Figyelem, most kell fizetni a kommunális adót! Mennyi az összege, kire vonatkozik?

Az önkormányzatok a települési adók mellett rendelettel helyi adók bevezetésére is jogosultak. A magánszemélyek kommunális adója egy helyi adónem, amit az önkormányzatok vethetnek ki a településen lévő lakóingatlanokra. A kommunális adó 2025-ben több helyen is bevezetésre került, míg máshol a mértéke változott. Mutatjuk a tudnivalókat.
A magánszemélyen kommunális adója az önkormányzatokhoz fut be, többek között ebből finanszírozzák a közszolgáltatásokat – pl. közterület-karbantartás, hulladékszállítás, közvilágítás, különböző infrastruktúra-fejlesztések. Elsősorban lakóingatlanokra vetik ki, de az önkormányzatok szabályozhatják, hogy milyen típusú ingatlanok után kell megfizetni ezt az adót.
Kommunális adó 2025: kinek kell fizetnie és mennyit?
A kommunális adót az ingatlan tulajdonosa vagy – bizonyos esetekben – a haszonélvezője fizeti, és ahogy már írtuk, főként lakóingatlan után. Főszabály szerint az adó alanya az a magánszemély, aki az év első napján építmény, valamint telek tulajdonjogával, továbbá nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik. Önkormányzatonként eltérő, hogy mennyi az adó mértéke, de jellemzően éves összegként határozzák meg, amelyet az ingatlan alapterülete vagy egyéb szempontok alapján állapítanak meg. Bizonyos esetekben (pl. alacsony jövedelműek, nyugdíjasok vagy kisebb lakásban élők számára) az önkormányzat adhat mentességet vagy kedvezményt. Az éves adókötelezettség évente két részletben fizetendő, március 15-ig és szeptember 15-ig.
Adózással kapcsolatos kérdései vannak? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink ingyen és gyorsan választ adnak.

Mivel a kommunális adót a helyi önkormányzatok szabályozzák, érdemes az adott település vagy kerület honlapján tájékozódni a pontos összegről és fizetési feltételekről. A Magyar Államkincstár oldalán elérhető egy folyamatosan frissülő adatbázis, amelyben megtaláljuk az adott településen érvényben lévő helyi adókat és a befizetendő összegeket. Ez itt található.
Hol és mennyi a kommunális adó 2025-ben?
Budapesten több kerület is bevezette vagy módosította a magánszemélyek kommunális adóját 2025-ben.
- II. kerület:
nem haladja meg a 80 m2-t: 9 000 forint/év,
nagyobb, mint 80 m2, de nem haladja meg a 100 m2-t: 16 000 forint/év,
nagyobb, mint 100 m2, de nem haladja meg a 150 m2-t 25 000 forint/év.
nagyobb, mint 150 m2, 35 000 forint/év. - III. kerület (Óbuda-Békásmegyer):42.336 Ft/év.
- IV. kerület (Újpest): 37.600 Ft/év.
- VIII. kerület (Józsefváros): 45.592 Ft/év. Megjegyzés: Továbbra is mentes az adó alól az a lakás, amely a tulajdonos állandó bejelentett lakóhelye, és a lakás hasznos alapterülete nem haladja meg a 80 m²-t.
- XII. kerület (Hegyvidék): A lakás hasznos alapterülete szerint:
a 40 m2-t meg nem haladó hasznos alapterületű lakás esetén 15.000,-Ft,
a 40 m2-t meghaladó, de 80 m2-nél nem nagyobb hasznos alapterületű lakás esetén 25.000 Ft,
a 80 m2-t meghaladó, de 120 m2-nél nem nagyobb hasznos alapterületű lakás esetén 31.000 Ft, a 120 m2-t meghaladó, de 200 m2-nél nem nagyobb hasznos alapterületű lakás esetén 35.000 Ft,
23 a 200 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás esetén 45.000 Ft.
Tudni kell, az adó mértéke jelentősen eltérhet az egyes településeken. Néhány példa:
- Békés városában: 2025. január 1-jétől a belterületi ingatlanok után 24.000 Ft/év, külterületi ingatlanok után pedig 7.500 Ft/év a kommunális adó mértéke.
- Érsekvadkerten: 2025. január 1-jétől az adó mértéke ingatlanonként vagy lakásbérleti jogonként 12.000 Ft/évről 16.000 Ft/évre emelkedett.
- Nagyvenyimen: 2025-ben 12.000 Ft kommunális adót kell fizetniük az ingatlantulajdonosoknak.