Mikor lesz a lomtalanítás Kecskemét és környékén? Ne tegye ki a szemetet, amíg nem olvasta ezt!

A hulladéknaptárban nem található konkrét időpont, hogy mikor lesz lomtalanítás Kecskemét és környékén, ezért utánanéztünk, hogyan szabadulhatnak meg mégis a lomoktól a helyiek.

Az elmúlt napokban a közösségi médiában több félreértés is napvilágot látott a kecskeméti lomtalanítással kapcsolatban. Ezért fontos tisztázni: Kecskeméten jelenleg nincs előre meghirdetett, városszintű lomtalanítási nap, mint amilyen korábban megszokott volt.

Hogyan működik most a lomtalanítás Kecskemét városában?

A város hivatalos hulladékgazdálkodási naptárai és a közszolgáltató tájékoztatása alapján nem szerepel konkrét, egységes lomtalanítási időpont Kecskemétre vonatkozóan. A közösségi médiában terjedő február 25-i dátum nem érvényes, az egy másik városra vonatkozó információ lehet.

A jelenlegi rendszer szerint a lomtalanítás házhoz menő formában, előzetes bejelentés alapján történik. Ez azt jelenti, hogy a lakosoknak egyénileg kell időpontot egyeztetniük a hulladékgazdálkodási közszolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül.

A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a szolgáltatóval telefonon vagy e-mailben felveszik a kapcsolatot, majd közösen meghatározzák a lom elszállításának napját. A tájékoztatások szerint ingatlanonként évente két alkalommal van lehetőség ilyen házhoz menő lomtalanítás igénybevételére.

Fontos: a lomot nem szabad csak úgy kitenni az utcára. Aki ilyet csinál, az köztisztasági szabálysértést követ el és büntetésre számíthat. Helyszíni bírság vagy közigazgatási bírság is kiszabható, ami akár 150 ezer forint lehet, ráadásul a szemét elszállításának költségét is ki kell fizetni ilyenkor.

A pontos feltételekről, az elszállítható hulladék típusairól és az aktuális időpontokról a közszolgáltató ügyfélszolgálata ad részletes tájékoztatást:

Cím:6000 Kecskemét, Csányi körút 14.
Telefon:+36 1 776 7777
Email:kecskemetugyfelszolgalat@dtkh.hu
Nyitvatartás
Hétfő
Kedd, Szerda, Csütörtök
Péntek
8:00 – 20:00
8:00 -15:00
8:00-12:00
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A klíma jóval kevesebbet fogyaszt ettől a trükktől: 3 beállítás, amit alig ismer valaki

A klíma takarékos használata nem csak a megfelelő hőmérséklet beállításán múlik.

Lemerült az akkumulátor? Mutatjuk, hogyan bikázd be gyorsan az autót

Ha betartjuk a helyes sorrendet, pöc-röff indul az autó.

Így lesz igazán bokros és dús a leander: ezen a trükkön múlik az egész

Július elején is sokat tehetsz azért, hogy a leandered szebb és bokrosabb legyen.

Mutatjuk az 5 legfontosabb részletet az új nyugdíjas SZÉP-kártyáról!

Hatalmas változás előtt áll a hazai juttatási rendszer, amely idősek százezreinek a pénztárcáját...

Hogyan érhetem el a fogyasztóvédelmet telefonon, ha problémám van? Így kérhetsz segítséget panasz vagy reklamáció esetén

Első lépésként ingyenes tanácsot is lehet kérni több hivatalos szervezetnél.

Ilyen jól kereshet Airbnb takarítással 2026-ban: mutatjuk, mennyit fizetnek 

A turizmus pörög, az rövid távon kiadó lakásokból egyre több van, a lakástulajdonosoknak pedig egyre nagyobb kihívás a megbízható és gyors takarító személyzet megtalálása.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat