Gesztenye figura mese: Kippkopp és a többiek – így készítsd el filléres alapanyagokból

Úgy tűnik, Marék Veronika szívmelengető meséi sosem mennek ki a divatból. Amikor egyszer ajándékba kaptunk néhány Boribon könyvet, hirtelenjében azt gondoltam, hogy ez nem érdekli majd a gyerekemet. Mert nem olyan, mint a mostani könyvek nagy része: nincsenek benne forgatható és kihajtható dolgok, nem harsány és nem történik benne egyszerre száz dolog. Hogy fogja ez lekötni? Aztán azon kaptam magamat, hogy titkon nemcsak az én kedvencem lett Boribon, hanem már évek óta olvassuk ugyanazt az 5 kötetet. Ezután jött Kippkopp és a többiek történetei és a zseniális ötlet: hogyan csináljunk otthon fillérekből bábszínházat? Hogyan keltsük életre a gesztenye figura mese szereplőit?
Kippkopp és barátainak története ugyanis sokak kedvence, a barátságos mesék és kedves figurák mindenki szívébe belopják magukat. Jó hír, hogy minimális kézügyességgel otthon is elkészíthetjük a szereplőket, ami eleve egy szuper program gyerekeknek a hideg téli délutánokra. Este pedig jöhet az előadás!
Gesztenye figura mese otthon
Minthogy nincs hetente bábszínház és elkülönített keret sem a gyakori színházazásra, ezért úgy döntöttem, hogy a minimális kézügyességem nem lehet akadálya az otthoni bábszínház rendezésnek és belevágtam.
Kippkopp ugyan hivatalosan gesztenye, de azt már hiába keresnénk kirándulás közben. Viszont maradék játék kapszulákból (mindjárt mutatom, hogy mire gondolok) vagy Kinder tojás belsőkből szuper Kippkoppot készíthetünk és akkor a nehezén már túl vagyunk. Kippkopp társainak elkészítése már gyerekjáték lesz és indulhat az otthoni bábszínház, filléres hozzávalókból.
Kippkopp figura készítés házilag:
Hozzávalók:
- Egy figura elkészítéséhez szükség lesz nagy vagy közepes méretű játék kapszulára.
- Két darab Kinder tojás kapszula, amelynek a fele-fele elegendő a kezek és lábak elkészítéséhez.
- Barna és fehér anyagok, ami lehet nem használatos vastag harisnya, zokni vagy bármilyen ruha.
- Fekete alkoholos filc Kippkopp arcának megrajzolásához.
- Dekor zsenília drót
- Erős ragasztó

Kép forrása: canadahun.hu/textil kreativsagok
Elkészítés:
- Először készítsük el a figura fejét és hasát. A játék kapszulákat húzzuk be pl. a barna harisnyával. A felesleget vágjuk le és ragasszuk le. Így bevontuk a figura fejét és hasát.
- A fehér anyagból vágjunk ki egy nagyobb és kisebb kört – ezek lesznek a figura arca és hasa.
- A fehér köröket ragasszuk rá a kapszulák közepére.
- A kezekhez és a lábakhoz szedjük szét a Kinder tojás kapszulákat, és a négy fél kapszulát a fenti módon vonjuk be barna anyaggal.
- A fejet ragasszuk a törzshöz, majd rajzoljuk meg filccel Kippkopp arcát.
- A kezeket és a lábakat a zsenília drótok segítségével rögzítsük egymáshoz. Ragasszunk egy drótot a figura kezéhez, majd a másik végét ragasszuk a hasához. És így tovább.
Ha nagyon fellelkesültünk, készíthetünk kalapot is Kippkoppnak vagy elkészíthetjük valamelyik társát, a sünit és a hóembert is.
Hogyan lehet a legegyszerűbben paravánt készíteni?
Pakoljuk le az egyik mozgatható, kisméretű polcos szekrényt és rögzítsünk a két oldalára takarót, lepedőt, bármit. Bújjunk be mögé és indulhat a show!