Meddig érvényes a lejárt személyi? Hogy újítható meg egyszerűen?

A személyi igazolvány lejárata sok kellemetlenséget okozhat, ha nem figyelünk fel rá időben. Más személyazonosító okmány (például jogosítvány vagy útlevél) hiányában komoly gondjaink adódhatnak az ügyintézés, valamint az utazás terén is. Cikkünkben mutatjuk, hogy meddig érvényes a lejárt személyi, és mire használhatjuk még lejárat után (nem sokra), valamint hogyan lehet megújítani.

Meddig érvényes a lejárt személyi?

A hivatalos álláspont szerint a személyi igazolvány a rajta feltüntetett lejárati időpontig érvényes. Ezt követően a legtöbb helyen már nem fogadják el hivatalos azonosításra. Ugyanakkor az eSzemélyi chippel ellátott változata esetenként még használható lehet bizonyos digitális szolgáltatásoknál, mint például a KAÜ-felületeken való belépés (például Ügyfélkapu Plusz vagy DÁP KAÜ-s bejelentkezési mód eSzemélyis azonosítással). Ez viszont egyáltalán nem garantált, mert a rendszer idővel már nem fogja elfogadni a lejárt okmányt, viszont lehet vele próbálkozni, ha szorult helyzetbe kerültünk, és mindenképp szükségünk van az e felületekhez való hozzáférésre.

Útlevél.

Az eSzemélyi érvényessége és a lejárat előtti értesítések

Az eSzemélyi igazolvány érvényessége életkortól függ. Aki még nem töltötte be a 12. életévét, az okmány legfeljebb a 12. születésnapunkig érvényes. A 12 és 18 év közötti korosztály számára a kiállítástól számított 3 évet követő születésnapig használható. 18 éves kortól a személyi igazolványunk 6 évig marad érvényes, míg a 70 év felettiek esetében 10 évig használható, ha ezt kérvényezik. Ha van Ügyfélkapu-regisztrációnk, és engedélyeztük az értesítést, akkor két hónappal, egy hónappal és a lejárat napján is e-mailben figyelmeztetést fogunk kapni az okmány lejáratáról.

Személyazonosításra alkalmas igazolvány.

Hogyan újítható meg az eSzemélyi?

A személyi igazolvány megújításához bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában személyesen kell jelentkeznünk. Fontos, hogy vigyük magunkkal a lejárt igazolványt, illetve egy érvényes azonosító okmányt (pl. útlevél, jogosítvány). Az eSzemélyi kiállítása illetékmentes, kivéve, ha az elveszett, ellopták vagy megrongálódott, ezekben az esetekben 7700 forintos díjat kell fizetni 2025. február 1-jétől.

Ha az új igazolvány elkészültéig sem szeretnénk okmány nélkül maradni, akkor ideiglenes személyi igazolványt is kérhetünk, amely 30 napig érvényes. Ennek díja 3100 forint. Ez a megoldás kifejezetten hasznos lehet, ha például szavazáshoz vagy egyéb hivatalos ügyintézéshez van rá szükségünk.

Mire használható a lejárt személyi?

A lejárt személyi igazolványt semmilyen hivatalos személyazonosításra nem fogadják el, így sem banki ügyintézésnél, sem szerződések kötésénél nem lesz használható. Az eSzemélyi chipje – mint már említettük – bizonyos időn belül még működhet egyes online szolgáltatásokhoz, de ez nem jelent hivatalos érvényességet.

Ha bármilyen kérdése adódna a személyi ügyintézésével kapcsolatosan, akkor bátran keresse ingyenesen elérhető ügyfélszolgálatunkat!

A lejárt személyi igazolvánnyal külföldre sem utazhatunk, hiszen az érvényes úti okmány minden országban alapkövetelmény. Az Európai Unión belül több országba is beutazhatunk személyi igazolvánnyal útlevél nélkül, például Ausztriába, Németországba vagy Olaszországba. Ha azonban a személyi lejárt, akkor ezek az országok sem fogadják el, és nem engednek belépni.

Meddig érvényes tehát a lejárt személyi? Az egyszerű válasz az, hogy hivatalosan semeddig, de néhány digitális funkció ideiglenesen még használható lehet. Ha biztosra akarunk menni, és nem akarunk kellemetlen meglepetéseket, akkor érdemes mielőbb új igazolványt készíttetni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ha palántát nevelsz, ezt vedd meg az OBI-ban, hálás leszel magadnak érte

A palántáid satnyák vagy egyenetlenül kelnek? Mutatjuk a megoldást.

Kiruccanok olcsó buszos utazások külföldre: a 3 legjobb ajánlat 2026-ban

Elhoztuk a legkedvezőbb ajánlatokat, ha csoportos utazásra vágysz idén!

Heti akciók: tavaszváró foszlós kalács és füstölt csülök vár, akár 40% kedvezménnyel

A heti akciók mától indultak, és akár 40% kedvezménnyel kínálnak foszlós kalácsot és füstölt csülköt is, jövő szerdáig.

Kötelező béremelés a segítő foglalkozásúaknál: így alakulnak az összegek

A rendszer több mint bonyolult: a dolgozók kénytelenek különböző táblázatokból összebindizsizni, mennyi fizetés jár nekik.

Ingyenpénz az államtól: Elromlott a bojler? Így kaphatsz milliókat a javításra!

Elromlott a bojler vagy felújítaná a házat? Az otthonfelújítási támogatás 2026-ban is óriási segítség. Mutatjuk, hogyan kaphatja vissza a költségek felét!

6 olcsó autógumi, amit nagyon megéri megvenni idén tavasszal

Most jó áron lehet nyári gumi szettet vásárolni.