5 újévi fogadalom a konyhában – idén már másképp csinálom ezeket

Nem szoktam rá valahogy erre, hogy újévi fogadalom. Úgy vagyok ezzel, hogy az ember ne beszéljen meg fogadkozzon, hanem csinálja, aztán jó lesz minden. Idén viszont azt gondoltam, miért is ne tennék? Ha hasznos és betartható, mi tartana vissza? Ezeket vállalom.

1. Minden nap leviszem a szemetet

Még akkor is, ha nincs is tele, ezt a tavaly felvett pazarló szokásomat idén is megtartom, sőt még komolyabban veszem. Korábbi cikkemben részletesen leírtam az előnyöket, érdemes azt is elolvasni, mert tényleg segít gördülékennyé tenni a konyhai mindennapokat.

2. újévi fogadalom: Nem öntök ki alaplevet

Az alaplé csodálatos dolog, és nem kell hozzá más, csak (nem) tartogatni a megmaradt húslevest. Pluszba megfogadom, hogy több levest főzök. Aztán nem várom meg, amíg megromlik és ki kell öntenem a vécébe. Két nap után a hűtőből átköltözik szépen egy tejfölösvödörben a mélyhűtőbe, aztán majd jó lesz a pörköltbe víz helyett.

3. Minden este lezárom a konyhát

Mint az üzemi konyhán: elmosogatva, pult elpakolva és letörölve, szemét levive, minden a helyén. Hűtő nagyjából rendben, nincs kifolyva semmi. Ezzel bebiztosítom a rohanós reggeleket. Ki ér rá reggelit csinálni, aztán tízórait készíteni, ha előtte még el is kell pakolni, meg a kukával foglalkozni, hm? Mikor 15 perc van mindenre? Én nem.

4. Havonta rendbe szedem a kamrát

A KÁOSZ módszert nem kell minden hónapban alkalmazni, de kiindulásnak tökéletes lesz. Megcsinálom, utána pedig nagyon figyelek majd, hogy minden jó helyen legyen, ne kelljen keresni, és egy rápillantással lássam, ha fogytán van valami, aminek nem szabad elfogyni (pl. tej, paradicsomszósz, spagetti – túlélőkészlet gyerekekhez, haha).

5. Csak azt tartom a konyhaszekrényben, ami oda való

Ez egy nagyobb újévi fogadalom. Leszedem a kínai porcelánkészletet, amit 7 éve nem vettem elő, teljesen fölösleges, hogy a felsőszekrényben legyen, inkább leviszem a pincébe jól elcsomagolva, egyszer talán még használni fogom, de a konyhaszekrényben ne foglalja a helyet és ne fogja a port!

Újévi fogadalom a konyhában: rendezett konyha
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogy lesznek nyitva a benzinkutak karácsonykor? Itt pontosan megnézheti

A jó hír, hogy az internet és a Google karácsonykor is barátunk.

Ne fizess egy vagyont a reptéri parkolásért, ingyen is megúszhatod

Nem egy változás történt a tavalyi szabályokkal szemben, de továbbra is van lehetőség ingyenes parkolásra, ha elég szemfülesek vagyunk.

Mégsem utazol? Így kaphatod vissza a vonatjegyed árát egyszerűen

Pénztárban vagy online vásároltad? A MÁV miatt nem utazol? Íme a visszaváltás szabályai.

Te is sokszor felébredsz éjjel 2-3 körül? A legtöbb embernél ez áll a háttérben

Akörnyezeted és bioritmusod is sokat számít: az optimális alvási hőmérséklettől az életmódig.