Így menekülhetnek meg a kkv-k rezsidémontól

Három lehetőség áll a kis- és középvállalkozások előtt: az elsőn rajtavesztenek, a másodikkal csak ideig-óráig húzzák, a harmadikkal viszont biztosan nyernek.

A cégóriásoknak sem egyszerű megbirkózni az idén elszabadult piaci energiaárakkal, de a kisebb, jellemzően 10-20 főt foglalkoztató kisvállalkozásoknak szinte lehetetlen. Nemcsak hogy állami támogatásokkal nincsenek elkényeztetve, akkora tartalékokkal, átcsoportosítási lehetőségekkel sem rendelkeznek, mint gigatársaik. Mi a teendő ilyenkor?

Segíts magadon!

Leitold David energiapiaci szakértő, a Vertigo Group alapító ügyvezetője szerint három lehetőség közül választhatnak a kis- és középvállalkozások vezetői: lehúzzák a rolót (átmenetileg vagy véglegesen), árat emelnek vagy beruháznak. Amíg nem ég a ház, addig az üzlet bezárása mindenképpen kerülendő, hiszen az sincs ingyen: a szünetelő üzleti tevékenységnek is vannak költségei, különösen akkor, ha a munkaerőt is meg akarják tartani.

Többen meglépték már az áremelést, pedig csak most jönnek a kemény téli hónapok, és velük a még durvább rezsiszámlák. Mi lesz ezután? A fogyasztói árakat a végtelenségig nem lehet emelni, mert előbb-utóbb csökken a kereslet. Pillanatnyi tűzoltás helyett érdemes tartós megoldást keresni. Ez a rezsi lefaragásánál kezdődik.

Így húzd ki a rezsidémon méregfogát

Háztartások ezrei döntöttek úgy az elmúlt szűk félévben, hogy napelemes rendszerbe fektetik a pénzüket. Ugyan a lakossági pályázat második körét lefújták, és a betáplálás felfüggesztése is sokak kedvét szegte, a kkv-k számára még mindig adott a lehetőség: kedvező pályázati feltételekkel és finanszírozási konstrukcióval térhetnek át erre a megújuló energiaforrásra, így csökkentve a költségeiket.

Ezért éri meg beruházni

Érdemes szem előtt tartani, hogy a mostani piaci árak mellett a beruházás megtérülési ideje a korábbi töredékére, a vállalkozás energiaigényétől függően néhány évre csökkent – írja a szakértő. Mint rámutat, a villamosenergia-hálózattól való függetlenedés versenyképesség szempontjából a legtudatosabb befektetés, hiszen onnantól az üzlet nincs kitéve egy esetleges újabb világpolitikai-világgazdasági felfordulásnak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Eddig lehet intézni a kötelező rendszámcserét – rengeteg autóst érint a határidő

Bár logikus lenne, de a csere nem automatikus, hanem a tulajdonosoknak kell utána járni. Mutatjuk hogyan.

Teljesen ingyenes a kertmozi Budapest legszebb parkjában: Ponyvaregény, A bárányok hallgatnak és még egy rakás nagy film

A Városliget idén nyáron is megtelik pokrócokkal, piknikkosarakkal és mozizni vágyó emberekkel.

Dumpling lasagne: a lusta konyhai csalás, amiért megőrül a közösségi média

A közösségi médiában mostanában újabb furcsa, de meglepően logikus étel hódít: a dumpling...

Elveszett a blokk? Nem biztos, hogy bukta a garancia: ezt is elfogadja a bolt

Reklamálni csak és kizárólag a vásárlást igazoló blokkal lehet. Vagy mégse?

Rengeteget spórolhat a talajszondás hőszivattyúval – ekkor érdemes telepítenie

A talajszondás hőszivattyú üzemeltetésén sokat lehet spórolni, a kiépítése viszont annyira drága, hogy megtérülése évtizedekig eltarthat.

Szabadság előtt ezt az Outlook-beállítást megéri megcsinálni: fél perc az egész, ilyen egyszerű

Ezzel a fél perces beállítással nyugodt szívvel tudunk szabira menni és a visszatérés első napjaitól sem szorul görcsbe a gyomrunk.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat