Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

Szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban.

A 28. alkalommal megvalósuló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma – áll az MKKE MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Napi tíz perc szórakozás? Igen, van erről is cikkünk, olvasd el most!

Az idei fesztivált a parkban, a B (Nagycsarnok) és D épületben (Üvegcsarnok), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban rendezik meg. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek és az olvasás népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a D épületben.
A fesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei rendezvény díszvendége a népszerű amerikai sci-fi író, John Scalzi, aki átveszi a Budapest Nagydíjat is.

Ajándékozd meg magad INGYEN, még ma! Olvasd el kapcsolódó cikkünket!

Díszvendég országként az idén Hollandia mutatkozik be. Az utóbbi évekre jellemző, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedően magas számban jelentek meg holland könyvek magyar fordításban, ezt tükrözi a holland pavilon szlogenje: „könyvek tengerén”.
Folytatódik a PesText és a Könyvfesztivál együttműködése: a PesText őszi Irodalmi és Kulturális Fesztiváljára érkező írókkal a Könyvfesztivál látogatói is találkozhatnak.
A fesztiválon szeptember 29-én pénteken tartják meg az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. A rendezvényen kerekasztal-beszélgetésekkel várják az európai irodalom iránt érdeklődőket, akik angol-magyar szinkrontolmácsolással követhetik a különböző tematikájú eseményeket. Az Írótalálkozó programjában szerepel többek között a holland írók kerekasztala és Európai Irodalmi-díjas írók beszélgetése.

A Nemzetközi Könyvfesztiválon minden évben az oktatást és a nevelést legjobban segítő könyvért és CD-ért adják át a Budai-díjat. A díjat 1994-ben alapították, az adományozó a II. kerületi önkormányzat, a zsűri az idén a Móricz Zsigmond Gimnázium tanáraiból áll. A díjat a fesztivál utolsó napján adják át.

MTI

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem volt ember a Kádár-korban, aki nem ismerte ezt a dallamot – a MÁV szignál kalandos története

A MÁV szignál és annak sajátos története a második világháború végére nyúlik vissza és egészen napjainkig is eltart

Trópusi tavasz a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, és még sok minden más

Trópusi hangulat a heti akciókban: mangó és avokádó fél áron, de sok más is vár ránk a tavaszi kínálatból.

Nem dobod ki a felét: a zöld spárga tisztítására ez a legjobb módszer

A zöldspárga tisztítása egyszerűbb, mint gondolnánk – séf sógorom segített.

Megbukott a gyerek? Vigyázz, a TikTok-agy észrevétlenül teszi tönkre a jövőjét!

A figyelemzavar tünetei vagy csak a túl sok mobilozás áll a háttérben? Megbukott a gyerek történelemből, mert az agya már csak a 15 másodperces videókat érti.

Ennyit keresnek a villamosvezetők – a bónuszokkal már egészen más a kép

Mennyit lehet hazavinni villamosvezetőként? Valós dolgozói adatok, 2026-os béremelés és a juttatások együtt mutatják meg, mennyit ér igazán ez a munka.