Bizonyítvány letöltés a KRÉTA-rendszerből: lépésről lépésre mutatjuk, hogyan csináld

Január 20-án 55 ezer 8. osztályos diák írta meg a központi felvételit, ám ez nem egyenlő a középiskolai jelentkezéssel. A kiválasztott intézményekbe 2024. február 21-ig kell leadni a jelentkezéseket, ugyanis az általános iskolák ezen a napon továbbítják a tanulói és jelentkezési lapokat, ekkor vélik a dolog hivatalossá. Milyen dátumokra kell odafigyelni, hogyan történik a bizonyítvány letöltés a KRÉTA-ból? Íme a tudnivalók!

A középiskolai központi írásbeli után bőven lesz teendőjük a nyolcadikosoknak. Elsőkörben azt mutatjuk meg, hogyan kell a bizonyítvány letölteni a KRÉTA-ból.

KRÉTA bizonyítvány letöltés: így csináld!

A tanulók és gondviselők számára az Információk menüpont Bizonyítványok pontjában elérhetők az adott KRÉTA rendszerben tárolt, korábbi évek tanulói bizonyítványai.

Ebben a menüpontban érheti el a tanuló eddig megszerzett bizonyítványait és értesítőit, amelyet a tanév kiválasztása után egyszerűen le is tölthet, PDF formátumban.

Két fontos dolog: A tanévre vonatkozó összes dokumentum egy tömörített fájlban kerül letöltésre. A dokumentumokat a tömörített mappa kibontása után érhetjük el. Intézményváltás esetén a menüpontban csak az adott intézményben szerzett értékelések jelennek meg a dokumentumokban, korábbi intézmény(ek) adatai az adott Intézmény KRÉTA rendszeréből tölthetőek le.

Középiskolai felvételi 2024: milyen dátumokra kell figyelni?

2024. február 9.: Az eredményekről ezen a napon értesíti a diákokat az Oktatási Hivatal. Ezzel párhuzamosan az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.

2024. február 21.: Az írásbelin szerzett pontok alapján február 21-ig lehet leadni a jelentkezéseket a kiválasztott középiskolába. Az általános iskolák ezen a napon továbbítják a tanuló-i és jelentkezési lapokat, ekkor történik meg a hivatalos jelentkezés. Ha a tanuló hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezik, akkor a szükséges űrlapok kitöltését és benyújtása egyénileg is intézhető.

2024. március 4-től 20–ig: Több középiskolában a felvételi része a szóbeli vizsga is, amelyet idén ebben az időszakban tartanak. Jó tudni: az intézmények sorrendjét április 8. és 10. között lehet módosítani.

2024. május 2.: A sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatot ezen a napon kapják meg a diákok.

2024. június 26-28.: Ekkora lehet a középiskolákba beiratkozni.

Mi történik akkor, ha a tanulót sehová sem vették fel?

Mivel 16 éves koráig mindenki tankötelezett, akkor is fel kell venni valahová a diákot, ha a felvételi során egyik megjelölt helyre sem kerültet be. Ezeket a jelentkezéseket a pótfelvételin kell lebonyolítani. Ilyenkor azokba az iskolákba lehet jelentkezni, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90%-át töltötték fel.

Ebben az esetben a jelentkezést egyénileg kell intézni, közvetlenül a kiválasztott iskolában, az ekkor benyújtott felvételi kérelmekről pedig május 22-ig dönt az igazgató. Az intézmények egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

Forrás: tudasbazis.ekreta.hu, eduline.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Autósok, figyelem! Így érvényesítse a kerületi kedvezményét, ha elektromos autója van

Ha Ön is zöld rendszámos gépjárművet vezet, akkor van egy rossz hírünk. Az elektromos autók parkolása Budapest területén drasztikusan megváltozik

Elveszett a tb kiskönyv? Ne bajlódjon a pótlással, mert itt digitálisan elérheti

A papíralapú TB-kiskönyv helyett már csak online érhetők el az adatok.

33 országot is bejárhat ezzel a bérlettel: ennyibe kerül az Interrail

A bérletnek több típusa van és két 12 éven aluli gyereknek ingyen utazást biztosít.

Ennyi cigit és olcsó élelmiszert lehet behozni Szerbiából: itt vannak a pontos szabályok

Sokan járnak át a déli szomszédunkhoz bevásárolni, hiszen egyes termékek ára kedvezőbb lehet.

Akár 3120 forintot is spórolhatsz a hétvégi bevásárláson: pizza, bacon, virsli és 265 forintos kefir is vár

Nem tudod, mit egyen a család hétvégén? A heti akciók most segítenek.

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat