Az állam minden hónapban bizonyos összeggel hozzájárul a gyermek neveléséhez, ez a családi pótlék. Minden családnak jár, egyetlen feltétele, hogy a gyereket saját háztartásban neveljék. Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után valamivel magasabb ellátás jár, vagyis emelt összegű családi pótlék kapható. Mi a teendő, ha nem igényeltük? Visszamenőleg is kérhetjük, azonban csak hónapokra.

Kinek jár magasabb összegű családi pótlék?

Emelt összegű családi pótlék annak a vér szerinti szülőnek, nevelőszülőnek, gyámnak jár, aki saját háztartásában nevel tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket. A támogatást az is igényelheti, akinél ideiglenesen helyeztek el tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket. Gyermekotthon, szociálisotthon vezetője is megkaphatja (természetesen az összeg csak meghatározott módon használható fel).

A családi pótlék nevelési ellátásból és iskoláztatási támogatásból tevődik össze. A gyermek iskolába kerüléséig nevelési ellátásként, utána iskoláztatási támogatásként kapja a szülő.

Ki számít tartósan betegnek, illetve súlyosan fogyatékosnak?

Tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek az, aki jogszabályban meghatározott betegsége, illetve fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul. A konkrét betegségeket, fogyatékosságokat ez a rendelet listázza.

Mennyi az emelt családi pótlék összege?

Ha a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek családban él, akkor érintett gyermekenként 23 300 forint kapható havonta. Egyedülálló szülőnél a támogatás gyermekenként 25 900 forint (havonta).

Mikortól jár?

Az emelt családi pótlék a tartós betegség vagy súlyos fogyatékosság megállapításától kezdődően jár. Ha a családnak folyósítottak már családi pótlékot, és eközben vált a gyermek tartósan beteggé vagy súlyosan fogyatékossá, akkor csak az orvosi igazolást kell benyújtani a hivatalhoz. A családi pótlék visszamenőleg is igényelhető. Ez esetben az igénybejelentés napját megelőző 2. hónap első napjáig lehet visszamenőleg kérni.

Hogyan kell igényelni?

A kérelmet a lakhely, tartózkodási hely szerint illetékes fővárosi, illetve megyei kormányhivatalnál, vagy ha a munkahelyen működik családtámogatási kifizetőhely, akkor ott lehet benyújtani.

A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek esetében a magasabb összegű családi pótlék iránti kérelemhez csatolni kell a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról igazolást.

Az igénylés pontos menetéről itt írtunk.

Kapható még más támogatás?

Igen, akik magasabb összegű családi pótlékot kapnak, azok jogosultak lehetnek más támogatásokra, ellátásokra is. Persze csak abban az esetben, ha adott támogatás feltételeinek is megfelelnek. Igényelhető még:

  • kiemelt ápolási díj;
  • a gyermek 10 éves koráig folyósított gyes;
  • közgyógyigazolvány;
  • egészségbiztosító utazási költségtérítési utalványa;
  • egyéb 90, illetve 100%-os utazási támogatás;
  • gépkocsi szerzési-, átalakítási támogatás.
Napi Spúrtipp

Kapcsolódó

Legfrissebb

Nem játék, ha sárga lánggal ég a gáz: 3 eset, amikor szakembert kell hívni

Az, hogy milyen színű a láng a tűzhelyen, az égés minősége határozza meg. Jó esetben kék a láng, ilyenkor tökéletes az égés. Mit jelent...

Az ingyenes bankszámla nyugdíjasoknak is jár: mutatjuk a lehetőségeket és feltételeket 

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen nagy összegeket költhetünk el évente a bankszámlánk használatával, ha nem figyelünk oda. Egy átlagos magyar számlatulajdonos évente mintegy...

Vízforraló és vezeték nélküli füles ötezer alatt: kihagyhatatlan bolti akciók a hétvégén

Felkutattuk a legjobb bolti akciókat, hogy neked már ne kelljen: a vízforraló és a vezeték nélküli fülhallgató 4999 forintért kapható szombaton a népszerű diszkontláncban,...