Elektromos autó pályázat cégeknek: akár 64 millió forintos támogatás is kapható

Egy hónap múlva indul a vállalatok elektromosjármű-beszerzéseit támogató pályázat – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el.

Februárban indul a roham az állami ingyenpénzért

A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február 5-től tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat.

 A szaktárca közleménye szerint a magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás negyedéért-ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg-

A minisztérium adatai szerint a hazai utakon már 85 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány az új pályázati lehetőséggel a vállalatokat ösztönzi elektromos autók és haszongépjárművek beszerzésére. A támogatás jelentősen mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását.

Elektromos autó pályázat cégeknek: kik jelentkezhetnek?

Magyarországi gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások pályázhatnak támogatásra a gépjármű-kereskedők és -kölcsönzők kivételével. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére.

Mekkora támogatást lehet kapni?

  • A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy,
  •  a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt,
  • az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz,
  • míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.

Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint. A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki vállalkozások vásárlásaiban hasznosulhat.

A program finanszírozását az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetben rögzítettek szerint a nemzeti helyreállítási terv hitelrésze biztosítja. Az Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott tervezet decemberben kapott uniós jóváhagyást. 2023 végén már meg is érkezett az első utalás közel 300 milliárd forint értékben. A kormány a REPowerEU-keretből önálló pályázatot indít majd a hazai elektromos töltőhálózat bővítésének támogatására.

(MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.

Ülsz a kádban, és nyílik a bejárati ajtó? Hiába övé a lakás, nem törhet csak úgy rád a tulajdonos

Amikor kiveszel egy lakást, az onnantól kezdve jó esetben az otthonoddá válik.

Vége lesz a jó világnak a fővárosban: ha ilyen autója van, erre a szabályra különösen figyeljen

Zöld rendszámos autók parkolása Budapesten 2027: megszűnik az ingyenesség. Mutatjuk, mikortól kell fizetni, és mire figyeljen.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat