Mikor lesz húsvét 2024-ben? És pünkösd?

A húsvét vándorló ünnep, tehát minden évben más napra esik, akárcsak a hozzá közel álló pünkösd. A legtöbben már alig várjuk az év első háromnapos hétvégéjét, ami március 15-én kezdődik, utána legközelebb húsvétkor, majd pünkösdkor pihenhetünk. Mit tudhatunk ezekről az ünnepekről? Pontosan mikor lesz húsvét és pünkösd 2024-ben?

Mikor lesz húsvét 2024-ben?

A kereszténység legnagyobb ünnepe, amikor Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk. Ezért is fontos sokak számára ez a négynapos szünet. A húsvét azon ünnepnapok közé tartozik, amelyek időpontja minden évben változik. Ez azért van, mert a március 20-át követő első holdtölte utáni vasárnapra esik húsvét, és a húsvéthoz kapcsolódó ünnepeket ez alapján igazítják, időpontjukat innen számítják.

A 2024-es évben március 19-e nagypéntek, március 20-a nagyszombat, március 31-e húsvét vasárnap, április 1-je pedig húsvéthétfő.

Mit ünnepelnek pünkösd idején?

A keresztények a Szentlélek eljövetelét, a zsidók pedig az új kenyeret, a befejezett aratást ünneplik, illetve azt is, hogy Isten átadta a Tórát Mózesnek. A húsvéthoz hasonlóan egy egész héten át tart, viszont csak két nap tartozik a nyilvános ünnepnapok közé. Az apostolok idejéből való, ezért nevezik régi ünnepnek. A katolikus egyházban vigíliája van, amikor keresztvizet szentelnek.

Mikor lesz pünkösd 2024-ben?

A háromnapos pihenővel járó ünnepbe pünkösdhétfő is beletartozik, mint munkaszüneti nap. Az ünnep a húsvét utáni hetedik vasárnapon van, tehát ezek alapján 2024-ben május 19-e lesz pünkösd vasárnap.

Több dolog is köthető ehhez az ünnephez, például:

  • a bérmálás szentségét ettől a naptól kezdve szokták kiszolgáltatni  
  • az ünnepről lett elnevezve május hónapja pünkösd havának

Az ünnep jelentősége

Mivel a Szentlélek betöltötte Jézus tanítványait, képessé váltak tovább adni a tanításait. Ezért is tartják pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának. Pünkösd szó származása: A húsvét utáni ötvenedik napra utaló, görög eredetű pentekoszté szóból származik.

Milyen népszokások léteznek pünkösd idején?

A keresztény szokások összekeveredtek a régi, pogány magyar szokásokkal. Ezek a hagyományok és játékok némelyik faluban a mai napig élnek:

  • Májusfa állítás
  • Pünkösdi királyság
  • Pünkösdi királyné-járás
  • Pünkösdölés
  • Tavaszköszöntés
  • Csíksomlyói búcsú
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat