Hátra van még a feketeleves – még drágább lesz minden

Már eddig is elviselhetetlen mértékű drágulást okozott a rekordmagas infláció. Életünk minden területét megnehezítette a borzalmas drágulás. Nem véletlen, hogy a szegények adójának is nevezik. Amíg nem lesz hazánkban politikai változás, akarat és tudás a helyzeten változtatni, addig ez nem is fog javulni. Sőt, elkeserítőek a kilátások: jövőre is elérheti az infláció az 5 százalékot, az idén pedig akár 10 százalék feletti értékeket is láthatunk majd.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap az alapkamat drasztikus, egy egész százalékpontos emeléséről döntött, ami így mától már 4,4 százalék. Az irányadó ráta (ami már jó ideje az egyhetes betét) jelenleg 5,85 százalék, a pénzpiaci már az egyhetes futamidőre is magasabbak ennél. A bankközi kamatláb (Bubor) egy évre majdnem 6,7 százalék.

Az előbbi értékek is jelzik, de az MNB alelnöke, Virág Barnabás a kamatdöntés utáni tájékoztatón jelezte is, hogy a mostani kamatemelés még egyáltalán nem a végső. Nemcsak nagyobb léptékű a kamatemelés (korábban 0,5 százalékponttal szigorítottak), de tovább is tarthat a szigorúbb kondíciók időszaka. A jegybank most már csak 2024-re várja a helyzet normalizálódását.

Csökkenő jövedelem, elbocsátás sem zárható ki

A jelenlegi prognózisuk alapján addig, de az idei évben biztosan, tényleg cudar egy világ jön. A márciusi infláció 8,5-9 százalék lehet, éves átlagban pedig a drágulás 7,5–9,8 százalék között alakulhat. Még a következő évre is elérheti az árak átlagos emelkedése az 5 százalékot. Közben a gazdasági növekedés csekélyebb lehet a vártnál. Az MNB szerint a háború és a szankciós politikák időbeli lefutásától függően a GDP 2022-ben 2,5–4,5 százalékkal nőhet. Nem mellékes, hogy az inflációs kockázatok felfelé, a növekedésiek pedig lefelé mutatnak.

Elemzők szerint – írtuk meg korábban – tartós gazdasági lassulásra számítanak az emelkedő energiaárak és a bizonytalanság következtében. Egyes vélemények szerint negyedéves alapon a második félévben már a visszaesés sem zárható ki. Utóbbi pedig a családi jövedelem mérséklődését, még munkahely elvesztését is hozhatja. Néhány vélemény szerint a választások előtti osztogatásból a családok átvészelhetik ezt a nehezebb időszakot. Az MNB erről annyit mondott, hogy a háztartások fogyasztását a bérek emelkedése és a lakossági jövedelmet bővítő kormányzati intézkedések egyaránt növelik. Arra valahogy senki sem gondolt, hogy nem mindenkit ért el a kormányzati „pénzeső”.

Retteghetnek a hitelesek?

A kamatok emelkedése sem sújt mindenkit egyformán. A legsanyarúbb helyzetben a gyorsan átárazódó kölcsönt cipelők lehetnek. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint az inflációs kockázatok számottevő fokozódása miatt az év közepére 7,00 százalékig nőhet az alapkamat, fokozatosan felzárkózva az egyhetes betéti kamathoz, ami a várakozások szerint májusban érheti el a 7,00 százalékot. Az elemző az egyhetes betéti kamat, valamint az alapkamat mérséklésére legkorábban 2023 második félévétől számít.

Nyeste Orsolya, vezető makrogazdasági elemzője arról beszélt, hogy az ő várakozásuk még a jelenleginél is magasabb, 125 bázispontos (ez 1,25 százalékpont) kamatemelés volt. Az Erste azzal kalkulál, hogy a kamat  a nyári hónapok valamelyikében tetőzhet – 7 százalék felett. Az Equilor hangsúlyozta: közleményében meglehetősen héja üzeneteket küldött a jegybank. Az ilyen kommunikáció pedig – tesszük már mi hozzá – mindig a kamatok további emelését jelzi.

(Forrás: AzÉnPénzem.hu)

Arról, hogyan lehet kijönni a brutális áremelkedés mellett, itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Éjszakai kézzsibbadás okai és kezelése: mikor érdemes orvoshoz fordulni?

Többnyire ártalmatlan az éjszakai kézzsibbadás, de érdemes jobban megismerni a jelenséget.

Nyugdíjasok, családok, figyelem! Egész nyáron olcsón üdülhetünk az önkormányzati táborokban – itt vannak a feltételek

A kedvezményes önkormányzati üdülés már napi 1350 forinttól elérhető. Mutatjuk a feltételeket és a trükköket!

Szindikátusi szerződés egyszerűen: ezt kell tudni a cégtulajdonosok együttműködéséről, mutatjuk a buktatókat is

Ha nézeteltérés alakul ki a tulajdonosok közt, az akár tönkre is teheti a céget.

„Végtelen a bizalmam!” vs „Vissza nem jönnék!” – Kitálalt az utca embere a Tisza-győzelemről

A Hóvége az utca emberét kérdezte: mit hoz a Tisza kormány rendszerváltás hangulatú győzelme? Meglepő válaszok.

A sima rákszűrés már nem elég: ezért csináltass HPV-tesztet akkor is, ha nincs tüneted

A HPV tünetei nőknél gyakran hiányoznak, így a fertőzés csak célzott vizsgálattal derül ki, fontos tesztelnünk is magunkat.

Büdöske vetése lépésről lépésre: így lesz egész nyáron színes és illatos a kerted

Ha valaki szereti a könnyen gondozható, de színes virágokat, akkor neki kihagyhatatlan a büdöske vetése.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat