Egyre kevesebb a magyarok megtakarítása

Egyre többünknek okoz nagy nehézségeket az óriási áremelkedési hullám. Ennek nyomán egyre kevesebb magyarnak van megtakarítása. Már kocsit is alig tervez valaki vásárolni. Szomorú adatok következnek:

A BÁV Zálog áprilisi országos reprezentatív kutatása szerint 70 százalék érzi úgy, hogy az áremelkedések jelentősen rontják anyagi helyzetüket (a fogyasztói árak áprilisban a hivatalos statisztika szerint 9,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit). Tízből 8 válaszadó fizetése nem követi az infláció növekedési ütemét.

A megtakarítással nem rendelkezdők aránya – derült ki a felmérésből – egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40 százalékot. Az sem mehet sokra vele, akinek van félretett pénze, a válaszadók többségének ugyanis a megtakarítása csupán néhány hónapra elegendő.

Míg tavaly például a válaszadók 15 százaléka tervezett gépjárművásárlást, addig idén ez az arány már csupán 5 százalék volt – mutattak rá. Hozzátették, hogy 2022-ben sokan inkább újratervezik a költéseiket, és elhalasztják a nem létfontosságú kiadásaikat, például a nyaralást.

A zálogpiaci társaság felhívta a figyelmet arra, hogy az értéktárgyak rendkívül népszerűek; a válaszadók 19 százaléka rendelkezik pénzzé tehető ékszerrel, nagy értékű karórával, műtárggyal vagy például az egyre népszerűbb befektetési célú aranytömbbel. Dandé Imre, a BÁV Zálog üzletág-igazgatója a közleményben elmondta: az 500 ezer forint alatti kölcsön felvételét tervezők 28 százaléka zálogkölcsön felvételében is gondolkodik.

(Forrás: AzÉnPénzem.hu)

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Álomnyaralásból horrortúra lett a húgom nyaralása, mert ezt a 7 dolgot kihagyta a bőröndből

Az álomnyaralásból könnyen rémálom lehet, ha kihagysz egy fontos elemet.

Minden dolgozónak alanyi jogon jár, ha hőségriadót rendelnek el: kötelező biztosítani a munkáltatóknak

Nem véletlen, hogy a munkavédelmi szabályok hőségriadó esetén pontosan meghatározzák, mit kell biztosítania a munkáltatónak.

Meddig érvényes az E recept a felhőben? Mutatjuk a részleteket

Ha az orvos felír nekünk valamit, de nem azonnal váltjuk ki, nem árt tudni, meddig hagyhatjuk a felhőben a receptet.

A legjobb heti akciók között a friss málna és rengeteg fagyi

Ma még elérhetőek a hét legjobb akciói, mutatjuk is miből érdemes csemegézni.

Nyakra-főre vásárolják a hőszigetelő festéket: csodafegyver kánikula idején vagy szimpla átverés?

Mennyire működik a valóságban a hőszigetelő festék? Összegyűjtöttük, amit tudni lehet.