Temetési segély 2024-ben: kinek jár, mennyi és hogyan igényelhető?

Az infláció miatt egyre nagyobb az anyagi teher, iszonyatosan megdrágultak a szolgáltatások, köztük a temetés is. Szomorú, de Magyarországon sokan vannak, akiknek akiknek ehhez szükségük lehet segítségre. Temetési segélyt 2024-ben is igényelhetnek a rászorulók, cikkünkben leírjuk, hogy milyen esetben jár, hogyan kérelmezhető és kik lehetnek jogosultak.

Települési támogatás, avagy rendkívüli élethelyzetben az önkormányzat segíthet

Többnyire azoknak jár ez a támogatás, akiknél a közös háztartásban élők 1 főre jutó havi nettó jövedelme nem éri el a szociális vetítési alap, azaz a mindenkori nyugdíj legkisebb összegének 250%-át, vagy egyedüli szülőként annak 300%-át (szociálisan rászorulók). Az öregségi nyugdíj legkisebb összege nem változott, továbbra is 28.500 forint.

A támogatást az önkormányzatok nyújtják, a szociális törvényben szabályozott ellátások kiegészítéseként. Településenként változhat, hogy milyen célokra, milyen összegben és milyen feltételekkel nyújtható a támogatás. Az önkormányzatok a szociálisan rászorulóknak pénzbeli és természetben települési támogatást tudnak nyújtani. Azoknak járhat, akik pl. tartósan beteg rokonukat ápolják otthonukban, nem tudják a lakhatási kiadásokat fizetni, vagy éppen a gyógyszereket nem tudják kiváltani.

Ha valaki rendkívüli élethelyzetbe kerül, időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd, akkor az önkormányzat köteles rendkívüli települési támogatást adni. 

Azok számára, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról nem tudnak gondoskodni illetve akiknél alkalmanként jelentkezik többletkiadás (betegség, haláleset, gyermekkel kapcsolatos kiadás) kiemelten indokolt a támogatás. A temetési segély a települési támogatás egyik formája.

Temetési segély 2024-ben

Azoknak a szociálisan rászoruló személyeknek adható a temetési segély, akik az elhunyt temetéséről gondoskodtak. A támogatás összege a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségének 10-25%-a általában (az egy főre jutó havi nettó jövedelem függvényében). Ez nagyjából 20.000 forint lehet, de pontos számot a helyi önkormányzat tud mondani.

Hogyan igényelhetjük?

Ki kell tölteni egy nyomtatványt, amely mellé csatolni kell a temetés költségeiről a kérelmező nevére kiállított számla eredeti példányát, az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának másolatát illetve az igénylő és a vele közös háztartásban élő családtagok jövedelemigazolását. A nyomtatvány a legtöbb esetben letölthető az önkormányzat hivatalos oldaláról, de ha ott nem találjuk, akkor e-mailben, telefonon, személyesen is rákérdezhetünk.

Temetési szabadság is járhat a gyászolónak

Rendkívüli szabadságot kaphat a munkavállaló, ha egy hozzátartozója életét veszti. Ekkor mentesül a munkavégzési kötelezettségei alól, és a szabadság alatt távolléti díjat kap. A rendkívüli szabadságot külön kezelik a meglévő alap és pótszabadságoktól, azokon felül biztosítják. A temetés időpontjához van szabva, ahhoz kell igazítani minden esetben. További részletekről és a kérelmezés módjáról ebben a cikkünkben olvashat.

További kérdése van? A Hóvége nemrég indult ügyfélszolgálata készen áll, hogy segítsen megválaszolni! Kattintson ide, akár egy nap múlva megkapja a választ.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Letettem 1 milliót az álomházra, aztán jött a hidegzuhany: visszajár a pénz a vételi szándéknyilatkozat után?

Mit tehetsz, ha félretájékoztattak, és szeretnéd visszakapni a pénzed?

Gyertyával időt mérni?! Imádják az unokák ezt a 6 ingyenes játékot a nagyival

Nyáron sok családban visszatérő kérdés, hogy mivel foglalják le az unokát a nagyszülők. Egy idő után a társasjátékok is előkerülnek, de a telefon vagy a tablet sokszor csábítóbbnak tűnik.

Novemberig ontja a virágokat és mindent kibír: a kert legszívósabb növénye az évelő díszgyertya

Az évelő díszgyertya az egyik leghálásabb évelő: késő tavasztól az első fagyokig virágzik.

Ez a legfinomabb fügelekvár recept, ami valaha próbáltam: sűrű, zamatos és pofonegyszerű elkészíteni

Ez a fügelekvár mérföldekkel veri a méregdrága bolti változatokat, és kevesebb cukorral is készíthető.

Így kérje az évi 600.000 forintot, ha bölcsis a gyerek: mutatjuk, kik vehetik igénybe a támogatást

Az EFOP bölcsődei támogatás a munkába visszatérő kisgyermekes szülők bölcsődei kiadásait csökkenti, azonban az igényléshez több feltételnek is meg kell felelni.

Eladni vagy beszámíttatni éri meg jobban a használt autót? Ezt nem kötik az orrodra a kereskedők

A használt autó beszámítás vagy a privát eladás éri meg jobban? Elmondjuk, mit hallgatnak el a kereskedők, és mit mutat a valóság!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat