Magyarországi választások 2024: ki mennyi szavazólapot kap?

A magyarországi választások 2024. június 9-én lesznek. A választók egy, két, három, négy vagy öt szavazólapot kapnak, hogy megválaszthassák a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket, illetve az európai parlamenti (EP-) képviselőket. A nemzetiségi választásra regisztrált szavazók további három szavazólapot is kaphatnak.

Az önkormányzati választáson a polgármestereket és a helyi képviselő-testület tagjait választjuk meg. Budapesten főpolgármestert választunk, illetve a fővárosi közgyűlés tagjairól szavazunk, továbbá kerületenként is szavazunk arról, hogy ki legyen a kerületi polgármester. A nem megyei jogú településeken a vármegyei önkormányzat tagjait is meg kell választani.

Az európai parlamenti, azaz EP-választáson arról szavazunk, hogy ki képviselje Magyarországot az Európai Parlamentben. Ez esetben mindenhol ugyanaz a szavazólap lesz, mivel itt országos pártlistán kell szavazni. Itt nem egyetlen nyertes lesz, hanem a listát állító pártok arányosan részesülnek a képviselői helyekből

Magyarországi választások 2024: hány szavazólapot kapunk?

Azok a választópolgárok, akik június 9-én külföldön tartózkodnak és kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, csak egy szavazólapot kapnak. Hasonlóan azokhoz, akik nem a bejelentett tartózkodási helyükre jelentkeztek át. Mivel az önkormányzati választáson nem lehetséges a külképviseleti, illetve a nem a bejelentett tartózkodási helyen történő szavazás, ezek a választópolgárok csak egy, EP-választási szavazólapot kapnak.

Két szavazólapot kapnak…

… a megyei jogú városban élő, magyarországi lakcímmel rendelkező uniós állampolgárok, akik nem kérték felvételüket az európai parlamenti választás névjegyzékébe. A menekültként elismertek, illetve a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező nagykorúak szintén két szavazólapot kapnak. Ők nem szavazhatnak az EP-választáson, de voksolhatnak a polgármester személyére és a megyei jogú város közgyűlésének tagjaira, akik egyéni választókerületi jelöltek.

Három szavazólapot…

…a megyei jogú városban élő nagykorú magyar állampolgárok kapnak majd kézhez. Magyarországon 25 megyei jogú város van: a 18 megyeszékhely mellett hét város, Baja, Dunaújváros, Esztergom, Érd, Hódmezővásárhely, Nagykanizsa és Sopron. (Budapest Pest megye székhelye, egyben az ország fővárosa, nem tartozik a megyei jogú városok közé.) A megyei jogú városokban élők az egyik szavazólapon a polgármesterre, a másikon a városi közgyűlés tagjaira szavazhatnak, a harmadikon pedig az EP-listára.

Négy szavazólapot kapnak…

… a nem megyei jogú városban élők. A polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett szavazhatnak a vármegyei listára, továbbá az EP-listára.

A tízezernél kevesebb lakosú településeken úgynevezett egyéni listán osztják ki a mandátumokat. Valamennyi jelölt szerepel a szavazólapon, és a választónak annyi szavazata van (vagyis annyi jelöltre szavazhat), ahány tagú a település képviselő-testülete. Az egyéni listán képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a megválasztható képviselők száma szerint a legtöbb érvényes szavazatot kapták.

A tízezernél több lakosú településeken – függetlenül attól, hogy a település megyei jogú város-e vagy sem – vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – osztják ki a mandátumokat: a választó csak az egyéni választókerületi jelöltre szavaz (és az lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta a választókerületében). A kompenzációs mandátumokat az egyéni választókerületekben mandátumot nem eredményező, úgynevezett töredékszavazatok alapján osztják szét a jelölőszervezetek között.

A legtöbb szavazólapot a budapestiek kapják majd

A fővárosiak kerületi polgármester és a képviselő-testület tagjai mellett a főpolgármester személyére és a fővárosi listákra is szavazhatnak. Ez utóbbin leadott szavazatokkal a Fővárosi Közgyűlés tagjait választják meg. Emellett szavazhatnak az EP-listákra is.

13 nemzetiség választhat országos önkormányzatot

A nemzetiségi választásra névjegyzékbe vett választók június 9-én megválasztják a települési, vármegyei és fővárosi, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatokat is. A települési nemzetiségi választásokat csak ott tartják meg, ahol van elegendő számú jelölt. Továbbá nem minden nemzetiségnek van területi szintű választása, de mind a 13 nemzetiség választhat országos önkormányzatot.

Ez tehát azt jelenti, hogy ahol megtartják a települési, területi és országos nemzetiségi választást is, ott további három szavazólapot kap a választópolgár: vagyis például Budapesten a német és roma nemzetiségi választók – mivel megrendezik nemzetiségük települési, területi és országos választását is – nyolc szavazólapot kapnak június 9-én.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Melyik magyar rendező filmje: Az ötödik pecsét? Műveltségi kvíz

Tedd próbára a tudásod, játssz velünk!

Heti akciók: 99 Ft‑os fahéjas csiga, féláras laktózmentes kakaós tej – Ez a pöpec reggeli? Van más is…

A heti akciók most gyorsuló óraként ketyegnek: sok ár épp ma fordul vissza teljesre.

Ízletesebb lesz a gomba, ha a tisztításnál erre odafigyelsz – nem mindegy, hogyan csinálod

Te is úgy tudod, hogy a gombát meg kell pucolni? Pedig a profik egészen máshogy csinálják.

Borravaló – Most akkor kell adni, vagy sem?

A borravaló etikett kérdése sokakat megoszt: adjunk-e, vagy sem? A borravaló intézménye évek óta jelen van a vendéglátásban.

Milyen betegségekre jár leszázalékolás és mi a menete 2025-ben? Az összes tudnivaló egy helyen

Cikkünkben mutatjuk, hogy milyen betegségekre jár leszázalékolás, és mennyi támogatásra lehet számítani 2025-ben.

A végrehajtó ennél többet nem vihet el a számláról: a minimális összeg, amely felett jogsértő a levonás

A meghatározott összeg finoman szólva sem elég a megélhetéshez, akár a bért, akár a nyugdíjat nézzük.