A legnagyobb akciók a karácsonyi sütihez: most érdemes betárazni 

Lassan el lehet kezdeni megsütni az első adag mézeskalácsot. Ami úgysem húzza ki karácsonyig, úgyhogy nyugodtan be lehet kalkulálni még egy sütést az ünnepek előtt. Mézeskalács nélkül nincs ünnep, viszont ott vannak még a “rendes” sütemények, legalább 3-4 fajta. Van, aki tortát szeret készíteni karácsonyra és minden más sütemény lesz a “mellékes”. Akármilyen szokások is övezik az ünnepi készülődésünket, a karácsonyi menü tervezését most érdemes elkezdeni, főként, hogy most vannak igazán jó karácsonyi akciók.

Akcióvadász szolgáltatásunk segítségével megkerestük a karácsonyi készülődéshez leginkább passzoló akciókat, hogy még időben betárazhassunk a jobbnál-jobb alapanyagokból. Ami bírja, azt akár le is fagyaszthatjuk karácsonyig – a fagyasztóban ugyanolyan friss marad. Mi pedig nyugodtak, mert nem az utolsó napokban kell szaladgálnunk egy-egy alapanyagért, hanem a sütésnek szentelhetjük az időt.

Nem beszélve arról, hogy a nagy karácsonyi akciók inkább most aktuálisak, az ünnep előtti hét már nem a spórolásról szól. Legyünk tudatosak és nemcsak pénzt, hanem sok bosszúságot is megspórolhatunk.

Ünnepi gyümölcskenyér

A gyümölcskenyér elmaradhatatlan ünnepi sütemény. Amilyen egyszerű elkészíteni, olyan finom és kiadós a végeredmény. Most a hozzávalók is nagyon jó áron vannak.

  • Auchan Kedvenc arany mazsola 200 gramm 689 Ft
  • Auchan Gold Pack szeletelt mandula 100 gramm 649 Ft
  • Aldi Happy Harvest Fairtrade nádcukor 1 kg 799 Ft
  • Spar Nagyi titka süteményliszt 1 kg 339 Ft

Mézeskalács

A mézeskalácshoz is szinte minden hozzávalót akciósan foghatunk ki. A liszt mellett a méz is akciós, a 900 grammos Auchan Vegyes virágméz most 2399 forint.

Karácsonyi akciók: krémes sütemények

A krémes sütemények rajongóinak is most éri meg előre bevásárolni, ugyanis lekvárt, gesztenyepürét, mákos tölteléket, csokoládékrémeket és mascarponét is rendkvül jó áron tudunk venni. Csak győzzük gyártani a sokféle piskótát és tekercset.

  • Spar Maroni fehérarany gesztenyepüré 200 gramm 699 Ft
  • Auchan Kedvenc áfonya vagy feketeribizli extradzsem 450 gramm 899 Ft
  • Auchan Siena kakaós mogyorókrém 400 gramm 1099 Ft
  • Auchan Kisteleki mascarpone krém 500 gramm 1199 Ft
  • Auchan Diablo mogyorókrém 350 gramm 1999 Ft
  • Spar Pudingpor többféle ízben 49 Ft/db.
  • Auchan Paco mákos töltelék 250 gramm 599 Ft

Egyéb kedvencek a sütéshez

A leveles tésztából percek alatt varázsolhatunk csodás vendégváró falatokat és fagyasztóban is eltartható.

  • Spar Tante Fanny teljes kiőrlésű leveles tészta 280 gramm 699 Ft
  • Auchan Kedvenc főző étcsokoládé 200 gramm 699 Ft
  • Tesco vaj 100 gramm 269 Ft
  • Mogyi kókuszreszelék 200 gramm 399 Ft
  • Liga sütőmargarin 250 gramm 399 Ft
  • Spar Magozott meggybefőtt 35 gramm 599 Ft

Egy könnyű tiramisu a végére?

  • Auchan Kedvenc piskóta 400 gramm 769 Ft
  • Auchan Szerencsi classic kakaópor 200 gramm 899 Ft
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

OTP-s bankszámlája van? Ezt érdemes megnézni, mielőtt elindít egy átutalást

Összegyűjtöttük, milyen költségekkel kell számolni a különböző számláknál belföldi, külföldi, vagy épp nagy összegű utalásoknál, és hogyan lehet spórolni az utalási díjon.

Nem hagyja aludni a köhögés? Ezek a kipróbált otthoni módszerek azonnal enyhíthetik a panaszokat

A hideg időszakban gyakori probléma a légúti betegségekkel járó kellemetlen irritáció.

Mesebeli fények és káprázatos installációk: olcsóbb lehet, ha így váltasz jegyet a Lumina Parkba

Utánanéztünk, hogy hogyan lehet spórolni a Lumina Park belépőkön.

Sülthöz, szendvicsbe, hidegtálon: a legjobb megúszós savanyúság télire – így készül az olajos paprika, tavaszig eláll

Az olajos paprika télire remek savanyúság, amely sültekhez, szendvicsekhez és hidegtálakhoz is tökéletes.

769 forint a csirkecomb kilója az Aldiban, 55%-kal olcsóbb a sütőtök: megjöttek az új heti akciók

Megjöttek a csütörtöki akciók, mutatjuk, hol érdemes kezdeni a heti bevásárlást.

Régen 5-6 év alatt telt meg, ma már másfél is elég: megdöbbentő, amit a szeméttelep dolgozója mesélt

Mennyi szemetet termelünk? Egy hulladéklerakó dolgozója meglepő tapasztalatról számolt be. Mutatjuk a magyarországi adatokat is.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat