Kisgyerekesek, figyelem! Magyarországra jön a lappföldi Mikulás, itt találkozhattok vele

Az idén is Magyarországra érkezik decemberben a lappföldi Mikulás a Mikulásgyár meghívására. Joulupukki ezúttal több városba is ellátogat – közölte a Mikulásgyár Alapítvány.

Segíteni jó!

Az Északi sarkkör közeléből érkező vendég idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára. Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: „adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!”

Zsolnai Endre szerint a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

A szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban. A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé – idézi a közlemény Zsolnai Endrét.

Itt találkozhatnak kicsik és a nagyok a lappföldi Mikulással

A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival december 1-jén Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen, továbbá december 3-án Sárváron, december 4-én Bábolnán, december 6-án Szerencsen, és december 7-én Szombathelyen.

MikulásGyár 2023 – te is segíthetsz!

A MikulásGyár 2023. december 1. és 21. között kerül megrendezésre. Elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet vár adományként. Fontos hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, krumplit, almát, olajat, ivóvizet, édességet. Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

(Az MTI nyomán)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Öröklés haszonélvezeti jog esetén: 5 tévhit, amit sok örökös csak a hagyatéki eljárás során tud meg

Az öröklés haszonélvezeti jog esetén sok meglepetést okozhat: mutatjuk, mi jár a túlélő házastársnak, és mely tévhiteken csúszik el a legtöbb örökös.

Most olyan helyekre is bejuthat Budapesten, ahová máskor nem: jön a Turizmus Világnapja

Szuper helyszínek, különleges séták és ingyenes programok várnak a Turizmus Világnapján.

Eddig kell megőrizni az adóbevallást: sokan ráfáznak, ha nem ismerik az alapszabályt – Tisztázzuk a félreértéseket is

Sokan bizonytalanok abban, meddig kell megőrizni az adóbevallást. A válasz trükkösebb, mint gondolnád.

Felesleges Babavárót kérni ezek nélkül: 4 dokumentum, amit be kell mutatni a hitelhez

Ha tudni szeretnéd, milyen dokumentumok kellenek a Babaváró hitelhez, az okmányok mellett a TB- és jövedelemigazolásra is készülj, speciális élethelyzetben pedig további iratokat is kérhet a bank.

70 felett ez a vitamin a legfontosabb: ha csak egyet pótolna, erre érdemes figyelni

70 felett ez a vitamin a legfontosabb. Legalábbis, ha egyetlen mikrotápanyagot kellene kiemelni,...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat