Sokkal alacsonyabb a magyarok átlagbére, mint hinnéd!

A GKI kimutatta, hogy az átlagkereset valójában 58 ezer forinttal alacsonyabb, mint amit a KSH számolt. Az ország közel felében 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés 2020-ban. Elkeserítő adatok:

Ha nem csak azoknak a bérével számolunk, akiknek a fizetését a KSH beveszi a kereseti adatokba, akkor bizony az átlagkereset 58 ezer forinttal alacsonyabb, mint azt a Központi Statisztikai Hivatal állítja – jelezte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A KSH csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégek, valamint az állami, önkormányzati vállalatok teljes állásra bejelentett dolgozóinak fizetéséből számol. Így szebb kép rajzolódik ki. A valóság azonban sokkal szomorúbb. A GKI elvégezte a munkát, a NAV adatait felhasználva kiszámolta, hogy az összes dolgozó magyarnak mekkora volt az átlagkeresete:

2020-ban az egy főre jutó havi nettó átlagkereset hazánkban 210 585 forint volt.  Ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint a KSH által közölt, szűkebb körre vonatkozó 268 405 forintos adat.

Ami még ennél is szomorúbb, hogy a települések 87 százalékában kevesebb volt a helyi átlag még a 210 ezer forintnál is. A települések közel felénél, 43 százalékán 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés 2020-ban, ezek közül 12 százalékban még a 120 ezer forintot sem érte el. Több településen tehát a felét sem keresik meg annak, amit a fővárosban keresnek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyönyörű, mint a levendula, illatos, mint a rozmaring – a szárazságot is jól tűri az orosz zsálya

Az orosz zsálya egy könnyen tartható, napkedvelő díszcserje, amely hosszú virágzásával és ezüstös lombjával egész nyáron díszít.

Ehető dísznövény a kertben: látványos virágait akár a konyhában is felhasználhatod, imádni fogják a vendégek

Az ehető virágok kapcsán nem mindenkinek az jut eszébe elsőre, hogy mennyire szívesen termesztene ilyet otthon.

Kell a szomszéd engedélye, ha klímát telepítek? Csúnyán megjárhatod, ha nem ismered ezt a szabályt

A klíma telepítés szomszéd felé sokkal több szabályt érint, mint elsőre hinnénk.

Terhességi teszt házilag? Megnéztük, melyek a legismertebb módszerek és működnek-e egyáltalán

Érdemes házi tesztekkel húzni az időt egy ilyen fontos kérdés esetén?

Pénzt fizet vissza a Temu a magyaroknak: megmutatjuk, kit érint és hogyan kaphatod meg

Nagyon sok pénzt fizet vissza a Temu a magyaroknak, amiért 2023-24-ben jogsértő gyakorlatot...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat