Az ingyenes jogosítvány ára: akár 100–150 ezer forinttal is drágább lehet a valóságban

Ingyenesnek hirdetik, mégis többe kerülhet: az ingyenes jogosítvány ára akár 100–150 ezer forinttal is magasabb lehet – hacsak nem élünk egy legális trükkel.

Az ingyenes jogosítvány középiskolásoknak program lényege, hogy a középiskolás tanulók az elméleti tanfolyamokon és vizsgákon ingyenesen vehessenek részt a jogosítványszerzés folyamatában. Konkrétan: a program keretében a tanuló középiskolai keretek között, a KRÉTA rendszerben jelentkezve elvégezheti az online KRESZ-tanfolyamot, KRESZ-vizsgát, elsősegély-tanfolyamot és vizsgát. 

Az „ingyenes” program plusz költségei

A Neon Autósiskola részletesen ismertette, milyen hátrányokkal és többletköltségekkel lehet számolni az ingyenes jogosítvány program esetében.

  • Először is az elméleti rész ingyenesnek tűnik, ám a nagy tétel – a gyakorlati órák díja – továbbra is a tanulót terheli. Ez általában 300-400 ezer forint körül is lehet. 
  • Másodszor: ha a tanuló az iskolai keretben (KRÉTA-n keresztül) kezdi el tanfolyamot, az autósiskolánál előfordulhat, hogy emelt óradíjat számolnak fel, vagy regisztrációs díjat is kérnek. Ezen összegeket összeadva azzal szembesülhetünk, hogy az ingyenes jogosítvány program a gyakorlatban sok esetben még drágábbra is jöhet ki, mint a hagyományos autósiskolai képzések. 
  • Ami pedig a vizsgaidőpontokat illeti, az iskolai KRESZ-vizsga-alkalmak száma korlátozott. A Neon szerint sok középiskolában csak 3 KRESZ-vizsgát rendeznek meg egy tanítási évben, ami várakozást és extra költséget jelenthet. 

A jogszerű trükk, amellyel 100–150 ezer forintot is megtakaríthatsz

A Neon Autósiskola újabb TikTok videója által ismertetett legális megoldás az alábbi lépésekből áll

  • A középiskolai KRÉTA-keretben végezd el az elsősegély tanfolyamot, az elsősegély vizsgát és az orvosi alkalmassági vizsgálatot is. Ezzel máris kb. 37 200 forintot megspórolhatsz.
  • Ezután inkább iratkozz be egy autósiskolánál KRESZ-tanfolyamra, vizsgára. Így az autósiskola saját tanulójaként tekint rád, tehát nem kell magasabb vezetési óradíjjal és regisztrációs díjjal számolnod. Ugyanakkor igénybe veheted az állami támogatást is, ami 25 ezer forintot jelent.
  • A kombinált megoldással a Neon számítása szerint akár 100-150 ezer forintot is megtakaríthatsz a hagyományos autósiskolás úthoz képest. Ez a megközelítés jogszerű, és célja, hogy a diákok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe azért, mert az ingyenes program keretében indult.

Összességében az ingyenes jogosítvány középiskolásoknak program előnye – avagy az elméleti tanfolyam ingyenessége – valóban létezik, azonban a családoknak érdemes ezt a kombinált megoldást választaniuk, ha a gyakorlati rész drágított végösszegét elkerülnék.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ne lepődj meg, ezért durván büntetik az autósokat Ausztriában – erre figyelj, ha síelni indulsz

Az osztrák éves matrica picit másképp működik, mint a magyar, de nem nagy a különbség. Az viszont fontos, hogy a téli gumi hiányáért büntetnek.

Tudod, mi a venyige? Magyar tájszavak kvíze 11 kérdéssel

A magyar nyelvben a tájszavak kincse nagyon gazdag, és ez nyelvünk egyik hétköznapi...

Megőrül a TikTok a falusi paprikás krumpliért, nokedlivel az igazi, csak úgy kínálja magát

A paprikás krumpli jó megoldás lehet, ha nem vágyunk semmi extrára, de mégis jól akarunk lakni.

Magas a gázszámla? 5 egyszerű trükk, hogy melegebbnek érezd a lakást

"A könnyek növelik a helység páratartalmát."

A nyugdíjasok csak morzsákat kaptak, a tisztviselőknek viszont azonnali béremelést tett lehetővé a kormány

A kormány által emlegetett „háborús infláció” nem mindenkit sújt egyformán?

Kik kerülhetnek be a NAV elitklubjába? Nullás igazolás se kell, ha komás

A köztartozás mentesség igazolása ma már máshogyan is lehetséges egy elsőre egyszerűnek tűnő „nullás papírnál”. Jó hír ugyanis, hogy ha valaki bekerül a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba, akkor sok esetben külön igazolást már nem kell kérnie a különféle támogatások igénylése során.