Mit tegyek, ha orosz bankban ragadt a pénzem?

Az ukrajnai válság és háború miatt a nemzetközi szankciók által sújtott orosz Sberbank súlyos, fizetésképtelen állapotba került. Az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál. A bank magyarországi fiókjainak súlyos fizetőképtelensége miatt, az MNB is visszavonta a hazai hitelintézet tevékenységi engedélyét.

Tehát az orosz banknak annyi, a betétesek bajba kerülnek

Bajba kerültek a bank ügyfelei is, nem tudnak hozzájutni a pénzükhöz. Szerencsére nem bukják a teljes betétüket, mivel egy jogszabályi előírás miatt az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 100 ezer euró összeghatárig kifizeti forintban: a jelenlegi árfolyamon 38 millió forintig kártalanítja az ügyfeleket. A rossz hír az, hogy ha ennél több pénze volt valakinek a becsődölt bankban, azt sajnos elveszíti. Ez a folyamat automatikus, nem kell kérvényezni.

Kártalanítás lesz, de ettől még bukhatunk

Az OBA-védettség – a befektetési alap, biztosító, befektetési vállalkozás kivételével – mindenkire vonatkozik. Azok az önkormányzatok, amelyek évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésből gazdálkodnak, szintén részesülnek az OBA-védelemben. Akár forintban vagy devizában elhelyezett betétre is kiterjed, a folyószámlán elhelyezett összegekre, az okiratos betétekre és azok kamataira is. A vállalkozások, egyesületek, alapítványokra stb. is kiterjed a védelem, beleértve a külföldön élőket és a külföldieket is.

Gyorsan nyissunk új bankszámlát, egy nem orosz banknál

Az érintett ügyfeleknek sürgősen nyitni kell egy új bankszámlát, hogy 10 napon belül az OBA arra utalhassa a kártalanítás összegét. A Jegybank és az OBA folyamatosan tájékoztatni fogja a betéteseket. Érdeklődhetnek még  az MNB ügyfélszolgálatán és a megyeszékhelyeken elérhető, Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban írásban, telefonon vagy személyesen. Mindenki számára nagyon fontos, hogy a számlanyitásnál ne kapkodjanak, nézzék meg a különböző pénzintézetek ajánlatait. Ne verjék magunkat fölösleges költségekbe. Az ügyfelek az új bankszámlanyitáshoz itt tudnak tájékozódni a különböző ajánlatokról.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezért nem szív rendesen a porszívód: sokszor ilyen banális dolog miatt bosszankodsz

Miért nem szív rendesen a porszívó? Lehet csak egy egyszerű dugulás vagy koszos kefe áll a háttérben.

Hideg a medence vize? A leghatékonyabb olcsó fűtési megoldásokat mutatjuk

A nyár közepén kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a medence vize egyszerűen nem akar felmelegedni.

Grillezz izgalmas zöldségeket ezen a nyáron – mutatjuk a legjobb pácokat!

A legjobb grillételek nem a legdrágább alapanyagokból készülnek, hanem abból, ami éppen szezonális és friss.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat