Van, aki jól jár a brutális áremelkedéssel – A kormány

Saját állampolgárain, azok nehézségein nyerészkedik a kormányzat. Egyetlen hónap alatt két hónapnyi áfát tudott begyűjteni az állam, olyan magasak lettek az árak! Ez pedig még tovább emelkedhet. Fontos tudni, hogy ezt mi fizetjük meg, nem véletlenül nevezik a szegények adójának az inflációt!

A 2021-es rekordadatokat is jelentősen túlszárnyalták 2022 januárjának áfabevételei – írta meg a VG.hu a Magyar Államkincstár adatai alapján. Mint megállapították: a januárban 751 milliárd forintnyi áfa csupán 3,7 milliárd forinttal marad el a tavaly januárban és februárban összesen beérkezett általános forgalmi adótól. 

Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője a portálnak arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háború elhúzódása is magasabb inflációt, tehát magasabb áfabevételt eredményezhet. Hozzátette, hogy az állami juttatások (szja-visszatárítés, 13. havi nyugdíj) hatása a februári és márciusi adatokban jelenik majd meg, ugyanúgy, mint a minimálbér és a garantált bérminimum.

Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője szerint az áfabevétel az 5700-5800 milliárd forintot is elérheti 2022-ben. Szerinte ezt az adatot azért is érdemes kiemelten figyelni, mert megmutatja, hogyan alakul a belföldi fogyasztás. Ez az adónem ugyanis szinte kizárólag a belföldön fogyasztott javakat terheli, a külföldre értékesített termékek, szolgáltatások rendszerint mentesülnek az áfa alól.

(Forrás: AzÉnPénzem)

Arról, hogyan lehet kijönni a brutális áremelkedés mellett, itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes jogi segítségnyújtás Budapesten: 1 napig él a lehetőség, személyesen és telefonon is kérdezhet

Siess! Az időpontok gyorsan fogynak, de még mindig találni szabad helyeket.

Mennyi az összege a 14. havi nyugdíjnak nevezett résznyugdíjnak? Ez várható az eddigi bejelentések alapján

Tényleg jön a 14. havi nyugdíj 2026-ban? Tényleg - csak nem úgy, ahogy vártuk.

Mennyi az éves áramfogyasztási limit és mit jelent havonta? A rezsicsökkentett árról érthetően

Röviden és érthetően az éves áramfogyasztási limitről és a tarifákról.

Kerti csap téliesítése 3 lépésben: így nem fagy el a mínuszokban sem

A kerti csap és a vízóra téliesítése a te feladatod és felelősséged, ha nem szeretnéd komoly költségekkel indítani a tavaszt. Mutatjuk, hogy a leggyorsabb, legegyszerűbb.

Pénzvisszatérítést ad az OTP, ha a bankkártyával így vásárol – csak be kell állítani, máris működik

A dolog egyszerű; vásárlásaink után átlagosan 1% és 10% közötti visszatérítés jár, amelyet a következő hónap elején írnak jóvá bankszámlánkon.