Most látható a legtöbb hullócsillag: innen figyeld, pazar látványban lesz részed

Ingyenes programok gyerekeknek vagy Dunán hajózás; bármiféle programot is keresel, nálunk találsz kedvedre valót. Általában akkor érdemes csillaghullást nézni, amikor sötét az ég (újhold környéke), alacsony a fényszennyezés, és a raj sugárpontja már magasra emelkedett – vagyis éjfél után, hajnal felé. Ez most különösen kézenfekvő, idén augusztus 23-án újhold van. Ezért 23-tól még a Perseidák lecsengő szakaszában is tisztességes szórást lehet elcsípni sötét égen. Azért épp augusztusban van ennyi „hullócsillag”, mert a Föld ilyenkor metszi a 109P/Swift–Tuttle üstökös porból álló áramlatát. A Perseidák minden évben július 17. és augusztus 24. között aktívak. A hivatalos csúcs 12–13-a környéke volt, amit idén a majdnem telihold fényesen zavart. Most viszont holdtalan éjszakákat kapunk, ami bőven kárpótol a csúcs utáni alacsonyabb rátáért.
Hova menj az országon belül?
Ha valóban sok meteort szeretnél látni, a Nemzetközi Csillagoségbolt-parkok a legjobb célpontok. Ezek a parkok hivatalosan is a természetes éjszakai sötétség megőrzésére rendezkedtek be. A Zselici Csillagoségbolt-park Kaposvár térségében nagy, erdőkkel tagolt, alacsony fényszennyezésű vidék. A park szabad egű pontjaira díjmentesen kimehetsz, a látogatóközpont és a távcsöves programok viszont belépősök – ha programra készülsz. A Hortobágyi Csillagoségbolt-park az óriási, ritkán lakott területeivel kiemelkedően sötét. Ide is elmehetsz közutakról megközelíthető, nyílt horizontú helyekre. Azonban a védett zónákra éjszaka csak a nemzeti park szabályai szerint (sokszor vezetett programmal) szabad belépni. A 33-as út vonala jó kiindulás.
A Bükki Csillagoségbolt-park a fennsíkon és Répáshuta környékén nyújt kiváló eget. A terep hegyvidéki, ezért a tiszta horizontért érdemes kilátópontot választani, a Bükki Csillagda programjai külön belépősek, de a parkterület számos pontja szabadon látogatható – Miskolc és Eger felől is jól megközelíthető. Mindhárom helyen igaz: a csillagoségbolt-park címe hivatalos, a sötétség valós; ha kocsival mennél, parkolj szabályosan,s tartsd szemelőtt az előírásokat.
Kérdésed maradt? Esetleg tudsz te egy ideális csillagnéző helyet? Keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül díjmentesen válaszolunk.
Budapest és környéke
A főváros sosem lesz csillagpark, de vannak vállalható kompromisszumok. A Normafa–Svábhegy környéke könnyen elérhető, szervezett programok is akadnak, s ha hátat fordítasz a városnak, magasabban, fák közti tisztásokon már látványosabb az ég – csodát ne várj, de egy órára-kettőre itt is „megindulhat” a meteorozás. A Hármashatár-hegy csúcsai és a Virágos-nyereg tágas, nyitott égboltot adnak, és bár a pesti oldal fénye beszűrődik, a magasság sokat segít; a megközelítés többnyire gyalogos szakaszt is jelent – csendes, biztonságos helyet válassz!
A Naplás-tó pereme a város legnagyobb tavánál ad viszonylag sötétebb foltokat, a Róka-hegyi kőfejtő pedig északi peremen kínál nyitott horizontot – mindkettőnél figyelj a természetvédelmi szabályokra és a szomszédságra. Ha kifejezett meteorélményt akarsz, a városkörnyék erdőszélei és dombtetői is adhatnak derült éjszakán több tucat látható csíkot, de a különbség egy csillagoségbolt-parkhoz képest szemmel látható.
Így lesz belőle élmény, csalódás helyett
Most, újhold után a legjobb a helyzet. Menj tíz óra után, s maradj legalább hajnal egyig-kettőig. A Perseus radiánsa éjfél után magasodik, ekkor a legtöbb az esély. Hagyd a szemet 20–30 percig sötéthez alkalmazkodni, tedd el a telefont, vagy állítsd a fényét; ne a radiánsra bámulj, hanem kicsit arrébb, hogy hosszabb csíkokat kapj. Vigyél plédet vagy dönthető széket, réteges vízálló ruhát a hajnali hűvöshöz és harmathoz, s készülj derült éggel: felhős ég alatt nincs meteorélmény. Országszerte a csillagoségbolt-parkok adják a legtöbbet, de bárhol javíthatsz az esélyeiden, ha sötétebb ég felé indulsz.