Így add el az értékeidet, hogy ne verjenek át

Az újév első hetében rengetegen szembesülnek azzal, hogy az ünnepi kiadások jobban megviselték a családi kasszát, mint azt gondolták. Ha olyan értékes dolgot kaptál ajándékba, aminek bár nagyon örülsz, de most inkább készpénzre lenne szükséged, akkor az alábbi lehetőségek közül választhatsz.

Az emberek már 2022 őszén sem nyilatkoztak túl pozitívan anyagai helyzetükről: 10-ből 8-an számítottak rá, hogy a közeljövőben valamilyen mértékben kevesebből gazdálkodhatnak. Valószínű, idén januárban sem tekintenek sokkal derűsebben a jövőbe, hiszen a megemelt rezsi és a száguldó infláció 2023-ban is teher. Nem is akármekkora.

Karácsony után jellemzően nemcsak az üzletekben tülekednek a népek, hogy visszacseréljék a félrement ajándékokat, az internetes piactereken is megnő a feladott hirdetések száma. A pénzszűkében lévők igyekeznek túladni a nagyobb értékű vagyontárgyaikon, legyen az basszusgitár, bicikli, bunda, bizsu vagy valódi ékszer. Azon agyalsz, hogyan és hol tehetnéd pénzzé értékeidet? Ezekre figyelj!

Mit tud a zálogház?

Gyors kölcsönt ad, nincs bürokrácia, és nem kérdez. A zálogkölcsön egy konstrukció a hitelpiacon, amit az ügyfeleknek kamattal növelve vissza kell fizetniük ahhoz, hogy a zálogtárgyukat visszakapják. Zálogházba vihetsz pl. arany, ezüst ékszereket és tárgyakat, befektetési célú aranytömböt, márkás karórát, márkás porcelánt, műtárgyat, festményt, akár bundát is, de nem mindenhol foglalkoznak mindennel.

Hogy történik?

Beviszed az értéktárgyat, felbecsülik az értékét, majd adnak egy ajánlatot. Ha elfogadod, zálogba veszik a tárgyat és kifizetik készpénzben az összeget (vagy átutalják, ha azt kérted). 30, 60 vagy 90 napra szól a futamidő, de ha azt túllépnéd, hosszabbíthatsz. A zálogba vett tárgyat nem adják el, amíg vissza nem fizeted a kölcsönt, vagy amíg nem jár le a futamidőt követő türelmi idő.

Van buktató?

Zálogház és zálogház között is van különbség, nem biztos, hogy ugyanannyiért számítják be az értéktárgyat. Célszerű a több fiókkal rendelkező, megbízható, komoly cégeket keresni. Ha rövid időre van szükséged pénzre, akkor gyors megoldás, viszont ha túlléped az általad választott futamidőt, akkor a hosszabbítás és egyéb költségek miatt járhatsz rosszul. Arra is figyelni kell, mennyi időre adod zálogba a tárgyat, mert rögtön levonják az arra időszakra vonatkozó kezelési költséget (ennyivel kevesebbet kapsz kézhez).

Élet a netes piactereken

Ha már most tudod, hogy nincs szükséged bizonyos tárgyakra, akkor miért ne adhatnád el? Előtte fontos tisztába kerülnöd azzal, pontosan mennyi az értéke, ezért érdemes szakember segítségét kérni. Felbecsültetheted az ajándékba kapott aranyláncot a zálogházban, az nem kerül semmibe, de megkérdezhetsz egy ékszerészt is. Célszerű annak is utánanézni, mennyiért kelnek el a hasonló értéktárgyak.

A használt elektronikai cikkekre is nagy a kereslet, ezen az oldalon pl. a régi telefonodon adhatsz túl. Egy kérdőív kitöltése után küldenek árajánlatot, ami akkor is jó kiindulási pont, ha máshol tervezed eladni.

A régi könyvek, érmék, műtárgyak is jelen vannak az internetes piacon, egészen sokan foglalkoznak ilyen jellegű tárgyak felvásárlásával. Honnan tudod, hogy a legjobb árat kínálják? A legkézenfekvőbb, ha a hirdetés feladása előtt megkérdezel egy szakértőt, illetve több lehetséges vásárlóval is beszélsz.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nehogy így tisztítsa ki a konvektort, mert súlyos árat fizethet: gázszerelő mondta el, mit lehet otthon és mit nem

A fűtési szezon kezdete előtt a konvektor külsejét és környékét mi is portalaníthatjuk, a műszaki karbantartást azonban bízzuk szakemberre.

Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan

Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de finomat ennél, a májpástétom házilag a legjobb választás. Pillanatok alatt megvagy vele, és az olcsó alapanyagokból kiadós, egészséges reggelit varázsolhatsz az asztalra.

Fél áron sütőtök, áfonya és gomba: ezek a heti akciók most igazán megérik

Fél áron sütőtök, áfonya, gomba és uborka, 60%-kal olcsóbb petrezselyemgyökér, valamint kedvezményes kávék, húsok és sajtok várnak: mutatjuk, melyek a legjobb heti akciók.

Vége a céltalan bolyongásnak: ezzel az ingyenes okos trükkel azonnal megtalálod a legolcsóbb ruhákat a környékeden!

Nem találod a legjobb second hand boltokat? A legközelebbi turkáló kereső megmutatja a környéked használtruha-üzleteit. Próbáld ki az okos térképet!

Így vásárolhat sokkal olcsóbban gyógyszert és juthat el magánkórházba – Még adóvisszatérítés is jár érte

Az önkéntes egészségpénztárral jelentős adókedvezmény jár az egészségügyi és a családi élethelyzetekkel (hitel, iskolakezdés) járó kiadásokra.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat