5 rossz szokásom a konyhában, amit nem fogok megváltoztatni

Rengeteg idő és energia mindent úgy csinálni egy háztartásban, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Néha a lustaság győz, és így születnek a konyhai rossz szokások, amelyek valójában teljesen működő megoldások. Mutatunk 5 konyhai rossz szokást, amin nem (most) fogunk változtatni.

Minden tiszteletünk azoké, akiknek a konyhájukban élére állítva, tükörfényesen, pöccre vágva sorakoznak az eszközök, berendezések és miegymás. Ez nagyon jó dolog, de valljuk be, még a legnettebb háziasszony is keresi azokat a módszereket, amelyek segítenek lerövidíteni a takarítási és a rendrakási időt. Ilyen, a hagyományostól eltérő, de szerintünk teljesen logikus és nem rosszabb módszerek következnek.

5 konyhai rossz szokás, amivel időt és energiát spórolok

Csak kézzel mosható? Ugyan!

Vannak konyhai eszközök, amelyeket nem ajánlatos mosogatógépben mosni. A finom kerámiát természetesen én sem tenném bele, bár ebből egyébként sincs sok a lakásban (még kevesebb kerül elő a hétköznapokban). A jó késnek kijár a kézi mosás, de minden más, nem túl értékes eszközt simán bepakolok a gépbe – eddig még egyetlen egyszer sem történt tragédia.

A kevesebb mosogatás konyhai rossz szokás? Vállalom!

Kempingezésnél nemigen van az embernek lehetősége minden használat után elmosni a késeket, evőeszközöket, vágódeszkákat és tányérokat. Gyors törlés egy nedves ruhával, azzal kész, lehet menni tovább. Nos, ezt otthon is meg lehet honosítani: ha kenünk egy szelet vajas kenyeret, a kés megtisztításához nem feltétlenül van szükség vízre és mosogatószerre, elegendő csupán letörölni. A vágódeszkát sem mosom el minden használat után (kivéve, ha nyers húst vágok).

A tűzhely tisztítására nincs szabály

Az ágynemű mosására van egyértelmű iránymutatás, nem így a tűzhelynél. Alapvetően a használattól függ, pl. ha zsíros lesz a sütő ablaka, ételmaradék kerül az aljára, akkor célszerű minél hamarabb nekilátni a műveletnek. Ami lejön, szuper, ami makacsul odaégett, az még 1 óra suvickolás után sem fog eltűnni – én megbarátkozom vele, szerencsére ritkán fordul elő ilyesmi. A főzőlap takarításánál azt vallom, hogy gyakran egy gyors szivacsos törlés is elég. Ha nem, hagyom dolgozni a tisztítószert, a legtöbb esetben sikálás nélkül is lejön, aminek le kell.

Vízzel is jó lesz

A konyhai pultot hetente legfeljebb egyszer pucolom le tisztítószerrel, minden egyéb alkalommal tökéletesen megfelel a nedves konyharuha. Ha a hús leve ráfolyik, akkor természetesen igen, de a kilöttyent kávé, a lecsepegett tea, bármilyen zöldség leve szerintem nem olyan rizikófaktor, ami miatt fertőtleníteni kell.

Nem koszos, hanem patinás

Nem, tényleg nem gusztustalan vagy koszos a tepsi, egyszerűen látszik rajta, hogy használatban van. Azokról  a barna foltokról beszélek, amelyek előbb-utóbb mindegyiken megjelennek. Tudod, hogy hogyan tüntethetők el egyszerűen és gyorsan? Sütőpapírral! (Egyébként a jénai tálakat sem puceválom tökéletesre, mert hát szerintem nem mi vagyunk a tárgyakért, hanem fordítva.)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek...

Végre visszajárhat a pénz a devizahiteleseknek? Lépett a Kúria!

Az Európai Unió Bírósága után már a magyar bíróság is az adósnak adott igazat. Végre új lendületet kapott a devizahitel visszafizetés ügye.

Zuglóban elindult, ami az állam feladata lenne: fiatal párokat segítenek lakáshoz jutáshoz

Zuglóban először hirdettek olyan lakáspályázatot, amely kifejezetten első otthont kereső fiatal párokra fókuszál.

Nem éri el a szakrendelőt? Időpontfoglalás online – útmutató lépésről lépésre

Zseniális találmány az EESZT időpont foglaló felülete, ahol alig egy perc alatt lehet időpontot foglalni az orvoshoz.

Hogyan tudom megnézni, hogy ki nézte meg a Facebook profilomat? Tisztázzuk a félreértéseket

Sokan szeretnék tudni, vajon kik követik figyelemmel az életüket. Egyáltalán van-e lehetőség erre?