Meghalt Karsai Dániel, az ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász

Szombaton, 47 éves korában elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász, ügyvéd, aki a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdött. Saját betegsége mellett, élete végéig az eutanázia engedélyezéséért harcolt, de kérelmét végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította. Halálának hírét öccse jelentette be szombaton késő este egy szívszorító posztban.

„Dani ma este elment. Több mint 3 éven át hősiesen, méltósággal küzdött a legyőzhetetlen ellenséggel az ALSsel. Mindig velem, velünk leszel, Bro’. Imádlak!” – írta megtörve Karsai Péter a facebook oldalán.

Karsai Dániel 1977. március 28-án született Budapesten, majd az ELTE Jogi Karán végzett, amelyet követően az Alkotmánybíróságon helyezkedett el.  Dolgozott az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Kodifikációs Főosztályán, ahol egy szakmai gyakorlat keretében megismerhette a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának működését. Ezt követően 4 évig dolgozott Strasbourgban, mielőtt 2009-ben visszatért Magyarországra.

2011-ben alapított önálló ügyvédi irodát, pályafutása során több, mint ezer ügyfelet képviselt az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság előtt. Ügyvédi irodája számos alkalommal sikeresen képviselt elítélteket a magyar állammal szemben elítéltek méltatlan fogvatartási körülményeire hivatkozva- írta meg a Femina.hu.

Karsai Dániel és az ALS-betegség

Karsai Dániel aktív, sportos életet élt, focizott, jiu-jitsuzott, kétszer teljesítette az országos Kéktúrát, járt a Himaláján és az Everesten is.

Az ALS betegség első tüneteit 2021 júniusában érezte magán, amikor egyik reggel a tarkójánál érzett egy hirtelen fájdalmat. Másnaptól rendszeres izomrángások kezdődtek a karjában és a lábában, előfordult, hogy a biztonsági övet sem tudta becsatolni.

Végül az ALS betegség diagnózisát 2022. augusztusban kapta meg, amelynek hallatán érthetően depresszióba zuhant és végül még abban az évben decemberben akadálymentesített lakásba költözött.

Az ALS betegség jelenleg nem gyógyítható , a betegség felismeréséről és lefolyásáról részletesen írtunk korábban. A betegséggel küzdők állapota folyamatosan romlik és idővel teljes körű ápolásra-gondozásra szorulnak.

Karsai Dániel élete végéig harcolt az aktív eutanázia engedélyezéséért, saját betegsége és állapota miatt 2023. augusztusában keresetet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. Mindvégig azt képviselte, hogy sérti az alapvető emberi jogokat az, hogy Magyarországon tiltott az élet végi döntések meghozatala.

Kérelmét végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága júniusban elutasította. Karsai Dániel ezt követően fellebbezést nyújtott be, de azt is elutasították Strasbourgban.

Karsai Dániel állapota az ALS betegség következtében fokozatosan romlott. Ügyvédi tevékenységét március 31-én hagyta abba végleg és 2024. szeptember 28-án hunyt el.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Vinted és adózás: kit érint a NAV figyelmeztetése?

Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a használt termékek értékesítéséről és annak adózásáról.

Hogyan befolyásolja az anyós a párkapcsolatot, ha közel lakik?

Az anyós és párkapcsolat egyensúlya kihívás lehet, főleg, ha a család túl közel él egymáshoz. De sokszor nem csak az anyóson múlik a dolog.

Horgászok, figyelem! 2 milliós bírság és 5 év eltiltás járhat, ha ezt kifogod

2025-ben is érvényes: Magyarországon ENGEDÉLY NÉLKÜL SEHOL sem szabad pecázni! Vizsgával, okmányokkal és...

Az indukciós főzőlap tisztítása nem játék: így nem lesz karcos, de a legmakacsabb odaégett folt is eltűnik

Az indukciós főzőlapok gyorsak és energiatakarékosak, azonban a hosszú élettartam érdekében fontos a...

Villámgyors tavaszi uzsonna: medvehagymás csiga fél óra alatt

A medvehagyma nem egy újkeletű dolog, de 15 évvel ezelőttig nem volt annyira...