3 dolog, amit a tanévkezdés előtt feltétlenül tegyél meg

Augusztus elején kikerülnek az áruházakban az iskolakezdéshez szükséges holmik, írószertől a ruháig mindent megkaphatunk egyetlen helyen. Van, aki apránként vásárol be, más a hónap végét várja a leárazás reményében. Akárhogy is csináljuk, 3 dolgot érdemes még a nagy beszerzés és a tanévkezdés előtt megtenni – főleg, ha szeretnénk kevesebbet költeni.

Válogatás, szortírozás

A ruhatár frissítése előtt nem árt egy alapos tisztogatást. A kisebbek villámgyorsan kinövik a cipőket és a ruhákat, de hiába jó a méret, ha időközben elfáradt, foltos maradt vagy egyszerűen kilyukadt az anyag. Ezeket cserélni kell, világos, viszont előtte válogassuk ki azt, ami már biztosan nem lesz jó ebben az évben. Hogy miért? Egyrészt helyet szabadítunk fel az új dolgoknak, másrészt látni fogjuk, hogy mit kell tényleg megvennünk.

Rokonoktól, barátoktól rengeteg ruhát lehet kapni, ha ott is vannak gyerekek. A legtöbbször nem egyesével, hanem ömlesztve, szatyorban jönnek a ruhák – vajon mind kell? A felesleget nincs értelme tárolni, vagy adományozzuk el, vagy adjuk el. Utóbbi fordítva is működhet: rengeteg jó állapotú, újszerű gyerekruha kerül fel a netes piacterekre, és nemcsak vásárolni lehet, hanem cserélni is. Ha szűkös a költségvetés, megéri rászánni az időt a keresgélésre, sokat spórolhatunk.

Tanévkezdés előtti rendrakás

Vonjuk be a gyereket is, vagy ha nagyobb, akkor bízzuk rá az egészet! Itt elsődlegesen nem a gyerekszoba kitakarítására gondolunk, sokkal inkább az előző tanévről maradt füzetek, könyvek, eszközök átválogatására. Mi kell, mi nem? A tönkrement kreatív hobbifelszereléseket, írószerek különítsük el a használhatóktól, és ez alapján írjunk listát a beszerzendő dolgokról.

Támogatások (nem csak) az iskolakezdéshez

Sok településen az önkormányzatok is adnak iskolakezdési támogatást. Ez lehet pénz, utalvány, esetleg írószeres csomag, de Budapesten olyan kerület is van, ahol a fiatalok biciklivásárlási támogatásra pályázhatnak. Az önkormányzati támogatás 5-20 ezer forint közötti összeget jelent és szeptember 30-ig lehet rá jelentkezni. Általában kérelem útján igényelhető, de ez településenként változhat. A legbiztosabb, ha felkeressük az önkormányzat hivatalos oldalát, vagy telefonon, e-mailben kérdezünk rá.

A munkáltató is nyújthat iskolakezdési támogatást. Ez egy évenként egyszer adható juttatás utalvány vagy pénz formájában. Adható, viszont nem kötelező, azaz a munkáltatón múlik, hogy ad-e és mekkora összegben. Ne feledkezzünk meg a SZÉP-kártyákról sem: ugyan nem támogatás, de segítséget jelenhet, hiszen papírboltokban, sportfelszerelést kínáló üzletekben, webáruházakban is fizethetünk vele. Sőt, bizonyos optikákban is elfogadják. OTP-sek ittK&H-sok ittMHB-sok pedig itt ellenőrizhetik, hogy hol fogadják el a SZÉP-kártyát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Tudod, mi a cigirágó? Nagy retro kvíz a 70-es évekről

Itt a nagy retró kvíz a hetvenes évekről. Teszteld a tudásod, induljon a játék!

Heti akciók: A legolcsóbb vacsora ötletek desszertekkel

A heti akciókban most a Lidl vívta ki a dicsőséget, de az ALDI vacsora összeállítása is említésre érdemes, ahogy az Auchan málna­tortája.

Gyermekápolási táppénz: Mennyi nap jár a beteg gyerek után? Mutatjuk!

A gyermekápolási táppénz – vagyis a gyáp – célja, hogy részben pótolja a...

Lecserélné az ablakot, ajtót? Ingyenpénzt kaphat rá az államtól és az önkormányzattól

Ablakcsere pályázat állami és önkormányzati támogatással vagy akár önerő nélkül. Ezek a lehetőségek.

A nyugdíjrögzítés szabályai: mikor érdemes kérni és hogyan kell?

Aki nem követi folyamatosan, hogy éppen mit módosítanak a nyugdíjtörvényen, könnyen lemaradhatott egy fontos hírről: megváltoztak a nyugdíjrögzítés szabályai.