Nem igaz, hogy nem vihető át a szabadság a következő évre! A főnöknek bele kell mennie

Egy adott munkaévre mindenkinek bizonyos számú szabadság jár az életkor, a gyermekek, stb. alapján, amelyeket alapesetben nem lehet átvinni a következő évre, csak két kivételes esetben. Melyik ez a két helyzet és mit mond a törvény, miként lehetséges a szabadság átvitele következő évre?

A szabadság bizonyos részével rendelkezhet a munkáltató

Mielőtt rátérnénk, hogy kinek mennyi szabadság jár és abból mennyi vihető át a következő munkaévre, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a főnök a szabadságok mekkora része fölött rendelkezhet.

Szerencsére a Munka Törvénykönyve pontosan határoz arról, hogy a munkáltató a szabadság hány százalékával rendelkezik. Ez alapján a munkáltató évi 7 nap szabadságot köteles a dolgozó kérése alapján kiadni, a fennmaradó napokról pedig saját hatáskörben dönt. 

Azaz munkavállalóként 7 szabadnappal lehet szabadon rendelkezni, a többiről a főnök dönt, de azért általában a dolgozó kérését szem előtt tartva. Például, ha januárban már be lett fizetve augusztusra egy két hetes nyaralás, akkor azt nagy valószínűséggel kiadja a főnök a dolgozó kérése szerint. Viszont ehhez az is kell, hogy a munkavállaló ne egy nappal utazás előtt szóljon, hanem jó előre, így a főnöknek is van ideje megszervezni a helyettesítést. Illetve azt is, hogy ne mindenki egyszerre menjen szabadságra.

A munkaszervezés és a munkavégzés zavartalansága miatt azonban előfordulhat, hogy a munkavállaló kérésétől eltérően dönt a főnök. Például, ha mindenki egyszerre szeretne szabadságot kivenni vagy egy adott feladat ellátásához nem maradna elegendő dolgozó arra az időszakra.

Így lehetséges a szabadság átvitele következő évre

A szabadság következő évre történő átvitelét két dolog határozhatja meg. Ha például októberben kezdünk dolgozni egy új munkahelyen, akkor a következő év március 31-ig ki tudjuk venni a szabadnapokat. Ilyen esetben nem kell az egész éves szabadságot év végéig kivenni, részarányosan átvihető a következő évre. 

nő naptárba ír és színes cetliket ragaszt

A másik esetben, ha valakinek maradt még elegendő szabadsága évvégére, akkor a decemberben kezdődő szabadság átnyúlhat a következő év első 5 napjáig. De csak akkor, ha egybefüggően vesszük ki a szabadnapokat decembertől.

Van egyébként egy harmadik eset is, amikor a munkáltató működési okokból nem tudja az adott évben kiadni a szabadságot. Ilyen esetben legkésőbb a következő év március 31-ig ki kell adnia a bent ragadt szabadságokat.

Fontos kitérni arra is, ha valakinek év közben szűnik meg a munkaviszonya. Ilyenkor a szabadnapok részarányosan illetik meg a munkavállalót, kivéve az apasági szabadság és a szülői szabadság esetén.

Maradtak vagy felmerültek újabb kérdések? Keresd Ügyfélszolgálatunkat!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egyre többen dobnak mosogatógép-tablettát a mosógépbe: tényleg működik a trükk, vagy tönkreteszi a gépet?

Mosógép tisztítása mosogatógép tablettával: tényleg működik a trükk? Mutatjuk, miért lehet veszélyes, és hogyan tisztítsuk a gépet.

Sokan nem tudják, de lakáskiadásnál is kötelező ez a felülvizsgálat – itt vannak a kivételek

A hatéves szabály mellett egy fontos mentességet is érdemes ismerni.

Ápolási díj 2027-ben: ekkora emelés jön, mutatjuk az új összegeket

Nemcsak az alapösszeget érinti, hanem emelt összegű és a kiemelt ápolási díjat is.

Rengeteg idős eshet el a nyugdíjától 2027-ben: nem fizetik ki a pénzét, ha ilyen igazolványa van

Érvényes igazolvány nélkül bajos lesz átvenni a nyugdíjat a postástól.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat