Bérleti szerződés felmondása: mit tehetsz, ha a bérlő nem tartja be a szabályokat?

A bérleti szerződés felmondása eltérő attól függően, hogy milyen szerződésről van szó. Ha a szerződés határozatlan idejű, akkor könnyebb felmondani, ha viszont határozott, akkor kissé bonyolultabb a képlet.

Határozatlan idejű bérleti szerződés felmondása

Ha a szerződésünk határozatlan idejű, az azt jelenti, hogy nincsen rögzítve, meddig használja az ingatlant a bérlő. A szerződésben kikötött feltételek mellett bármikor felmondhatja azt, jellemzően indokolnia sem kell a döntését.

Ez egyébként fordítva is így van, a bérbeadó is felmondhat, de mindkét esetben nagyon fontos, hogy ezt írásban kell megtenni.

A jogszabályok értelmében a bérleti szerződés akkor tekinthető felmondottnak, ha arról valamelyik fél az előző hónap 15. napjáig nyilatkozik, például szeptember 13-ai felmondás esetén október végével szűnik meg a szerződés. Ettől egyébként el lehet térni, ha a szerződésben foglaltak erre kitérnek, illetve a felek erről közösen nyilatkoznak.

Határozott idejű bérleti szerződés felmondása

A határozott idejű szerződés rendes felmondással általában nem mondható fel, kivéve ha a bérleti szerződésben erről a felek rendelkeznek. Felmondható viszont a következő esetekben:

  • a bérlő halála esetén örökösei a bérleti szerződést 30 napon belül felmondhatják,
  • ha a bérlemény tulajdonost cserél, és az új tulajt a bérlő a bérleti szerződés lényeges feltételeiben vagy a bérleti viszony fennállásában megtévesztette, illetve
  • ha a bérleményben olyan korszerűsítési munkák történnek, amelyek a lakás használatát jelentősen korlátozzák.

Ezek az esetek egyoldalú felmondásra vonatkoznak. A bérbeadó és bérlő természetesen bármikor megállapodhatnak a szerződés megszüntetéséről és annak feltételeiről, erre a jog lehetőséget ad.

Szerződésszegés miatti felmondás

Természetesen bérbeadóként bármikor felmondhatod a szerződést, amennyiben a bérlőd súlyosan megszegi azt. Ilyen esetekről a Polgári Törvénykönyv részletesen rendelkezik.

Három esetet ír elő a törvény, ezek a következők:

  • az együttélés szabályainak kirívó megszegése. Legjellemzőbb eset a csendháborítás, illetve a társasházi házirend súlyos megsértése.
  • nem rendeltetésszerű használat. A lakásokat csak lakáscélra lehet használni, az ettől eltérő esetek tartoznak ide, továbbá az, ha a bérlő életvitelével tönkreteszi a lakást.
  • nem szerződésszerű használat. A legjellemzőbb eset, hogy a bérlő albérlőt fogad maga mellé vagy maga helyett, anélkül, hogy erről a tulajdonossal írásban megállapodna.

Az ilyen típusú felmondás sem lehet azonnali. Először írásban figyelmeztetni kell a bérlőt, hogy szüntesse meg a jogszerűtlen állapotot, és azt is le kell írni, hogy ellenkező esetben a szerződését föl fogják mondani. Ha ez nem használ, akkor 15 napos felmondási időt kell biztosítani a bérlő számára. Ezután a következő hónap végén a szerződés felmondottnak tekinthető.

Mit tegyünk, ha nem fizet a bérlő?

A bérleti szerződés kötelezően tartalmazza azt az összeget, amelyet a bérlő a bérbeadó számára bérleti díjként köteles megfizetni az ingatlan használatáért. Ezen kívül közüzemi díjakat is fizetnie kell a bérlőnek, ennek módjáról szintén rendelkezik a szerződés. Ha a bérlő ezek valamelyikét nem fizeti, akkor a bérbeadó írásban felszólítja a fizetésre. Ha a bérlő ezután sem fizet, a bérbeadó jogosult a szerződést felmondani. Itt is érvényes, hogy 15 napos felmondási idővel lehet felmondani, és a határidőt követő hónap végével tekinthető felmondottnak a szerződés.

További kérdéseid vannak a lakásbérleti szerződésekkel kapcsolatban? Ügyfélszolgálatunk díjmentesen segít, keresd munkatársainkat!

Egyéb esetek

Előfordulnak ritkább esetek, amikor szintén megszűnik a bérleti szerződés, ilyen például az, ha a bérlő örökös nélkül hal meg, ha Magyarország területéről kiutasítják, ha bíróság rendelkezik a megszüntetésről, illetve ha az ingatlan megsemmisül.

Első lakás
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A Galmour-napokon kupon nélkül is jár a kedvezmény ebben az üzletben – mutatjuk, hogyan vásárolj

Vége a sokadik nulladik napnak, a shoppingünnep hivatalosan is elindult.

Ennyi az ideális testsúly nőknek életkor szerint – kalkulátorral mutatjuk

Közeledik a nyár és ilyenkor kezdünk el nőként azon gondolkodni, hogy mennyi lehet az ideális testsúlyunk..

Nem muszáj kifizetni a szabálysértési bírságot: mutatjuk, mit tehet, ha nincs pénze valakinek

Nem gondolná az ember, de egy gyorshajtásból is simán lehet pár napnyi elzárás, azaz börtön.

Heti akciók, tavaszi hangulat: cékla, mangó és spárga fél áron

Heti akciók: tele friss zöldségekkel, olcsó alapanyagokkal és kihagyhatatlan ajánlatokkal.

Figyelem, ez a Tesco nádcukor visszahívás alatt: ne edd meg!

A terméket nem szabad elfogyasztani, vissza kell vinni a vásárlás helyére!

Te melyik táborba tartozol? Kutya vagy macska? Vérre menő harc folyik a neten

Örök vita: kutya vagy macska? Miért ugranak egymás torkának az emberek egy kisállat miatt, és mi áll a háziállat-választás mögött?
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat