Halottak napja – Így változik a temetők nyitvatartása

Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők Mindenszentek – Halottak napja időszakában – tudatta a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Budapesten a temetők október 30-31-én reggel 7 órától este 8-ig, november 1-2-án reggel fél 8-tól este 8-ig lesznek nyitva. Az Új Köztemetőben október 30. és november 1. között reggel 8 órától délután 5 óráig ingyenesen közlekedhetnek kisbusszal a látogatók.

A temetőkbe nem lehet majd behajtani kocsival, de lesznek ingyenes buszok

A kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 31-től november 2-ig a temetőkbe gépjárművel behajtani tilos. Kivétel ez alól az Új Köztemető. Oda – a temetői forgalomtól és telítettségétől függően – október 31-én reggel 7 órától november 2-án este 8 óráig díjmentesen lehet gépjárművel behajtani.

Az uniós országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező látogatót szállító gépjárművek időkorlátozás nélkül hajthatnak be a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) által fenntartott temetőkbe. Már amennyiben ezt a sírkertek gyalogosforgalma lehetővé teszi. A BTI arra kéri az idős, vagy mozgásukban korlátozott látogatókat, hogy ezeken a napokon inkább a kisebb forgalmú, délelőtti órákban keressék fel a temetőket. Az Angeli úti és a Tamás utcai temetőknél a sírkertek kis mérete miatt nem hajthatnak be járművek.

A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít. A kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek majd a forgalmas napokon.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is közös kegyeleti megemlékezést tartanak az Új Köztemető szóró parcellájánál október 31-én délután 5 órától és a Farkasréti temetőben a ravatalozó előtti téren november 1-jén délután 5 órától – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., amit az MTI szemlézett.

Az ország minden táján változik a temetők nyitvatartása halottak napján.

Érdemes indulás előtt rákeresni a felkeresni tervezett temető weboldalán, hogyan lesz nyitva az adott temető.

Hogyan alakul a boltok ünnepi nyitvatartása? Itt a válasz!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Különvagyon öröklése: mit kap a túlélő házastárs és mi jár a gyermeknek?

A különvagyon öröklés szabályai szerint a házasság előtt szerzett vagy örökölt ingatlanból is részesülhet a túlélő házastárs, de nem mindegy, hogy közös otthonként használták-e.

A tökéletes sült tök titka: mézédes lesz ettől az apróságtól

A tökéletes sült sütőtök elkészítésénél egy apróság sokat számít: ha nem zsúfoljuk tele a tepsit, a szeletek szépen megpirulnak, és sokkal finomabbak lesznek.

Ősszel sem lehetetlen a viaszvirág szaporítása: ezen múlik a siker, kertészektől lestük el a trükköt

Végre egy szobanövény, ami illatos és gyönyörű virágokat hoz egész évben.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat