A legjobb vidéki gimnáziumok: történelemből a budapesti középiskolákat is lekörözték

Bármely vármegyében is éltek, attól nem kell félni, hogy nem találtok jó középiskolát a gyereknek. A HVG idén is elkészítette a gimnáziumi rangsorát, amelyben összesítette országos szinten a 100 legjobbat. Ami ebből nagyon érdekes, hogy a középiskolai rangsor alapján több vidéki gimnázium is kiemelkedően teljesített történelemből. Az összesített eredmények alapján pedig a legjobb 10 gimnáziumból 7 gimnázium vidéki és csak 3 található a fővárosban. 

Mi alapján állították össze a rangsort?

A legjobb gimnáziumok rangsorát többek között az határozza meg, hogy hogyan teljesítettek a tanulók a 10. évfolyamos országos kompetenciamérésen szövegértésből és matematikából. Emellett figyelembe veszik a négy fő tantárgy (matematika, magyar, történelem, idegen nyelv) érettségi eredményeit. Az is számít, hogy milyen a felsőoktatásba – a nappali tagozatra- felvett diákok felvételi pontjainak iskolai átlaga.

A legjobb vidéki gimnáziumok történelemből 

  1. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája
  2. Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium
  3. Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja (Baja)
  4. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium
  5. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium
  6. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium (Győr)
  7. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Kérdésed van az iskola választással vagy felvételivel kapcsolatban? Keresd bizalommal Ügyfélszolgálatunkat és kollégáink segítenek, bármi legyen is a kérdés!

Íme a lista: ezek a legjobb vidéki gimnáziumok 

Évek óta a veszprémi Lovassy László gimnázium a listavezető  legjobb középiskolai rangsorban. A felmérések szerint az ott tanuló diákok szerezték a második legtöbb pontot a felsőoktatási felvételin 2023-ban, illetve a kompetenciaméréseken is jó helyet értek el.

A Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium mindkét listán jól szerepel, különösen történelemből teljesítenek jól a diákok, amelyet az országos érettségi rangsor is megerősít.  

Győrben több – a rangsorokban jó helyen szereplő- középiskolát is találni, ebből a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, amely idén a harmadik helyen áll.

1. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

2. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

3. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr)

4. ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely)

5. Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr)

6. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

7. Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

8. Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium

9. Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

10. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

Forrás: hvg.hu, eduline.hu

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ellenőrizd a fiók mélyén: ez a régi 200 forintos akár milliókat érhet!

A régi 200 forintos értéke akár milliós is lehet. Megmutatjuk, melyik darabokat keresik a gyűjtők, és hogyan tudod beváltani.

Hogyan kell aludttejet készíteni bolti tejből, hogy ne rohadjon meg?

Néhány egyszerű tipp, és neked is sikerülni fog.

Mivel helyettesíthető a személyi? Már iratok sem kellenek, ez valamennyit pótolja

A személyi igazolvány helyettesítése a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) révén egyre több területen lehetségessé válik.

Hogyan lesz borotvaéles a penge? A séfek szuper trükkje, ami minden késnél működik

Elengedhetetlen tanácsok a borotvaéles penge kialakításához.

Nagyanyám gyümölcslevese, aminek az erdélyi rokonok is csodájára jártak – mutatjuk a receptet

Hűsítő hungarikum szinte bármilyen gyümölcsből: gyümölcsleves a legegyszerűbben.