A legerősebb megoldás levéltetű ellen: ha biztosra akarsz menni, de nem vegyszereznél feltétlenül

Ha a növényeken megjelent a levéltetű, nincs idő késlekedni. Nem egyedül támadnak és, ha már egy növényen felütötte a fejét, ott biztosra vehető, hogy egy-két nap alatt rámennek, amire csak tudnak. Ha a vízsugaras lemosás már nem segít, de az erős vegyszerek használata sem cél, akkor cikkünkben felsorakoztatjuk, melyik a legerősebb levéltetű elleni szer házilag. Plusz mutatunk egy ráadást.

Hogyan jelenik meg a levéltetű?

Magyarországon több, mint 70 levéltetű fajta él, talán a legismertebbek ezek közül a rózsa levéltetű, az almafa-pirosító levéltetű és a fekete cseresznye levéltetű, amelyek a növény nedveivel táplálkoznak.

Ha megjelentek, a levelek, hajtások eldeformálódnak, elsárgulnak végül teljesen elhalnak. A tetű fertőzöttség már messziről jól látszik, a levél szárán csomókban megtelepedett tetvek láthatók, a szárak és a levelek hemzsegnek az apró élősködőktől.

A sok hangya jelenléte is tetűre utal. Érdemes tudni, hogy a hangyák odavannak a levéltetű által kiválasztott cukros váladékért- mézharmat- így ahol hirtelen sok hangya bukkan fel, ott valószínű a levéltetvek jelenléte is. 

Akár néhány nap alatt teljesen el tudnak terjedni egy növényen, amelynél nem csak kiszáradást és elhalást okoznak, de egyéb fertőzéseket is terjesztenek a tetvek, például gombás megbetegedést is.

Ha tehát a levéltetvek megjelentek egy növényen, ne késlekedjünk, kezdjük a permetezést, mert visszafordíthatatlan károkat okoznak.

Az 5 legjobb levéltetű elleni szer házilag

1. Neem-olajos permet

A neem-olajat egy Dél-Ázsiában és Indiában őshonos indiai orgonából vagyis a neem-fából állítják elő. Hatása, hogy csökkenti a rovarok étvágyát, megállíthatja a lárvák fejlődését, és képes meggátolni a tetvek légzését is. 

Használata: 40-50 ml olajat hígítsunk fel 10 liter vízzel, majd keverjük el alaposan, és permetezzük le vele a teljes növényt. A permetezést 7-10 naponta meg kell ismételni.

2. Tejes permet

Igazi házi praktika a levéltetvek ellen. Zsíros tejet – már amennyire kapni még – 1:6 arányban keverjük össze vízzel, majd fújjuk le vele a növényt.

3. Ecetes-mosogatószeres permet

Fél liter vízben el kell keverni 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál ecetet és 2 evőkanál mosogatószert. Ezzel kell rendszeresen permetezni, amíg a tetvek el nem tűnnek.

4. Szódabikarbónás permet

Ehhez fél liter vízben keverjünk el 2 evőkanál szódabikarbónát, 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál ecetet és 2 evőkanál mosogatószert, vagyis a fenti permetet még turbózhatjuk szódabikarbónával, ha az hatástalannak bizonyulna.

5. Fokhagymás permet

Egy liter vízhez kell 100 gramm zúzott fokhagymát keverni, ezt a keveréket felforralni, majd ha kihűlt, használhatjuk permetként. 

Maradt még kérdése? Keressen minket az Ügyfélszolgálatunkon keresztül és két munkanapon belül válaszolunk!

És egy ráadás

Több természetes permetszer közül lehet választani a levéltetvek ellen. A Biosol Káliszappan egy egyszerű, de nagyszerű biológiai permetszer. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásban engedélyezett a használata és méh,-illetve katicabarát is. A levéltetvek, pajzstetvek, tripszek és atkák ellen is nagyon hatásos. 

Forrás: agroinform.hu, agrarszektor.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Heti akciók: A legolcsóbb vacsora ötletek desszertekkel

A heti akciókban most a Lidl vívta ki a dicsőséget, de az ALDI vacsora összeállítása is említésre érdemes, ahogy az Auchan málna­tortája.

Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk!

A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a...

Lecserélné az ablakot, ajtót? Ingyenpénzt kaphat rá az államtól és az önkormányzattól

Ablakcsere pályázat állami és önkormányzati támogatással vagy akár önerő nélkül. Ezek a lehetőségek.

A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai.

Honnan tudod, hogy blokkoltak a Viberen? 5 árulkodó jel, ami megmutatja

Hogy ne kelljen tovább agyalnod, cikkünkben mutatunk 5 árulkodó jelet, amiből kiderül az igazság.