Mit jelent a nyugdíj rögzítése? Változott a törvény, ez az új szabály

Vagy kényszerűségből, vagy csak mert szeretik a munkájukat, de sokan döntenek úgy, hogy bár elérték a nyugdíjkorhatárt, még nem akarnak visszavonulni. A nyugdíjtörvény rögzíti, hogy ilyen esetben hogyan kell eljárni, milyen lehetőségek közül választhatunk – vagy választhattunk. Júliusban módosították a törvény azon pontját, amely a nyugdíj folyósítás nélküli megállapítását, azaz a nyugdíj rögzítés rendelkezéseit tartalmazza. Az új szabály szerint nem nekünk kell döntenünk, hivatalból a kedvezőbb összegű nyugdíjat fogják megadni.

A 2024. július 1-jével hatályba lépett módosítással már nem kell választania a nyugdíjrögzítés lehetőségével élő személynek a tényleges nyugdíjba vonuláskor a rögzített nyugdíj évenkénti emelésekkel növelt összege és a tényleges nyugdíjba vonulás időpontjára kiszámított nyugdíj összege között – hívta fel a figyelmet az adó.hu. A nyugdíj-megállapító szerv hivatalból fogja a magasabb összeget öregségi nyugdíjként folyósítani. Ugyanez történik a hozzátartozói nyugellátás alapjául szolgáló öregségi nyugdíj összegének megállapításakor is.

Rögzített nyugdíj: Mit jelent a nyugdíj összegének folyósítás nélküli megállapítása, rögzítése?

A nyugdíjazásnak két együttes feltétele van: a nyugdíj korhatár betöltése és meghatározott mértékű szolgálati idő megléte. (Egyedüli kivétel a Nők40.) A nyugdíjkorhatár jelenleg 65 év, alapesetben legkorábban ennek betöltése után vonulhatunk vissza (elegendő szolgálati idő esetén). Dönthetünk úgyis, hogy továbbra is dolgozunk.

A törvény szerint az, aki betöltötte a reá irányadó nyugdíj korhatárt, és eddig az időpontig legalább húsz év szolgálati időt szerzett, kérheti az öregségi nyugdíj folyósítás nélküli megállapítását, azaz rögzítését. Ez a megállapítás a 2022. szeptember 1-jétől hatályos szabályozás szerint az öregségi nyugdíj korhatár betöltésének napjára kérhető.

Korábban a korhatár betöltésének napja nem szerepelt a jogszabályban, a módosítással azonban teljesen egyértelművé vált a nyugdíj rögzítés célja. 2024-ben az 1959-ben születettek töltik be nyugdíj korhatárukat, a 65. életévet. Amennyiben rendelkeznek ennek feltételeivel, kérhetik erre az időpontra öregségi nyugdíjuk rögzítését, azaz folyósítás nélküli megállapítását.

Ha az érintett személy tovább dolgozik úgy, hogy legalább 365 naptári napra szolgálati időt szerez, a tényleges nyugdíjba vonuláskor a számára kedvezőbb nyugdíjat kell megállapítani részére a korhatár betöltésére kiszámított, azaz a rögzített, és az éves nyugdíj emelésekkel növelt nyugdíj, illetve a tényleges nyugdíjba vonuláskor kiszámított összegű nyugdíj közül.

Ily módon veszteség nem érheti nevezettet a későbbi tényleges nyugdíjba vonulás miatt, mert a nyugdíj összege legalább akkora lesz, mint az a legkorábbi időpontban, a korhatár elérésekor lett volna (természetesen az éves emelésekkel megnövelve), de ha a későbbi időpont szerinti nyugdíj ennél magasabb lenne, ez kerül majd folyósításra.

Maradt még kérdésed? Segítségre van szükséged? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezért tegyél barkaágat húsvétkor a lakásba: nem csak bőséget hoz, még 4 dolog a szép szokás mögött

A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.

Ingyen is hajózhatsz a Dunán: szuper program gyerekekkel kompozni, mutatjuk a BKK hajó útvonalát

Budapesten kétféle hajós lehetőség közül választhat az, aki vízre szállna.

A nagy muskátli trükk: októberig ontja a virágokat, ha ezt megteszed

A teleltetés utáni muskátli visszavágása tavasszal a titka annak, hogy növényed egész nyáron át, sőt októberig ontsa virágait. Fedezd fel, hogyan ébreszd fel helyesen kedvencedet a bőséges virágpompa érdekében ezzel az egyszerű, de kulcsfontosságú lépéssel.

Ki volt a legrövidebb ideig magyar miniszterelnök? Új műveltségi kvíz!

Még egy újabb műveltségi kvíz érkezik, miután a legutóbbit nagyon sokan kitöltöttétek! Ezúttal a...

Kérdéseid vannak a családi adókedvezménnyel kapcsolatban? Mi segítünk!

Amit mindenkinek tudnia kell a családi adókedvezmény kapcsán – Gyakori kérdések, érthető válaszok. A Hóvége segít.

3 töltött tojás húsvétra, ha unod már a kaszinót – recept

Töltött tojás húsvétra, meglepő? Nos, ezek egy kicsit igen. Három rendhagyó receptet hoztunk,...