3 napra leáll az ország: erre készülj, ha ügyet intéznél decemberben

Év végén sem érdemes az utolsó pillanatra halasztani hivatalos ügyeink elintézést! A 2024-es igazgatási szünet december 30-tól 2025. január 1-ig tart, amelynek ideje alatt az állami hivatalok egységesen zárva tartanak. Mindössze 3 napról van szó, ám előtte lesz egy 6 napos hosszú hétvégénk, a halaszthatatlan ügyekkel célszerű még előtte végezni.

A törvény szerint a kormánynak lehetősége van nyári, illetve téli igazgatási szünetet elrendelni. Az erről szóló rendeletet a tárgyévet megelőző év december 15-ig kell hirdetni. Az igazgatási szünet – meghatározott külképviseletek kivételével – valamennyi kormányzati igazgatási szervre és az ott dolgozókra vonatkozik.

Hosszabb igazgatási szünet 2025-től

Bár a 2024-es téli szünet viszonylag rövid, mindössze háromnapos lesz, a szabályozás alapján 2025-től hosszabb időszakot ölelhet fel. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány igazgatási szünetet rendel el, amely minden évben az év decemberének 26. napját követő első munkanaptól az azt követő naptári év első munkanapját megelőző nap végéig tart. Ez elsőként 2025-ben, év végén valósul meg.

Az intézkedés szerint a dolgozók számára ezen időszak alatt szabadságot kell biztosítani, amelyet a tárgyévi szabadságukból vonnak le. Ha ez már kimerült, a következő évre járó szabadság terhére adják ki a szükséges napokat.

A szünet a kormányzati igazgatási szervek mellett más állami és önkormányzati szerveket is érinthet. Pl. a fővárosi közgyűlést, a helyi önkormányzat képviselő-testületét és a vármegyei közgyűlést is.

egy budapesti kormányablak kívülről

Jó, de mit jelent ez a gyakorlatban?

Az igazgatási szünet ideje alatt az állami hivatalok ügyfélfogadása szünetel, így a legtöbb hivatalos ügyet nem lehet elintézni. Ez magában foglalja az okmányirodai, kormányablakos ügyintézést, pl. személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány kiállítását vagy meghosszabbítását, lakcímbejelentést, rendszámcserét. Ugyancsak szünetel a bíróságokkal kapcsolatos ügyintézés, ha az állami szervek is érintettek az eljárásban. A közérdekű adatigénylések feldolgozása és egyes panaszok kezelése is késhet.

Azok a határidők, amelyek a szünet idejére esnének, automatikusan meghosszabbodnak. Azonban sürgős, halaszthatatlan ügyekben a hivatalok kötelesek biztosítani az ügyintézést. Az elektronikus ügyintézés részben elérhető marad, így pl. az ügyfélkapun keresztül beküldhetők dokumentumok, de a feldolgozásuk szintén csúszhat.

Ahogy fentebb írtuk, nem érdemes az ünnepek körüli időszakra hagyni az adminisztratív ügyek intézését. Ha valaki például elveszíti az iratait ebben az időszakban, azokat csak a szünet után tudja pótolni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Lándzsás útifű szirup házilag: a bolti ár töredékéből kijön egy nagy adag, pofonegyszerű elkészíteni

Ez a jelentéktelen növény az út szélén olyan, mint egy halk figyelmeztetés: nem minden gyógyír van polcra téve.

Mennyit ér a régi fém 200 forintos? Akár több százezret is kaphatsz érte, ezt nézd meg rajta

A lejárt bankjegyek beváltása még sok esetben lehetséges az MNB-nél, de ha van otthon régi 200 forintos érméd vagy papírpénzed, akkor akár egy kisebb vagyont is kereshetsz velük a gyűjtőpiacon.

Nem kell félned angolul beszélni! Ha mégis félsz, így tanulhatsz ingyenesen:

A mai világban már szinte elengedhetetlen, hogy legalább egy idegen nyelven, elsősorban angolul tudjunk beszélni. Ennek fényében különösen szomorú, hogy a magyarok nyelvismerete még mindig gyér. De lehet akár ingyenes is az angol tanulás!

Cöliákiás vagy? Évente közel 200 000 forint adókedvezmény is járhat – mutatjuk, hogyan

A cöliákia után minden hónapban pénz jár vissza az adóból – nemcsak előre, hanem akár visszamenőleg is.