Lassan csökkenő infláció és növekvő aggodalom: meddig megy ez így?

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette a Központi Statsztikai Hivatal (KSH).

A februári 25,6 százalékos csúcshoz képest valamelyest előrébb vagyunk, hiszen áprilisban „csak” 24 százalék volt az infláció. Az élelmiszerek drágulása 40 százalék alá csökkent, a szeszes italok, dohányáruk ára hónapról hónapra nő, de drágultak a szolgáltatások is. Lássuk részletesen!

Élelmiszerek

Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 37,9 százalékkal emelkedett. Ezen belül leginkább a tejtermékeké (63,5 százalék), a vaj és vajkrémé (62,1 százalék), az édesipari lisztesárué (61,9 százalék), a kenyéré (61,6 százalék), a tojásé (51,0 százalék), a száraztésztáé (47,6 százalék), a péksüteményeké (46,7 százalék), a sajté (45,4 százalék) és a tejé (43,2 százalék). A termékcsoporton belül a liszt (8,8 százalék) és az étolaj (3,4 százalék) ára nőtt a legkisebb mértékben.

Rezsi

A háztartási energia 41,8 százalékkal drágult, ezen belül a vezetékes gáz 59,4, a tűzifa 54,4, a palackos gáz 46,9, az elektromos energia 27,3 százalékkal.

Luxusnak számító nem luxuscikkek

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 20,5, ezen belül a szeszes italoké 27,5 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 9,3, ezen belül az új személygépkocsikért 18,0, a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 15,7, a szobabútorokért 15,2 százalékkal kellett többet fizetni.

A KSH azt is közölte, hogy az állateledelek ára 59,1, a mosó- és tisztítószereké 39,8, a testápolási cikkeké 28,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 20,7 százalékkal lett magasabb.

A járműüzemanyagok 26,0 százalékkal drágultak.

Szolgáltatások, kultúra

A szolgáltatások díja 14,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 36,2, a belföldi üdülés 28,0, a sport- és múzeumi belépők 27,9, az autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,6, a járműjavítás és -karbantartás 23,4, a lakásjavítás és -karbantartás 20,0 százalékkal került többe.

Fordulat: Az előző hónaphoz, márciushoz képest az élelmiszerek ára átlagosan nem változott.

Ezen belül a csokoládé és kakaó 3,5, az alkoholmentes üdítőitalok és az éttermi étkezés egyaránt 1,4, a kávé 1,2 százalékkal többe, a sajt 4,1, a tej 2,7, a tejtermékek 2,0, a száraztészta 1,4, a kenyér 1,3, a vaj és vajkrém 1,0, a párizsi és kolbász 0,9 százalékkal kevesebbe került.

 A háztartási energia ára 0,8 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok 0,7 százalékkal olcsóbbak lettek. A mosó- és tisztítószerek ára 4,7, a testápolási cikkeké 2,8 százalék, az állateledeleké 1,6 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások 1,7 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,9 százalékkal.

Tény, hogy az infláció, bár csigalassúsággal, de csökkenni kezdett, még mindig háromszorosa az uniós átlagnak. Hogy lesz ebből év végére egyszemjegyű infláció? – na, emiatt aggódunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Brutál erős és villámgyors powerbankok utazáshoz: a három kedvencünk 2025-ben

A Xiaomi termékek verhetetlenek powerbankok terén, de hoztunk más lehetőségeket is, amelyek ár-érték arányban korrekt opciók lehetnek.

Hogyan űzzük el a dohos szagot a lakásból? Ez a megoldás, nem az illatosító

A penészgomba megtelepedése kellemetlen dohos szagot hoz. Nem kell vele megbékülni, tegyünk ellene!

70%-kal olcsóbb: karácsonyi dekorációk körképe

Karácsonyi dekorációk körképe óriási kedvezménnyel.

Így kaphatsz pénzvisszatérítést az OTP-nél vásárlás után!

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik.

Kattog a radiátor? Amikor nagy bajt jeleznek a hangok és amikor ártalmatlan

Ha kattog a radiátor, az gyakran csak annyit jelent, hogy él a rendszer. Azonban ha állandó, erős vagy más zajokkal is társul, érdemes utánajárni.

Mennyit jelent valójában a 15%-os emelés a szociális dolgozóknak? Munkakör szerint mutatjuk az illetményeket

Az érkező 15%-os emelés nem mindenkinek ugyanakkora pluszt jelent, mert az alapbér, a pótlékok és a jelenlegi besorolás együtt alakítja a tényleges növekedést.