Karácsonyra itt a 100 forintos tojás

Ma még a legjobb minőségű, nagy méretű tojások is csak 70-80 forintba kerülnek darabonként a szupermarketekben, de hamarosan a közepes ára is 100 forint fölé mehet.

Óriási a drágulás az élelmiszereknél

Bizonyos, hogy az elkövetkező időszakban komoly tojásdrágulás várható. A rezsi emelése, a takarmányárak növekedése, a munkaerőhiány és a gyenge forint egyaránt magasabb fogyasztói árhoz vezetnek. Nem kérdés, hogy év végére a tojás jelentősen drágulni fog.

Becslések szerint év végén 100 forintot fizetünk majd egy tojásért.

Káhn Norbert, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója a Kemmának azt mondta: nagy a bizonytalanság a tojáspiacon, a takarmányköltségek hónapról hónapra növekednek, és további jelentős emelkedésre van kilátás a csapnivaló kukoricahozamok és a szintén nem túl fényes napraforgó terméskilátások miatt. Az ország legnagyobb tojástermelője szerint csökkenni termelés is, mert a finanszírozás drasztikus emelkedésével nem tud minden piaci szereplő lépést tartani. Így a szűkebb kínálat önmagában is áremelkedést okozhat. Ehhez jön a szintén történelmi magasságokban lévő üzemanyagár, ami a logisztikai költségek emelkedése révén beépül majd a végtermék árába.

A tojás egyébként tavasszal még jóval olcsóbb volt. Húsvét előtt arról írtunk, hogy 55 forintra emelkedik a tojás átlagára, ehhez képes év végére ennek majdnem kétszeresébe kerülhet majd egy tojás. 2010-ben egy tojás 32 forintba került.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Töredékáron fürdőzhetsz ezzel a kártyával: ezek a szuper helyek

Töredékáron mehetsz a Széchenyi-, Gellért- és Rudas fürdőkbe. Már online is igényelhető.

Honnan tudod, hogy a turbó eszi az olajat? 5 tipikus jel, amit ne hagyj figyelmen kívül

Ha ezeket a jeleket produkálja a turbós autód, akkor tuti, hogy a turbófeltöltő kezdi "ledobni az ékszíjat".

A levendula szaporítása nyáron így a legegyszerűbb: rengeteg bokrod lesz belőle

A nyár közepe a virágzás és egyben a metszés időszaka is és ezzel együtt a levendula szaporítása nyáron a leghatékonyabb.

Téged is átverhetnek parkoláskor – ezekkel a trükkökkel lopják el a pénzed!

Vigyázz a hamis QR kód parkolás közben! Csalók hamis matricákkal lopják el a bankkártyaadatokat. Tudd meg, mire figyelj, és hogyan védd meg a pénzed!

Erre készülj, ha osztrák autópálya-matricát vennél: meglepő, mennyibe kerülnek 2025-ben

Íme, az osztrák és magyar autópályamatrica árak 2025-ben. Érhet még minket meglepetés?