak gyászában van, hogy a másik már meg se kérdezi, hogy „na, mennyi”, amikor a beszélgetés hazaérkezés után csak annyi, hogy ki, mit csinált aznap. 

Függőség annak folyamatos gyászolása is, hogy az alvás nem jár álmodozással, az ébrenlét nem jár jelenléttel. Az „elvagyok” állapota a „létezem, és vagyok” helyett. Függőség van ott, ahol „minden patika”, csak éppen semmit sem élvezhető. Ahol „minden a helyén” van, csak közben az üresség terpeszkedik.

Segítségre szorul? Kérdése van? Ügyfélszolgálatunk két napon belül ingyenesen válaszol!

És ez a gyász tart évekig, évtizedekig. Kíséri is a félelem, hogy ez lesz az örök állandó, kíséri annak félelme, hogy ez már így marad. És a félelme annak, hogy lemarad a saját életéről. Félelme annak, hogy visszanézve a halál felől szomorúság fogja majd el, félelem attól, hogy ez az élet nem az övé volt. Pedig megannyi fotó készült, megannyi utazás volt, és mennyi-mennyi mesélhető történet. De ezek mind nem enyhítik azt a félelmet, hogy ezek mind csak árnyai egy életnek, ami lehetett volna.

A függőségben nincs békesség. Az a nyugalom, ami a szer által áll elő, az csak csillapítás. Az múló „megoldás”. Az az, ami másnap is kell, ami péntekente kell. És a két használat között nincs más, mint a szégyen az előző használattól, és sóvárgás a következőre. A napok egyszerre kiszámíthatóak (a szer ritmusa) és kiszámíthatatlanok (a szer következményei). Ismerősek, hiszen minden este, péntek ugyanúgy megy, és félelmetesek, mert ott van a félsz a hazaérkezéstől, a másnaptól, mások tekintetétől, a felébredéssel lavinaként érkező szégyentől.

Ez az italozás nem a teraszon ülés békessége, hanem saját magának a teraszra szorítottsága. Az ilyen szerhasználat nem az esti nyugodt sörözés, hanem az esti magány. Ebben az életben minden induló sorozatnak ugyanaz a vége, mert ugyanazok az egyes részei is. 

Ezt az életet ismeri, és ezt az életet nem akarja.

A választás az Öné!

A segítségkérés forradalma nem zajos, nem drámai, nem káoszt eredményező, hanem csendes, nyugodt, megnyugtató és együttérző. Félelemmentes és ítélkezés nélküli. Pont az ellenkezője a függőség állapotának. Abban félelem, önmegkérdőjelezés, önutálat és önvád van. A józanság felé tett első lépésekkel önerősítés, bátorság, öngondoskodás és reménykedés jön. 

A függőségben magyarázkodás van, kifogások piramisának építése, hibáztatás, vitagenerálás vagy épp lapítás. Minden egyre káoszosabb, minden egyre feszültebb, mindenki egyre szomorúbb, és mindenkinek egyre többet kell tennie azért, hogy ezt más ne vegye észre rajta. Szenvedés bent, mosolygás kint. Egy ilyen arc pattanásra kész arc, minden idegszála húrként feszül.

A józanságban biztonság van. A józanság otthonos. A józanságban erősödő tudatosság van. A józanságot választónak nem kell többet hazudnia. Nem kell többet arra gondolnia, hogy neki hazudnia kell. Nem kell magyarázkodnia, nem kell kifogásokat keresnie. Nem kell feszülten néznie, hogy vajon látják-e rajta, és nem ő lesz az, aki után nyomozni kell. A józanságban nem azon jár az ész egész nap, hogy „este hazaérek, és majd akkor”, hanem azon jár, ami jó az embernek. A józanságban van helye másnak, mint a szer, nem foglalja el a helyet a szer következményeivel járó küzdés. 

A segítségkérés és a józanság a gyász megszakítása. Az pedig a képzelet és a fantázia visszatalálása az ember életébe. 

És mindez egy választáson múlik: a félelemét vagy a saját életét szeretné élni?

A döntés az Öné, döntsön jól!

A szerző addiktológiai konzultáns. Ha további tartalmakra, tanácsokra vagy segítségre lenne szüksége, úgy a szerző Facebook-oldalán megtalálja azokat.