Ketyeg az óra: még egy hónapig lehet igényelni a babavárót a mostani feltételekkel

Január elsejétől változnak a babaváró támogatás feltételei. Már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a babavárót – hívta fel a figyelmet a Duna House.

Így módosulnak a babaváró támogatás feltételei

10 millió forintról 11 millióra emelkedik a támogatás összege, jövőre azonban a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak a konstrukcióra, ha a feleség az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A kizárólag 2024-ben érvényes átmeneti szabályozásnak köszönhetően, ha a feleség elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát, továbbra is jogosult lehet a támogatásra 2024. december 31-ig. Azonban 2025-től már ez nem lehetséges, akkortól kizárólag a 30 év alatti nők lesznek jogosultak az igénylésre.

A 2023. végéig beadott és jóváhagyott igényléseknél a szerződéskötéstől számítva 5 év áll rendelkezésre ahhoz, hogy megszülessen az első baba, vagy a házaspár igazolja, hogy már úton van a gyermek.

Sokan feledkeznek meg egy fontos feltételről

Fülöp Krisztián, a Duna House hitelközvetítője, a Credipass magyarországi vezetője rendszeres problémának nevezte, hogy munkahelyváltás miatt az igénylő nem felel meg minden kritériumnak, ugyanis a hitelfelvételhez elengedhetetlen a folyamatos munkaviszony. Azt javasolják,

semmiképp ne váltson munkahelyet a belátható időn belül hitelfelvételt, babaváró igénylést tervező ügyfél, ugyanis a legtöbb banknál feltétel, hogy lejárt próbaidővel, legalább 3 hónapja tartson a foglalkoztatás.

Mint kiemelték, az idén elérhető támogatás a fiatal házasok számára szabadon felhasználható kölcsön igénylését teszi lehetővé, 20 éves futamidőre, maximum 10 millió forintig. Ezt lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, otthonkorszerűsítésre vagy akár új autó vásárlására is fordíthatnak. Tavaly a Credipass által közvetített támogatásokat az igénylők legnagyobb arányban, 87,4 százalékban ingatlancélra fordították. Az idén az év első 9 hónapjában leadott igénylések adatai szerint az igénylők 92,6 százaléka jelölte meg a lakásvásárlást, -felújítást, -bővítést vagy korszerűsítést a támogatási összeg felhasználására.

A támogatás előnye az is, hogy az érkező gyermekek után akár három évre is szüneteltethető a törlesztés. Több gyermek vállalásánál a hiteltartozás is csökkenthető, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes tartozást elengedik.

Ütős lehet a CSOK Plusz és babváró támogatás együtt

Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat a jövő évben induló új támogatási rendszer, a csok plusz, amely az első közös lakásként megvásárolt, maximum 80 millió forintos új lakóingatlanok piacán fokozott keresletet hozhat – írtuk meg korábban. A Duna House szerint pedig emellett alacsonyabb havi költségekkel számolhatnak a családok.

A kettő vagy több gyermekre igényelhető csok plusz összege (30 és 50 millió forint) már egy új lakás vásárlásához is nagyban hozzásegíthet, különösen, ha a babavárót is felveszi mellé a házaspár. Ugyanakkor fontos tisztában lenni azzal, hogy a csok plusz és babavártó támogatás valójában hitel. Éppen ezért a hitelképesség alapkritérium az igénylésnél, és ahhoz pedig megfelelő jövedelemre van szükség.

(Az MTI nyomán)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Régi kata visszavezetése: újra számlázhatnak cégeknek a vállalkozók, de van egy bökkenő

Régi kata visszavezetése: 2027-től újra lehetne cégeknek számlázni. Mutatjuk, milyen korlátozások jöhetnek.

Ha nyugdíjasként webshopból rendelne, erre figyeljen: mutatjuk, melyik kifejezés mit jelent az Almától a Klarnáig

Melyik megoldás mit jelent, mennyire biztonságosak, és milyen rejtett költségekre érdemes odafigyelnie.

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat