Kinek jár szociális tűzifa? Hol és hogyan igényelhető?

Lezárult a 2023-as szociális tüzelőanyag pályázat, amelynek keretében az önkormányzatok juthatnak támogatáshoz. A megítélt pénzből tűzifát és szenet vásárolhatnak, ezeket a leginkább rászoruló családok között osztják szét. A kormány idén 5 milliárd forintot szánt a programra, ami nem kevés, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy még így sem elegendő ahhoz, hogy minden nehéz sorsú családnak jusson tüzelő. Idén pláne nem lesz elég. Mutatjuk, mi alapján és kinek jár szociális tűzifa.

2023-as szociális tüzelőanyag pályázat

A téli időjárás a kistelepülésen élő családok, idősek egy részének nehézséget okoz. Ezért indította el a kormány már 2011-ben a szociális célú tüzelőanyag programot, amelynek keretében évről évre több százezer rászoruló családnak nyújt segítséget – írják a pályázatról. Azt tudni kell, hogy a legtöbb esetben a szociális tüzelő mennyisége nem elegendő az egész fűtési szezonra, ráadásul sok rászoruló nem esik bele a jogosultak körébe. Néha csupán azon múlik a dolog, hogy néhány ezer forinttal több pénzből gazdálkodhat a család havonta.

A támogatásra azok a települések pályázhattak, amelyek lakossága nem haladja meg az ötezer főt. Idén a pályázat kiírását a nyár végéről tavaszra hozták elő, hogy az önkormányzatok minél hamarabb megkaphassák a támogatást. Erre nagy szükség volt, mert előfordul, hogy a szociális tüzelőanyag nem érkezik meg a rászorulókhoz a fűtési szezon kezdetéig. 2023-ban a Magyar Államkincstár szeptember 15-ig utalja el a támogatást az önkormányzatoknak, a tüzelőt pedig legkésőbb 2024. február 15-ig kell kiosztani. (Remélhetőleg ez ennél hamarabb megtörténik.)

Kinek jár szociális tűzifa?

„Szár 46 erdei köbméter fára kapott támogatást, ez összegét tekintve több mint 1,22 millió forint. Mennyiségre valamennyivel kevesebbet kaptunk, mint tavaly, de ha az összeget nézzük, akkor többet. Ennek oka valószínűleg a tüzelő árának az emelkedése. Az igényelhető támogatás maximális mértékét egyébként minden évben egy bonyolult képlet alapján lehet kiszámolni”nyilatkozta nemrégiben a fejér megyei település polgármestere.

Egy másik kistelepülésen, Zámolyon idén tervezik bővíteni a jogosultak körét. Eddig azok pályázhattak szociális tűzifára, akik aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában vagy rendszeres települési támogatásban részesülnek, illetve azok a családok, akik halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelnek. A jogosultak körét kiterjesztenék minden rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőre – írta meg a feol.hu.

A fentebbiekből látszik, hogy a feltételek nem azonosak mindenhol (bár hasonlóak), azokat az önkormányzatok határozzák meg. Sok múlik azon, hogy mennyi támogatást nyertek a települések, abból mennyi tüzelőt tudnak beszerezni, és hogy azt hány család között kell szétosztaniuk.

Kinek jár szociális tűzifa? Általánosságban attól függ, mennyi pénzből él a család havonta. Tüzelőanyag annak a háztartásnak adható, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum (vagy szociális vetítési alap) bizonyos százalékát (többszörösét). Az elnevezés nem sokat számít, mert mind az öregségi nyugdíjminimum, mind a szociális vetítési alap összege 28.500 forint 2023-ban. Településenként változik, hogy ennek hány százalékát határozzák meg.

Például: Annak a háztartásnak adható szociális tűzifa, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a családban élők esetében az öregségi nyugdíjminimum 250%-át, azaz 71.250-Ft/fő összeget. Egyedül élő esetében az öregségi nyugdíjminimum 350%-át, azaz 99.750 Ft-ot.

Van olyan település is, ahol nem tesznek különbséget, hogy valaki családban vagy egyedül él-e, a feltétek egységesek. Arra sincs szabály, hogy mennyi tüzelő adható. A Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson példádul januárban 2, illetve 4 erdei m3–re lehettek jogosultak, míg a Piliscsabán alkalmanként legfeljebb 1 kaloda járt.

Hol és hogyan igényelhető szociális tűzifa?

A szociális tüzelőt minden esetben az önkormányzattól kell igényelni. Az ehhez szükséges kérelem általában megtalálható az önkormányzatok weboldalán, személyesen a polgármesteri hivatalban lehet átvenni. Nem elég a dokumentumot kitölteni, egyéb igazolásokat, nyilatkozatokat is csatolni kell. Például szükség lehet munkáltatói igazolásra és jövedelmigazolásra (ebbe beletartozik a családi pótlék, GYET, GYES stb.) A csatolandó iratokat listáját a legtöbb esetben tartalmazza a kérelem, de a hivatalban is részletesen el szokták mondani, hogy mire van szükség.

Idén kb. a negyedével kevesebb tüzelőt fognak tudni szétosztani az önkormányzatok. Például ha egy település kétmillió forintot nyer a pályázaton, abból idén 68 köbméter kemény tűzifát tud vásárolni, míg tavaly 90-et tudott volna – mutat rá az Index. Ez azt jelenti, hogy vagy kevesebb tüzelő jut minden háztartásnak, vagy a kedvezményezettek számát kell csökkenteni.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

3 töltött tojás húsvétra, ha unod már a kaszinót – recept

Töltött tojás húsvétra, meglepő? Nos, ezek egy kicsit igen. Három rendhagyó receptet hoztunk,...

A túlevés nemzeti sportjának ünnepe – húsvéti szokások és hagyományok

Húsvét, ez a tavaszi csoda, amikor a nyuszi tojást tojik (igen, biológiát meghazudtolva),...

Elveszik a jogosítványod, ha erre nem figyelsz: így nézheted meg, mennyi büntetőpontod van

Hány büntetőpont esetén vonják be a jogsit és hol lehet megnézni, hogy eddig hány pontot gyűjtöttünk?

Beutaló nélkül is elérhetjük a szakorvost? Mutatjuk, mikor nem kell a háziorvoshoz fordulni

Futjuk a felesleges köröket, telik az idő, és ezen sokszor az sem változtat, ha egyértelmű, melyik szakterülethez tartozik a problémánk.

Használt autót vennél részletre? Ráfizethetsz, ha ezt az 5 dolgot nem ellenőrzöd a szerződésben

Sokan gondolkodnak használt autó vásárlásán, de a magas árak miatt egyre többen keresik a részletfizetéses megoldásokat. Ez ugyan lehet számodra a legkivitelezhetőbb megoldás, de ha nem figyelsz néhány fontos részletre a szerződésben, könnyen kerülhetsz kellemetlen helyzetbe.

Nem kapsz gyógyszert, sorsjegyet vagy csavart – így alakul az ünnepi nyitvatartás 2025 húsvétján

Barkácsáruház, lottózó, patika, plázák és boltok - minden egy helyen!