Vége a zuglói parkolási botrányoknak: elindulhat az éves bérlet, 30 ezer forint lesz

A pesti kerület új vezetése most csütörtökön megkezdi a zuglói parkolás újraszabályozását, elsősorban az itt lakók érdekeit szem előtt tartva – írta szerda reggel közösségi oldalán Rózsa András (Momentum), a kerület polgármestere. Hozzáteszi: „a garázsadót már eltöröltük, mivel mindenkinek az a legjobb, ha az autótulajdonosok nem közterületen, hanem saját garázsukban tárolják járműveiket”.

Rózsa András bejelentése szerint a november 7-i testületi ülésen a következőket terjeszti elő polgármesterként:

  • A zuglóiak számára bevezetik az egész kerületre érvényes kedvezményes lakossági parkoló bérletet, aminek éves díja 30 000 forint lesz. Ezt azok is kiválthatják, akik nem fizető övezetben laknak, saját maguk által üzemben tartott egy gépkocsira. Így az egyszeri díj megfizetése után az egész kerületben ingyen parkolhatnak, függetlenül a lakóhelyük zónájától.
  • A lakossági parkolási engedélyért fizetendő regisztrációs díj emelkedik, de továbbra is jelképes marad: 6000 forint egy autóra, nyugdíjasok számára pedig nem változik. Az emelés a költségek jelentős növekedése miatt szükséges.
  • A napi 1,5 órás ingyenes parkolási kedvezményt napi 2 órára emelik. Ezzel segítenének azoknak a zuglóiaknak, akiknek az eddigi időkeret nem volt elegendő például egészségügyi ellátások igénybevételekor.

A polgármester a módosítások indoklásaként azt írta: „mindannyiunk érdeke, hogy Zugló élhetőbb, rendezettebb és tisztább kerület legyen.” A zuglói parkolás „módosítása az első lépés azon az úton, amely reményeink szerint közelebb visz minket ehhez a célhoz!”

A zuglói parkolási botrány részletei érthetően itt olvashatók.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

SZÉP-kártya, 50%-kal több otthonápolási díj, nyugdíjemelés kontra 14. havi nyugdíj – ki járna jól mivel?

Miután a Tisza Párt nyilvánosságra hozta, hogyan kíván javítani a nyugdíjasok helyzetén, hirtelen...

Sokat betegeskedik a család? Tízezreket spórolhatsz a gyógyszereken, ha így vásárolsz

Egy négytagú családnak havonta közel 22 ezer forintjába is kerülhet a megelőzésre és...

Nem engedte a recepciós Mészáros Lőrincnek felvinni a jachtot a mennyországba

Egy TikTokker elképzelte, milyen lenne, ha Mészáros Lőrinc megérkezne a mennyország kapujához.

Mikor lesz az óraátállítás? Ezt csináld, hogy ne készítsen ki

Előre vagy hátra? Többet alszunk vagy kevesebbet?

A kórházi táppénz mértéke 2025-ben: kinek jár a maximális összeg?

Hogyan kell intézni a táppénzt, ha valaki kórházba kerül?

Gazdaságos fűtés energiatakarékos elektromos konvektorral? Így használd, hogy tényleg spórolj

A energiatakarékos elektromos konvektor lehet jó megoldás, ha kiegészítő fűtésként használod, de nem helyettesíti a központi rendszert.