Vendégmunkások Magyarországon: a helyiek tőlük félnek, a munkások a helyiektől

Félnek este kimenni az utcára, és attól tartanak, hogy Hajdúszoboszlóra kevesebb turista fog menni a vendégmunkások miatt – mondták a helyiek az RTL stábjának. Nyáron a településen futótűzként terjedtek a rémhírek a külföldi, „ázsiai kinézetű” munkásokról, akik állítólag férfiakat, nőket támadtak meg – természetesen

ezekből semmi sem volt igaz.

A riadalom akkorára nőtt, hogy a polgármesternek és a rendőrkapitánynak kellett lehűteni a kedélyeket. Igaz, ez csak részben sikerült: hiába mondták el többször, hogy semmi ilyesmi nem történt, a hajdúszoboszlóiak még mindig tartanak a vendégmunkásoktól. Sőt, már olyan konteók is terjednek, miszerint igenis voltak támadások, csak az információkat titkosították. Az RTL stábja augusztus végén készített riportot a településen, több helyi lakost is megszólaltattak:

„Teljesen idegenekkel, nagy szakállú emberekkel találkozunk, hogy az ember csak bámul” – mondta egyikük. Más így vélekedett: „Szerintem nem mernek az emberek kimenni a sétálóutcára. Tegnap este elmentünk sétálni, hátrafelé nézegettem, hogy nem jön-e utánam valaki, nincsen-e véletlenül gyanús alak. Én félek.” De pontosan kiktől és mitől?

Vendégmunkások Magyarországon: egész sor gyár épül Debrecen környékén, oda kell a munkaerő

A külföldiek Debrecenben dolgoznak, vagy a BMW-gyárban, vagy az épülő új akkumulátorgyárban. A riport szerint az emberek attól tartanak, hogy a vendégmunkások miatt nem jönnek majd turisták a városba, és hogy a külföldiek elveszik a munkát a fiataloktól. Olyan is akadt, aki nem tudta megmondani, hogy pontosan miért is fél: „Félünk a migránsoktól, félünk a kínaiaktól, mindentől félünk. Hogy miért? Nem tudom. Olyan sok mindent hall az ember”.

Az RTL szerint mindez összecseng a kormány menekültellenes kampányával, ami 2015-ben kezdődött. Már akkor is több helyen pánik tört ki ott, ahol megjelentek a menekültek, sokan pedig most sem látnak különbséget köztük és a vendégmunkások között.

A stáb néhány filippínó és Törökországból érkezett vendégmunkással beszélgetett fordítóprogram és telefon segítségével. Nem merték vállalni az arcukat, mert féltek, hogy bajuk lesz a gyárban, azt viszont elmondták, hogy érzik, a helyiek nem látják őket szívesen. Mint kiderült,

családjuk, gyerekeik nekik is vannak otthon, és senkit sem akarnak bántani, igazából csak dolgozni jöttek egy-két évre.

A szállásukat is ritkán hagyják el, mert látják, hogy az itteniek tartanak tőlük. Hogy ez miért van így, nem értik.

(Borítókép: A BMW-gyár építése Debrecen nyugati határában, MTI)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Használt autót vennél részletre? Ráfizethetsz, ha ezt az 5 dolgot nem ellenőrzöd a szerződésben

Sokan gondolkodnak használt autó vásárlásán, de a magas árak miatt egyre többen keresik a részletfizetéses megoldásokat. Ez ugyan lehet számodra a legkivitelezhetőbb megoldás, de ha nem figyelsz néhány fontos részletre a szerződésben, könnyen kerülhetsz kellemetlen helyzetbe.

Nem kapsz gyógyszert, sorsjegyet vagy csavart – így alakul az ünnepi nyitvatartás 2025 húsvétján

Barkácsáruház, lottózó, patika, plázák és boltok - minden egy helyen!

Ingyenes szolgáltatás telekomosoknak – neked is jár a kedvezmény? Így szerezheted meg

A két cég között létrejött együttműködés keretében most 12 hónapra teljesen ingyen jár a Wolt+ előfizetés Telekomosoknak.

17 gyönyörű húsvéti áldás: küldd el a szeretteidnek, vagy tedd az ajándék mellé

Mutatunk jó példákat arra, milyen is egy meleg, üdvözlő húsvéti áldás, amellyel köszönthetjük a hozzánk közel állókat az ünnep alkalmával.

Felhívott egy ismeretlen, és bombával fenyeget? Ezt tedd azonnal

A telefonos bombafenyegetés ijesztő, de ha lépésről lépésre követed a tanácsokat, megőrizheted a hidegvéred – és mások biztonságát is.