Nem csak a munkádat veszélyezteti a mesterséges intelligencia: ettől tartanak a fiatalok

A mesterséges intelligencia térhódításának rengeteg pozitív hatása lehet: fellendítheti a gazdasági növekedést, munkafolyamatok tömegét gyorsíthatja fel, sőt még a munkakeresésben is segíthet. Akkor miért tartunk tőle?

A fiatalok egyszerre optimisták is jövőjük megítélésében és félnek is a rájuk váró kihívásoktól, különösen a mesterséges intelligencia negatív hatásaitól –  derül ki a Boston Consulting Group (BCG) felméréséből, amelyet a Brain Bar éves generációs kutatásának kereteiben végeztek el.

Mit mondanak a fiatalok a mesterséges intelligenciáról?

A BCG közleménye szerint a szeptemberi Brain Bar fesztivál résztvevőinek visszajelzései alapján a kommunikációs és vezetői képességek, a kreativitás, az innováció, a problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a rugalmasság és alkalmazkodóképesség a karrier legfontosabb feltétele.

A válaszadó fiatalok 77 százaléka szerint az új technológiák elsajátítása fontosabb, mint a klasszikus tudásé. 55 százalékuk úgy gondolja, hogy a számára szükséges készségek nagy részét nem a formális oktatáson keresztül fogja megszerezni. Összességében

a válaszoló fiatalok több mint 40 százaléka tart a jövőtől, és bár 79 százalékuk összességében kedvezően ítéli meg a mesterséges intelligenciát, 49 százalék tart attól, hogy elbutulást okoz.

A közlemény szerint sokan számítanak mesterséges intelligencia alkotta valótlan hírek, médiatartalmak terjedésére. Káros következményei közé sorolták a katonai alkalmazást és a magánélet megfigyelését is, ugyanakkor elismerték, hogy segítheti az egészségügyet, olcsóbbá tehet költséges folyamatokat, segíthet az adminisztrációban, időigényes munkákat vehet át az embertől.

A felmérésben az idei Brain Bar fesztivál 2163 vendége vett részt. A vizsgálat kérdésekre középiskolai és egyetemi hallgatók, valamint pedagógusok válaszoltak.

Kinek az állása van veszélyben?

A mesterséges intelligencia hatása a munkahelyekre valószínűleg sokrétű lesz. Egyes esetekben a mesterséges intelligencia helyettesítheti a korábban ember által végzett munkát, más esetekben pedig kiegészítheti azt. A DailyMail korábbi cikkében sorra vette a 20 legveszélyeztetettebb foglalkozást, erről itt írtunk részletesen.

(Az MTI nyomán)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Eddig kell megőrizni az adóbevallást: sokan ráfáznak, ha nem ismerik az alapszabályt – Tisztázzuk a félreértéseket is

Sokan bizonytalanok abban, meddig kell megőrizni az adóbevallást. A válasz trükkösebb, mint gondolnád.

Felesleges Babavárót kérni ezek nélkül: 4 dokumentum, amit be kell mutatni a hitelhez

Ha tudni szeretnéd, milyen dokumentumok kellenek a Babaváró hitelhez, az okmányok mellett a TB- és jövedelemigazolásra is készülj, speciális élethelyzetben pedig további iratokat is kérhet a bank.

70 felett ez a vitamin a legfontosabb: ha csak egyet pótolna, erre érdemes figyelni

70 felett ez a vitamin a legfontosabb. Legalábbis, ha egyetlen mikrotápanyagot kellene kiemelni,...

Dízel üzemanyag támogatás: ők lesznek a legnagyobb vesztesei a kormány új programjának

Dízel üzemanyag támogatás jár a legfeljebb 150 lóerős autókra. Mutatjuk, mely hétköznapi dízelek csúsznak ki éppen a körből.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat