Nemzetközi kerekesszékes szépségverseny lesz Magyarországon

Miss Spinner International címmel jön az 5. Nemzetközi Kerekesszékes Szépségverseny – Mert a nő kerekesszékben is nő marad. A szépségverseny arra is felhívja a figyelmet, hogy a kerekesszékes emberek ugyanúgy élik mindennapjaikat, mint bárki más. Csak kicsit több szervezést igényelve. Nőként pedig ugyanúgy szeretik a szép frizurát, sminket, ruhákat.

Szépség négy keréken, avagy le a sztereotípiákkal, mutassuk meg, hogy mitől NŐ egy NŐ

– Ezzel a felütéssel hirdették meg az idei Miss Spinner International szépségversenyt, amit 2024-ben immár 5. alkalommal fognak megrendezni. A hazai jelentkezőkön túl külföldi hölgyek jelentkezését is várják.

A szépségverseny ötletgazdája és szervezője Kazány Tibor folyamatosan kereste az olyan lehetőségeket, amellyel a maga, és a sorstársai életét is könnyebbé, gördülékenyebbé teheti. Kazány úgy fogalmaz,

„Régóta ismert mondás, hogy a magyar lányok/nők a legszebbek. Talán elfogultak is vagyunk kis hazánk gyönyörű hölgyeivel kapcsolatban, de úgy gondoljuk, hogy valóban páratlan országunk szebbik nemű képviselőinek kisugárzása és temperamentuma, egyszóval nőiessége. Fontos azonban kiemelni, hogy ez a megállapítás minden nőre kellene, hogy vonatkozzon: idősre, fiatalra, szőke,- barna,- vörös,- vagy fekete hajúra, alacsonyra, magasra, vékonyra, vagy erősebb testalkatúra, nem szabadna különbségeket tenni, ám a tapasztalataink sajnos mást mutatnak…”

Kazány Tibor egy baleset következtében került kerekesszékbe még 2002-ben. Nehéz volt megszoknia az új élethelyzetet, ám erősebb volt benne a bizonyítási vágy önmaga és mindazok felé, akik hittek benne. Éveken át kereste az olyan lehetőségeket, amelyekkel

felhívhatják a figyelmet a kerekeszékesekre, illetve a velük kapcsolatos akadálymentesítés fontosságára.

Nem kizárólag az utcák, közterek, valamint az épületek padkamentesítésére gondolnak. A társdalom ép tagjainak gondolataiban, fejében élő, kerekesszékesekkel kapcsolatos akadályokra is. Az emberek sokszor szánakozva néznek egy kerekesszékest, és elfelejtik, hogy kerülhetnek ők is olya helyzetbe, amikor érintetté válnak a kérdést illetően.
A szépségverseny szervezője szertett volna egy olyan eseményt létrehozni, amellyel közelebb hozhatja egymáshoz az épeket és a kerekesszékeseket. Amely megmutathatja, hogy semmiben nem különbözünk egymástól. A kerekesszékes emberek is emberek, ugyanúgy élik mindennapjaikat, mint bárki más, kicsit több szervezést igényelve. De dolgoznak, iskolába járnak, autót vezetnek, gyermeket nevelnek, utaznak és szórakozni járnak. Nőként pedig ugyanúgy szeretik a szép frizurát és sminket, valamint a ruhákat.

A társadalmi megkülönböztetés sok kerekesszékest szorít a négy fal közé.

A kezdeményezés egyedülállósága miatt a korábbi versenyekhez olyan neves támogatók és zsűritagok csatlakoztak már, mint például Zoób Kati, Fiala de Gábor, Zentay Zsuzsanna, Rákóczi Ferenc, Katus Attila, Bólya Imre, dr Fülöp László, Lakatos Márk, Kucsera Zsolt, Orosz Barbara, Magony Szilvia, Hartó Rebeka szépségkirálynő, Szabó Géza, Szekeres Pál, Debreczeni Zita, Nánási Pál, Pataki Zita, Till Attila, Halász Éva, Pál Kata, Bálizs Anett, Pikali Gerda, Fehérvári Péter, Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Tóth Tamás, Medveczky Erika, Cseh Myra, Gregor Bernadett, vagy Gubik Petra.

Az idei verseny zsűrijében fog ülni többek között Gubik Petra színésznő, Peller Anna színésznő, műsorvezető, Szabó László a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Gianni Annoni televíziós műsorvezető, szakács. A Gála háziasszonya Pataki Zita televíziós műsorvezető.

A szépségverseny a Larus Rendezvényközpontban lesz, 2024. február 3-án szombaton 17:00 órától. Jelentkezni a versenyre ITT lehet 2023 szeptember 7.-től 2023.november 19.-ig.

(Kiemelt képünkön: Dóbiás Szilvia, Princz Barbara, Hegedűs Petra és a későbbi közönségdíjas Kara Mária (b-j) a 4. Miss Spinner International 2017 – Kerekesszékes Szépségverseny eredményhirdetésén – Forrás: MTI Fotó: Balogh Zoltán – Budapest, 2017. április 9.)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.

Fél áron sütőtök, áfonya és gomba: ezek a heti akciók most igazán megérik

Fél áron sütőtök, áfonya, gomba és uborka, 60%-kal olcsóbb petrezselyemgyökér, valamint kedvezményes kávék, húsok és sajtok várnak: mutatjuk, melyek a legjobb heti akciók.

Vége a céltalan bolyongásnak: ezzel az ingyenes okos trükkel azonnal megtalálod a legolcsóbb ruhákat a környékeden!

Nem találod a legjobb second hand boltokat? A legközelebbi turkáló kereső megmutatja a környéked használtruha-üzleteit. Próbáld ki az okos térképet!

Így vásárolhat sokkal olcsóbban gyógyszert és juthat el magánkórházba – Még adóvisszatérítés is jár érte

Az önkéntes egészségpénztárral jelentős adókedvezmény jár az egészségügyi és a családi élethelyzetekkel (hitel, iskolakezdés) járó kiadásokra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat