Devizahitelek: döntő jelentőségű ítéletet hozott az unió bírósága, ami földindulást okozhat a magyar perekben

Akár minden devizahiteles szerződés érvénytelen lehet? A devizahitelesek ügyét képviselő ügyvéd szerint igen, mivel döntő jelentőségű ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága egy lízingszerződéssel kapcsolatos ügyben. Óriási fordulatot jelenthet ez az ítélet, valójában az összes devizahitel szerződés érvénytelensége múlhat rajta.

Az Európai Unió Bírósága egy svájci frank alapú lízingszerződés ügyében hozott ítélete alapján az adósok csak a kapott összeggel tartoznak, az árfolyamkülönbözet összes terhét a bank viseli- írta meg a 24.hu.

A devizahitel szerződés érvénytelensége a hiányos tájékoztatásnak köszönhető

Az egyik nagy probléma, hogy hiányos volt a tájékoztatás az árfolyamkockázatról. A még 2007-ben kötött lízingszerződés ügyében a Kúria kért felülvizsgálatot az EUB-tól és az ítélet alapján úgy tűnik, hogy a devizában nyilvántartott hitelszerződések teljes hazai ítélkezési gyakorlatát felül kell vizsgálni.

A bíróság az ítéletben megállapította, hogy “az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a szerződés teljesen érvénytelen, a megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek teljes összegének visszatérítése jár. A szerződés pedig nem nyilvánítható érvényesnek vagy hatályosnak.”

tanácstalan férfi lehajtott fejjel ül az asztalnál

Mivel hiányos volt a tájékoztatás, ezért tisztességtelennek és érvénytelennek minősülnek a feltételek, ezért a “szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, úgyhogy a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást.”

A gyakorlatban ez jelentheti azt, mintha a szerződés létre sem jött volna, azaz a tisztességtelen feltételek kiesnek, ami pedig marad az annyi, amit a szerződés forintban tartalmaz. Az árfolyamkockázat és kamatok terhét pedig viseljék a bankok. 

Minden devizahitel szerződés érvénytelen?

A 24.hu-nak nyiltakozott Dr. Marczingós László, aki – az ügyben az adósokat képviselte – elmondta, hogy “a tisztességtelen, érvénytelen feltételek alapján minden esetben egyetlen lehetséges jogkövetkezmény van az EU-s döntés értelmében, az eredeti állapot helyreállítása, ami azt jelenti, hogy az adósok kizárólag a kapott összeggel tartoznak. Szerinte az ítélet alapján minden devizahiteles szerződés érvénytelen és nem lehet azokat helyreállítani.

További kérdéseid vannak a devizahitel szerződésekkel kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat, segítünk!

Nem is a hiányos tájékoztatás a legnagyobb baj

Az Európai Unió Bíróságának ítéletében az is szerepel, hogy a kormánynak és a magyar bíróságoknak nem volt joguk tartalmilag beleavatkozni a hitelszerződésekbe.

Az árfolyamrés a vételi és eladási árfolyam közti különbséget jelenti, amelyet a devizahiteles törvények semmissé tettek. Így a jogász szerint minden adós esetében igaz, hogy csak a kapott tőkével tartozik a banknak, az árfolyamrés és a kamatok a pénzintézeteket terhelik. 

Budapesti OTP bankfiók bejárata

Mit tehetnek az adósok?

Dr. Marczingós László szerint tömeges perekre lehet számítani, mert mindezt egyedi perekben lehet helyretenni, avagy érvényesíteni. 

Ezzel a mostani ítélettel a kártérítés lehetősége is megnyílt. Jó tudni, hogy azok számára is, akik esetleg már jogerősen elvesztették a perüket korábban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Amikor a szőrös lakótárs illata már túl sok – mit tehetünk a kutyaszag ellen?

Kutya van a lakásban? Mutatjuk hogyan lehetséges a kutyaszag eltávolítása a pokrócból.

Ezután tranzakciós illetéket kell majd fizetni azért is, amiért eddig nem

Megszorítás jön az e-pénzes tranzakcióknál.

Hihetetlen, milyen szép lesz a linóleumpadló ettől a házi szertől: nem mindegy, mivel tisztítod

A linóleum nem bírja a túl agresszív vegyszereket, vigyázni kell vele!

Kedvezményes fürdőbelépő nyugdíjasoknak: ezek a legjobb májusi lehetőségek

Kedvezményes fürdőbelépők országszerte májusban, íme a legnagyobb akciók!

Hiányzik pár év a nyugdíjhoz? Így vásárolható szolgálati idő

Sokaknál előfordul, hogy életük egy szakaszában nem dolgoztak biztosítottként. Ezek az évek utólag megállapodással pótolhatók.