Mikor jönnek az új KRESZ-szabályok? Nagy változás készül, mutatjuk, mire számíthatunk

Lázár János építési és közlekedési miniszter nyújtja be javaslatot a KRESZ, valamint a közlekedési szabályrendszer megreformálására. A javaslattételt a kapcsolódó tudományos tartalmak áttekintése, továbbá széleskörű társadalmi egyeztetés előzi majd meg. Lesznek-e új KRESZ-szabályok 2024-ben, hogyan alakítják a jelenlegi közlekedési szabályrendszert? Mutatjuk, mit lehet tudni.

A KRESZ megújítását a kormányzat az Árpád-hídon, 2023-ban történt halálos baleset óta ígéri. Egy 26 éves kerékpáros halálát 3 egymással versengő nagyteljesítményű, szabályokat be nem tartó autó közül egy Mercedes okozta. A tettes börtönt követően már házi őrizetben van. A tragédia után kezdte meg Lázár János, építési és közlekedési miniszter a Belügyminisztériummal közösen a KRESZ felülvizsgálatát. Ennek folyományaként ez év februárjában már tartottak egy széleskörű közlekedésszakmai fórumot. A fórumon 50 szakmai, tudományos, közigazgatási, érdekképviseleti és civil szervezet vett részt, valamint korábban 12 szakmai szervezet javallatait gyűjtötték össze.

Jönnek-e új KRESZ-szabályok 2024-ben?

Lázár János tárcája 2025. március 31-ig tesz javaslatokat az új szabályozás kialakítására, vagyis 2024-ben biztosan nem lesz lényeges változás. Felkészülni azonban lehet és érdemes is: megmutatjuk, mely területek jelentik a legnagyobb kihívást és hogyan alakulhat át a szabályrendszer.

Mikromobilitási eszközök (elektromos rollerek)

Az elektromos rollerek szabályozása a közlekedési színtérre robbanásszerű betörésük óta kérdés. Egyes rollerek igazán nagy sebességet képesek elérni és látható, hogy az emberek (sokszor turisták) életveszélyes módon vezérlik őket utakon és járdákon váltakozva. A Jövő Mobilitása Szövetség mikromobilitási munkacsoportjának a javaslatai azt terjesztik elő, hogy 25 kilogramm alatt számítson elektromos rollernek egy eszköz. Ezeknek maximális sebessége 25 km/h-ban legyen szabályozva. A kerékpárosokat szabályozó KRESZ vonatkozzon rájuk és kötelező érvényű legyen a KRESZ-ismeret és a felelősségbiztosítás.

Autós közlekedés

A Magyar Autóklub elsősorban az autós érdekeket képviselte és állításuk szerint elkötelezettek a fenntartható mobilitás feltételrendszerének a kialakításában is. Ők már tavaly nyáron véleményeztek egy minisztériumi normaszöveget. Véleményük szerint is mindenképp szabályozandó a mikromobilitási eszközök használata, és fontos a gyalogosok védelme. A gyalogosok abszolút elsőbbségét azonban elvetik az útkereszteződésekben és gyalogátkelőhelyeken, ugyanis szerintük sokszor nem eléggé figyelmesek, ami balesetveszélyes. Továbbá a lakott területen való kerékpárosok esetében történő 1 méteres előzési távolságot is sokszor kivitelezhetetlennek tartják az útviszonyok miatt. Kötelezővé tennék a bukósisak használatát és a felelősségbiztosítást a kerékpárosok számára.

Kerékpáros közlekedés

A Magyar Kerékpárosklub, bár a tavalyi évben elküldte a felelős minisztériumnak a javaslatait, végül ők nem kaptak visszajelzést. Így a mostani konferencián elölről indult a folyamat, mely során felterjesztették az általuk fontosnak vélt pontokat. Az egyik ilyen pont a megosztott felelősségvállalás. Ne csak a kerékpáros legyen a felelős egy autóval történt baleset során, ha egyébként az autós is hibázott. Ezt a szabályt csak fogyatékkal élő, gyerek vagy idős kerékpárosok esetében alkalmaznák. Továbbá ők megtartanák a gyalogosok abszolút elsőbbségét gyalogátkelőhelyeken. Szeretnék azt is elérni, hogy ne szigorúan csak a kerékpárút legyen használatos a közlekedésre, ha adott esetben az az állapota miatt balesetveszélyes. Bevezetnének kerékpáros utcákat, ahol a kerékpárosok lennének elsődleges közlekedők maximum 30 km/h-s sebességgel. Előzéskor 1,5 méteres távolságot várnának el az autóval közlekedők részéről, természetesen ezt csak az infrastruktúra javításával képzelik el.

Új KRESZ-szabályok

A közlekedési szabályrendszer és a KRESZ megújítása öt fő terület mentén indul el tehát:

  • a KRESZ, és a kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálata
  • a KRESZ-en belül a humán tényező – mint oktatási és képzési háttér, valamint a közlekedési kultúra – felülvizsgálata és fejlesztési lehetőségei
  • az ellenőrzések és szankciók hatékonyabbá tétele
  • a közútkezelési szabályrendszer vizsgálata
  • az önvezetéssel kapcsolatos technológiák alkalmazásának szabályozása
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Kihagytak a végrendeletből? Ne aggódj, ennyi pénz akkor is jár neked!

Kihagytak a végrendeletből? Ne ess pánikba! A kötelesrész mértéke törvényileg garantált a szűk családnak. Mutatjuk a részleteket.

Rengeteget terem a fokhagyma, ha ilyet ültetsz mellé: 15 növény, ami távol tartja a kártevőket

Jó, ha tudod, hogy van egy pár növény, amit viszont ne ültess a fokhagyma közelébe.

Fáj, viszket, duzzadt? Így enyhítheted az ágyi poloska csípése miatti tüneteket

Sokan a tiszta otthon garanciájának hiszik, de az ágyi poloska nem válogat: luxusszállodából vagy a tömegközlekedésről is hazavihetjük.

Üvegbe zárt tavasz: illatos-ízes orgonaszörp házilag fillérekből

A szörp is az a műfaj, mint a pálinka vagy a rántott ételek:...

Igen, tényleg ennyi a fogászati asszisztens fizetés: akár évi 7.000.000-t is megkeresnek

A fogászati asszisztens fizetés kiszámítható megélhetést kínál, de a kereset mértéke mindig a körülményektől függ.

Minek van és milyen a monoblokkos klíma, miben más, mint a split vagy az inverteres?

A monoblokkos klíma egy kompakt, vízalapú rendszer, amely eltér a megszokott split megoldásoktól, speciális műszaki megoldásokat igényel.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat