Az Alzheimer-kór lassításához már heti ennyi séta is elég: a résztvevők memóriája lassabban romlott

Az életünk bármely pontján felmerülhet bennünk, hogy hogyan tudjuk az egészségünket minél tovább megtartani. Legyen ez fizikai egészség vagy mentális. Az agyunk öregedése ijesztőnek tűnhet, de néhány egyszerű dologgal sokat tehetünk a szellemi frissességünk megőrzéséért: Alzheimer-kór lassítása például lehetséges rendszeres sétával. 

Egy friss tanulmány szerint a séta a megelőzés egyik alappillére; az Alzheimer-kórra hajlamosító génnel rendelkezők esetében kifejezetten hatékonynak bizonyult.

Az Alzheimer-kór lassítása a sétával

A kutatás fő megállapítása, hogy a rendszeres séta lassítja a memóriaromlást, illetve serkenti a BDNF nevű fehérje termelését, ami segíti az idegsejtek túlélését. 

nagytata unokával sétál ezzel az alzheimer-kór lassítását segíti

A kutatás alapján a séta azoknál is „működik”, akik az Alzheimer-kórra hajlamosító gént (APOE e4) hordozzák. Ennek a génnek a jelenléte növelheti a betegség kialakulásának kockázatát, esetükben tehát különösen fontos a megelőzés, illetve, hogy tudatosan tegyenek a szellemi frissesség megtartásáért.

Kérdésed van az agyi öregedéssel kapcsolatban? Írj Ügyfélszolgálatunknak és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásunk!

Miért működik?

A rendszeres séta javítja a vérkeringést, ami fokozza az agyi véráramlást – ezzel segítjük a sejtek oxigén- és tápanyagellátását. A mozgás csökkenti a krónikus gyulladást, ami az Alzheimer-kór egyik kockázati tényezője. Nem utolsó sorban, a séta javítja a hangulatot, csökkenti a stresszt, ami az agy működésére is jótékony hatással van.

a séta előnye nem merül ki az alzheimer-kór lassításában

Mennyit kell sétálni az Alzheimer-kór lassítása érdekében?

A kutatás nem ad erre egyértelmű választ, de hivatkozik más tanulmányokra, amelyek szerint napi 25-30 perc séta 13%-kal csökkentette a kognitív hanyatlás esélyét. Ennek megvalósításához célszerű ezt 2-3 kisebb szakaszra bontani, pl. beiktatva 10-15 perces sétákat az étkezések után vagy a munkaszünetekben.

Az Alzheimer-kór lassításán túl lehet pozítiv hatása a sétának?

IGEN! A séta, vagy bármilyen más rendszeres mozgás a hangulatra, a vérkeringésre és általános egészségre is pozitív hatással bír. Nem olyan nehéz beépíteni a mindennapokba: lift helyett a lépcsőt válasszuk, sétáljunk társaságban vagy akár parkoljunk tovább. Idősebb korban, ha valakinek nehezére esik a mozgás, akkor érdemes ezt a fél órát felosztani. A legjobb 5-10 perces sétákkal kezdeni, és ezt megismételni naponta 3-4 alkalommal. Ez kevésbé megerőltető az ízületeknek és a szív-érrendszernek.

Korábban már írtunk a táplálkozás fontosságáról. Étkezzünk egészségesen, mozogjunk rendszeresen, ezek segítségével élhetünk hosszú és egészséges életet.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Darált hús és halak akciója: így spórolj hétvégére!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb olcsóbban megtölteni a családi hűtőt.

Ingyenes ajándékcsomag jár minden kismamának, aki részt vesz a Preghello babaváró fesztiválon – mutatjuk a programot

A Preghello babaváró fesztivált idén szeptember 13-án, vasárnap rendezik. Szuper programokkal és hasznos...

Mivel a legjobb sütni‑főzni? Mangalicával, kacsazsírral vagy repceolajjal?

A konyhában az egyik leggyakoribb kérdés, hogy milyen zsiradékkal főzzünk, hiszen nem mindegy, mit teszünk a serpenyőbe.

Yucca szaporítása: egyetlen növényből csodás ültetvényed lesz a lakásban, ha ezt a módszert választod

Mindenki kedvenc mutatós, ám annál szívósabb növénye a jukka pálma.

Fibróma eltávolítása házilag: mi is láttuk a Tiktokon, de ezért ne csináld

A fibróma ártalmatlan, de nem szabad nekiesni házi módszerekkel, hiába tűnnek hatásosnak.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat