Így lesz a fagyasztott zöldségből roppanós párolt köret – mintha nem is a mélyhűtőből jött volna

Nagy kincs lehet a fagyasztott zöldség, ha valami gyors és egészséges köretre vágyik az ember. Azonban a fagyasztott zöldség párolása sokszor csak egy adag unalmas egy ízű ételt ad nekünk. Viszont van pár trükk, amivel nem csak a zöldségek ízét, hanem akár a textúráját is könnyedén fel lehet dobni.

Meglepő lehet, viszont vannak olyan apró hozzávalók, amelyektől az étkező asztalnál nem kap el minket a menzás nosztalgia. Ezeket szedtük össze.

Mivel dobhatom fel?

A fokhagyma sok étel alap íze, jellegzetes illata és aromája teljesen új szintre emeli még a legegyszerűbb ételeket is. Nem véletlen, hogy egy átlagos fagyasztott zöldségből is nagyon ízletes köret lesz, ha egy kis fokhagyma kerül mellé. Melegítsünk kevés olajat egy serpenyőben, aprítsunk fel néhány gerezdet, majd pirítsuk addig, amíg kellemesen illatozni kezd. Fontos, hogy ne hagyjuk megégni, mert könnyen keserű lesz tőle az étel. Ezután adjuk hozzá a fagyasztott zöldségeket, és süssük 5-8 percig. Ha még gazdagabb ízvilágra vágyunk, a fokhagyma előtt egy kevés finomra vágott hagymát is piríthatunk. Ezek az aprónak tűnő lépések igencsak fel tudják dobni a zöldségeket.

Fagyasztott zöldség párolása

Egyébként talán ez a lépés a legegyszerűbb, ha fagyasztott zöldséget csinálunk. Több módja is van annak, hogy gyorsan a tányérra dobjunk egy adag zöldséget a fagyóból. Első körben a legegyszerűbb, ha alacsony lángon egy kevés olajjal és vízzel alacsony lángon megpároljuk. Emellett van még lehetőség a sütőben is „elintézni” a köretet. Csak szimplán bedobjuk egy sütőpapíron és kis időn belül, (amikor már megpuhult) ki is vehetjük.

sült édesburgonya hagyma és fehérrépa fűszerekkel

Pár tipikus hiba

  • A friss zöldségeknél természetes, hogy főzés közben megkóstoljuk őket, de a mirelit változatoknál ez nem biztonságos: a gyorsfagyasztás során bekerülhetnek olyan kórokozók, amelyeket a fagy nem pusztít el, csak „megdermeszt”, így nyersen fogyasztva fertőzést okozhatnak.
  • A mirelit zöldségek általában gyorsabban megfőnek, mert a fagyasztás előtt már előkészítik őket, ezért, ha friss és fagyasztott alapanyagot együtt használunk, a mirelitet csak a főzési idő felénél adjuk hozzá. Ha túl korán kerül a serpenyőbe, könnyen szétfőhet, és elveszíti az állagát és az ízét.
  • Ha többféle mirelit zöldséget tárolunk, mindig gondosan zárjuk vissza a megkezdett csomagokat, mert a levegővel érintkezve a fagyasztóban is oxidálódhatnak, ami rontja a színüket, az állagukat és a tápanyagtartalmukat. A maradékot érdemes légmentesen záródó dobozba vagy húzózáras zacskóba áttenni, így elkerülhetők a „fagyási sérülések”.

Te máshogy készíted? Fordulj bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz, 2 munkanapon belül, ingyenesen válaszolunk.

Hogyan lesz ropogós?

Ez sem egy agysebészet szerencsére. Annyi a lényeg nagyvonalakban, hogy a fagyasztott zöldség párolása nem áll meg a párolásnál. Ha a serpenyőben nem vesszük ki, amikor már megpuhult, hanem egy hangyányit tovább a tűzön hagyjuk, akkor látni fogjuk, hogy szépen elkezd karamellizálódni. Ekkor érdemes sózni és borsozni. Garantált, hogy egy teljesen más dimenzióba kerül a fagyasztott zöldségünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e
function resizeIframe(obj) { obj.style.height = obj.contentWindow.document.documentElement.scrollHeight + 'px'; }

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat