Megfizethetetlenné drágult a pereskedés: tényleg pénz kérdése az igazság?

2025.január 28-tól jelentősen megváltozott a polgári per illeték mértéke, amelyet az eljárások megindításakor kell fizetni. Az eddigi fix rendszer helyett sávos számítás lépett életbe, ami azt jelenti, minél magasabb a pertárgyérték, annál nagyobb lesz az illeték összege.

A polgári per célja a jogvita tisztázása és a jogsérelem orvoslása, de hosszú és költséges eljárások miatt sokan inkább peren kívüli egyezséget kötnek. A pereskedés nem olcsó, számolni kell pl. az illetékfizetéssel és az ügyvédi díjakkal, amit általában a pervesztes félnek kell megfizetnie. Bizonyos esetekben kérhető kedvezmény vagy illetékmentesség, mondjuk, ha a peres fél anyagi helyzete ezt indokolja.

A polgári peres eljárás a keresetlevél benyújtásával indul a felperes kezdeményezésére. A bíróság először megvizsgálja a keresetlevelet, és ha az megfelel a jogszabályi feltételeknek, kitűzi a tárgyalást. Az eljárás során a felek – a felperes és az alperes – bizonyítékokat terjesztenek elő, tanúkat hallgathatnak meg, és jogi érveket ismertetnek. A bíróság a bizonyítékok mérlegelése után ítéletet hoz, ami ellen a vesztes fél fellebbezhet, így az ügy másodfokon folytatódhat. Ha a másodfokú döntés ellen is van jogorvoslati lehetőség, az ügy akár a Kúriáig is eljuthat.

bíró lesújt a bírói kalapáccsal

A kispénzűek számára igazságtalanul drágulhat a pereskedés

Korábban az illeték a követelés értékének 6%-a volt, legfeljebb 1,5 millió forint. Az új szabályok szerint viszont a magasabb összegű perek díja akár a többszörösére is nőhet, mivel eltörlik a felső határt. Ez azt jelenti, hogy míg egy kisebb értékű per esetében csökkenhet az illeték, egy nagyobb összegű jogvita – például egy ingatlan vagy kártérítési per – akár milliókkal is drágább lehet. Egy 50 milliós pertárgyérték után például 2,7 millió forintot, egy 500 milliós pernél pedig már több mint 8 millió forintot kell fizetni az eljárás megindításáért.

Kérdései vannak jogi ügyekkel kapcsolatosan? Keress ügyfélszolgálatunkat, kollégáink ingyen és gyorsan válaszolnak.

Polgári per illeték mértéke

Az új törvény 300 ezer és 500 millió forintos pertárgyérték között, illetve a két értékhatár alatt és fölött nyolc sávban állapítja meg az illetéket:

  • 300.000 forintig 18.000 forint; 
  • 300.001–3.000.000 forintig 18.000 forint és a 300.000 forint feletti rész 4,5%-a; 
  • 3.000.001–10.000.000 forintig 139.500 forint és a 3.000.000 forint feletti rész 5%-a; 
  • 10.000.001–30.000.000 forintig 489.500 forint és a 10.000.000 forint feletti rész 7%-a;
  • 30.000.001–50.000.000 forintig 1.889.500 forint és a 30.000.000 forint feletti rész 4,5%-a; 
  • 50.000.001–100.000.000 forintig 2.789.500 forint és az 50.000.000 forint feletti rész 2,5%-a;
  • 100.000.001–250.000.000 forintig 4.039.500 forint és a 100.000.000 forint feletti rész 2%-a; 
  • 250.000.001–500.000.000 forintig 7.039.500 forint és a 250.000.000 forint feletti rész 0,5%-a; 
  • 500.000.001 forint felett 8.289.500 forint és az 500.000.000 forint feletti rész 0,5%-a;

    A változás különösen hátrányosan érintheti azokat, akik anyagilag egyébként is nehéz helyzetben vannak, pl. végrehajtási ügyekben érintett adósokat vagy ingatlanviták szereplőit. Az új szabályok miatt a kispénzűek már a per megindítását sem engedhetik meg maguknak. Ez komoly igazságtalanságot szül:

    szegénység Magyarországon

    aki nem tud fizetni, lényegében nem érvényesítheti jogai.

    A rendszer különösen azokkal szúr ki, akik egy nagyobb értékű ingatlan tulajdoni vitájában érdekeltek, de nincs jelentős jövedelmük. Egy öröklési vagy tulajdonmegosztási per esetén az illetéket az ingatlan értéke alapján számítják, vagyis egy nagyobb értékű családi háznál már ahhoz is több millió forint kell, hogy a per egyáltalán elinduljon. Egyes esetekben – pl. 250 millió forint alatti lakásperekben – a fizetendő illeték legfeljebb a sávos összeg fele lehet, ez még mindig hatalmas teher lehet egy átlagember számára.

    A változás egyértelműen a kevésbé tehetősek ellen hat, mivel azok, akiknek nincs elegendő pénzük a peres illetékekre, egyszerűen lemondhatnak a jogaikról - vázolta a helyzetet a Mércének Szepesházi Péter ügyvéd.

    Ráadásul a magasabb illeték magasabb ügyvédi díjjal járhat, hiszen azok sok esetben a pertárgyértékhez igazodnak. Bár a fellebbezések illetéke nem változik, már az elsőfokú eljárás is olyan drága lehet, hogy sokan nem is tudják eljutni odáig. Összességében az új szabályozás azt üzeni: aki nem elég tehetős, az gondolja meg kétszer, hogy jogorvoslatot keres-e, még akkor is, ha egyébként minden oka meglenne a pereskedésre.

    Napi Spúrtipp
    Hóvége Ügyfélszolgálat

    12 kérdéses ügyintézős kvíz: ÜPO, SZÜF, KAÜ – Te tudod, mit jelentenek?

    Nem könnyű eligazodni a rövidítések erdejében, rengeteg betűszóval találkozunk a mindennapokban. Teszteld a...

    Szülők, figyelem! Közeleg az általános iskolai beiratkozás, itt vannak a határidők és a tudnivalók

    Ne aggódj! Segítünk, hogy könnyen levezényeld az általános iskolai beiratkozást!

    Mennyi a nettó álláskeresési járadék? Ennyi pénz jár neked valójában

    Magyarországon a munkanélküli segély, vagyis az álláskeresési járadék maximális időtartama 90 nap. Összege 2025-ben...

    Beszámítható a nyugdíjba a fizetés nélküli szabadság? A Nők 40-nél mi a szabály?

    A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 128–133. §-ai tartalmazzák a fizetés nélküli szabadságra vonatkozó rendelkezéseket.

    Panellakásban él? Akár 1 millió forintra is megbüntethetik, ha így tárolja a holmiját

    Összeállításunkból kiderül, hogy mi számít tűzvédelmi szabályszegésnek és mekkora bírság jár érte.