Kedvelt termék, mégis egyre ritkábban vesszük: iszonyatosan felmentek a gyümölcslé árak

Az alapanyagok drágulása miatt már eddig is nagyon sokat drágult a gyümölcslé. Sajnos arra lehet számítani, hogy a helyzet nem fog javulni.

Egyre többen panaszkodnak arra, hogy a nyári gyümölcsszezon ellenére egyre drágábban tudják csak beszerezni kedvenc gyümölcsleveiket – írja a Pénzcentrum. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője a lapnak nyilatkozva elmondta: bár furcsának tűnhet a nyári gyümölcslédrágulás, de a piac helyzetét nézve nincs rajta különösebb csodálkoznivaló. A Sió-Eckes Kft. igazgatója, Mészáros Dezső pedig azt mondta: rövid, de még középtávon sem számíthatunk javulásra a gyümölcslevek árával kapcsolatban.

Az elmúlt egy évben nagyon felmentek a gyümölcslé árak – és még nincs vége!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 júniusában egy liter dobozos narancslé átlagosan 904 forintba került Magyarországon. Idén januárban ez még 857 forintba került, egy évvel korábban, tavaly júniusban pedig még csak 758 forintot kellett fizetni érte. Ez komoly drágulás.

Az Agrárszektor főszerkesztője az ügyben úgy nyilatkozott a Pénzcentrumnak, hogy „Minden gyümölcslé nagymértékben drágult az elmúlt 2-3 évben, az áremelkedés üteme az utóbbi hónapokban ugyan lassult, de nem állt meg. A drágulás hátterében összetett okok állnak, az alapanyag ára is emelkedett, de ennél fontosabb, hogy a gyártási költségek emelkedése, valamint a kereskedelmet sújtó különadók szintén a drágulás irányába mutatnak.” Hozzátette:

A drágulás miatt egy sor alapvető élelmiszertermék fogyasztása drámaian visszaesett az elmúlt két évben, az olyan, inkább élvezeti értékkel bíró termékek, mint a gyümölcslevek esetében ez még kifejezettebb.

A helyzet kritikus

A lap megkereste a Sió-Eckes Kft. igazgatóját, Mészáros Dezsőt is a gyümölcslé árak kapcsán, aki azt írta,

"A narancstermés az amerikai kontinensen – ahonnan gyakorlatilag a narancslé 100%-a érkezik Európába – 2020 óta folyamatosan csökken. A helyzet 2023-ban vált kritikussá, amikor az extrém időjárási viszonyok okozta problémák mellett egy „citruszöldülés“ nevű bakteriális fertőzés is elterjedt a floridai és a brazil termőterületeken, ami jelentős terméscsökkenést és alapanyag-áremelkedést okozott. 

Az idei évre még rosszabb terméshozamot prognosztizálnak a szakértők: Brazíliában az elmúlt 36 év legalacsonyabb narancstermése várható, 25%-os csökkenésre lehet számítani az előző – már átlag alatti termést hozó – évhez képest. Ennek következtében – amíg 2022-ben tonnánként 2000 USD körüli árakat láthattunk, 2023-ban 4200-4300 USD/tonna árakkal találkozhatunk – 2024-re már várhatóan 6000 USD/tonna lesz a narancs világpiaci ára."

Jelentős alapanyag beszerzési kihívásokkal is küzd a szektor. Az egyre csökkenő termőterületek kiszámíthatatlanságot és áremelkedést okoznak a gyümölcspiacon. Évekbe telhet, mire a helyzet normalizálódik.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.

Több pénzt vihetnek haza a volt rendvédelmisek: két fontos korlátozást is eltöröl a kormány

Jó hír a szolgálati járandóságban részesülőknek.

Néhány kattintással ellenőrizheti, milyen gyógyszert írt fel az orvos és van-e még receptje a felhőben

E-recept lekérdezése egyszerűen: mutatjuk, hol nézheti meg a felírt gyógyszereit, és hogyan ellenőrizheti a felhőben lévő recepteket.

Rálógnak a gallyak az elektromos vezetékre? Kevés háztulajdonos tudja, hogy dolga van vele

A metszési munkálatok megszervezése és költsége alapvetően az ingatlantulajdonost terheli.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat