Kihez forduljak? Hol juthatok élelmiszer adományhoz?

Az elmúlt évek gazdasági helyzete a legtöbbünket komoly kihívások elé állította. A Policy Agenda számításai szerint a lakosság 30%-a él a létminimum alatt, régió szerint pedig az észak-alföldi vármegyék számítanak a legrosszabb helyzetűnek. Ugyanezt erősítik meg az adományozással foglalkozó szervezetek is. A tapasztalatok alapján élelmiszer adomány a leggyakoribb probléma, amellyel felkeresik a rászorulók a segítő szervezeteket.

Az élelem hiánya mellett a rezsi költségek kifizetése és a gyógyszerek kiváltása okozza a legnagyobb problémát. Utoljára 2020-ban volt létminimumszámítás, az akkori adatok szerint egy főnek minimum havi 124.000 forintra van szüksége a minimális életszínvonal biztosításához. Ez az összeg 2020-ban sem számított magasnak, a mostani élelmiszer- és rezsiárak mellett szinte elveszítette az értékét.

Nem csoda hát, hogy sokaknak mindennapos az a kérdés, hogy élelmiszert vásároljon, az életmentő gyógyszert váltsa ki vagy a rezsi költségeket fizesse be. A nagy családok és az egyedül élők számára is ugyanakkora kockázatot jelent a szegénység, így egy több tagú családnak hasonló mértékű nehézség a mindennapi, megfelelő étel előteremtése a jelenlegi lakhatási és élelmiszer költségek mellett, mint egy egyedül élő kisnyugdíjasnak.

Kihez forduljak? Élelmiszer adomány

Ebben a bizonytalan helyzetben sokat számít, ha tudjuk kihez fordulhatunk támogatásért. Számos alapítvány és civil szervezet foglalkozik élelmiszer adományok gyűjtésével és szétosztásával. A kistelepüléseken a polgármesteri hivatalhoz lehet fordulni naprakész információkért, hogy milyen formában érhető el a szociális étkeztetés vagy van-e tartós élelmiszer csomag, amely azonnali segítséget kínál.

A gyermekek kedvezményes vagy akár ingyenes intézményi étkezést is igénybe vehetnek egész évre az óvodában, illetve az iskola alsó-és felső tagozatán is.

Kihez forduljak? A kereső szolgáltatás használata

Segítő szolgáltatásunkkal könnyen megtalálható a lakóhelyhez legközelebb eső alapítvány, szervezet vagy intézmény, ahol tartós élelmiszer vagy meleg étel támogatást nyújtanak.

  1. Itt található a Kihez forduljak? kereső szolgáltatás.
  2. A keresőbe először azt kell beírni, hogy mely településen vagy városban keresünk segítséget
  3. Alatta lehet kiválasztani, hogy miben van szükség segítségre, pl. élelmiszer
  4. Ezt követően be lehet állítani, hogy kinek van szüksége segítségre: család, fogyatékkal élő személy, stb.
  5. Végül legalul lehet bejelölni, hogy országosan, a megyében vagy a településen elérhető segítséget keresünk

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elérhető élelmiszer támogatás

Az Észak-Alföldi régió egyik legszegényebb vármegyéje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Sokan élnek nélkülözésben, a biztonságos és egészséges életfeltételek hiányában, mert még a mindennapi élelmiszer biztosítása is gondot jelent.

A vármegyében Nyíregyházán, a polgármesteri hivatalhoz lehet fordulni a gyermekek kedvezményes étkeztetésének ügyében, a szociális étkeztetés igénybe vétele miatt, illetve tartós élelmiszer adománnyal kapcsolatban is a szociális osztály tud felvilágosítást nyújtani. Elérhetőség: 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.+36-42-524-524

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Komorón működik az Utolsó Szalmaszál Alapítvány, amely hátrányos helyzetű családoknak, egyedül élő időseknek, illetve betegséggel élőknek nyújt többek között élelmiszer adományt. Elérhetőség: +36-30-749-08104622 Komoró, Dózsa Gy. utca 2/ A.

Az Adománytaxi alapítvány az ország legszegényebb településeire juttat többek között élelmiszer adományokat. Elérhetőség: +36-20-200-8965

Egyik Olvasónknak a számlák befizetése okoz problémát, itt írtunk arról, hogy hová tud fordulni segítségért.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Hogy hívták Mátyás király fiát? Te hány kérdésre tudod a választ?

Teszteld a tudásod! Hány kérdésre tudod a helyes választ?

Azt hiszed, a bankod hív? Könnyen ellophatják így a pénzedet!

A célpont gyakran az idősebb korosztály. Mutatjuk, hogyan működik a telefonos csalás, és hogyan védekezz ellene!

Behívhatnak-e közmunkára, ha kérem az álláskeresési járadékot? Milyen kötelezettségekkel jár?

A munkanélküli segély meghatározott feltételek között jár és sokakban felmerül az a kérdés is, hogy mikor jöhet szóba a közfoglalkoztatás álláskeresési járadék igénylését követően.

Az özvegyi nyugdíj kizáró okai, amikről sokan nem tudnak

Ez egy olyan hozzátartozói ellátás, amit csakis akkor folyósítanak, ha mind az elhunyt, mind az özvegy megfelel bizonyos feltételeknek.

Munkavégzés megváltozott munkaképességgel – Mennyit lehet dolgozni, és milyen feltételekkel?

Már nem kell kényszerű döntést hoznia a megváltozott munkaképességű személyeknek az ellátás vagy a munkavégzés között. Elmondjuk hány órát dolgozhat a megváltozott munkaképességű személy.

Nem csak házastársnak jár! Sokan nem tudják, de így is kérhető az özvegyi nyugdíj

Élettárs is jogosult lehet rá, ha bizonyos feltételek teljesülnek.