Tízezrével öli a rákos sejteket az egynyári üröm – mire jó még?

A gyógynövények hasznosítása már nagyon régóta bevett szokás, de még mindig rejtenek meglepetéseket egyes fajok. Mostani cikkünkben annak nézünk utána, hogy mire jó az egynyári üröm.

Az egynyári üröm

Valószínűleg Ázsiából származó gyógynövény az egynyári üröm (Artemisia annua), amelyet a középkortól kezdődően már Európában is termesztettek, kellemes citromillata miatt szívesen ültették kertjeikbe az emberek. Kínában legalább 2000 éve gyógyításra használják, hiszen ez a gyakori kerti növény olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a vírus és baktérium ölés, így hatásos lehet a fertőző és gyulladásos betegségek ellen is.

Mire jó még az egynyári üröm?

Nem elég, hogy már 2000 éve használják a hagyományos ázsiai gyógyászat körében, emellett a Washingtoni Egyetem kutatói olyan anyagot találtak benne, ami képes a ráksejteket 1200-szor hatékonyabban elpusztítani, mint a jelenleg piacon található készítmények. Az eddigi adatok alapján az egynyári ürömből készített szer hatékony az emberi emlőráksejtek és a prosztatadaganat-sejtek ellen is. A kutatás alatt azt is bizonyították, hogy a rákos sejtek mellett hogyan befolyásolja az egészséges sejteket a gyógynövény. Azt derítették ki, hogy minden egyes ép sejt mellett 12.000 rosszindulatú sejtet pusztít el, ami nagyon jó arány, épp ezért valószínű, hogy nagyobb adagban is adható lesz a betegeknek.

Amire használják:

  • lázcsillapítás
  • maláriás láz kezelés
  • tuberkolózis kezelés
  • vérző sebekre
  • aranyérre
  • autoimmun betegségekre
  • szembetegségre
  • daganat kezelésére

Milyen formában kapható?

Hagyományosan infúziók, vizes kivonatok és tinktúrák formájában (amit szárított gyógynövényből készítenek) szokták használni. Megvásárolható

Jótékony hatásai

  1. Antioxidáns: a kivonataiban található vegyületek között megtalálhatók a flavonoidok, illetve a polifenolok is, amelyek antioxidánsok és gyógyhatással rendelkeznek. Ezen tulajdonságaik miatt képesek a szervezetet védeni az oxitatív stressztől és segítenek a szabadgyökök ellen is.
  2. Gyulladáscsökkentő: az egynyári ürömből készült termékek a gyulladáscsökkentő hatásuk miatt képesek csökkenteni az ízületi gyulladást és az egyéb olyan tüneteket is, amik az ilyen típusú betegségeknél felmerülhetnek.
  3. Immunrendszer erősítő: képes serkenteni az immunrendszer egészséges működését, növeli az ellenálló képességét, ezzel pedig összességében javítja a szervezet általános egészségi állapotát.
  4. Parazitaölő: különösen az olajos kivonata rendelkezik parazitaellenes hatással, de a többi készítmény is hatásos.
  5. Stresszcsökkentő: a gyógynövényből nyert kivonatok segíthetnek a szorongás tünetein, ugyanis csökkentik a stresszt és javítják a közérzetet.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vajkaramella házilag: a lengyelek is így csinálják, a világ legjobbja – nem véletlenül

Így készül a lengyel krówka, a puha, krémes házi vajkaramella.

249 forintos tejberizs és 999 forintos pizza: ezek az akciók érik meg ebédszünetben

Ebédszünetben vagy munka után is gyorsan összejöhet a péksüti, az ital és az esti könnyű vacsora.

Rokkantsági ellátás emelése 2027: van, akinek 120 ezer forint járhat, más csak 10 százalékot kap

Rokkantsági ellátás emelése 2027: 10 százalékos növelés és 120 ezres minimum jöhet. Mutatjuk, kinek mennyi járhat januártól.

Ingázók, figyelem! Hipergyorsan beér Budapestre, ha ismeri ezt a megoldást

Az őszi lezárások Budapesten alaposan feladják a leckét az agglomerációból érkezőknek.

Nem kapod meg a pénzt, ha új bankszámlára kérnéd az utalást és ezt a lépést kihagyod a Kincstárnál

Utólag visszaszerezni a pénzt sokkal körülményesebb, mint néhány percet rászánni az ügyintézésre.

Nyugdíj megváltása pénzben 2026: ezekkel a feltételekkel lehetséges, itt vannak a pontos részletek

A nyugdíj előtt álló a saját életpályáját utólag nem tudja megváltoztatni, de jobb feltételekkel indulhat, ha megállapodást köt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat